Szent István Plébánia

Ma 2018. december 14.,
Szilárda napja van.

 

nov
17
szombat

2018 Évközi 33. vasárnap

Feltöltés dátuma: 2018.12.14. - 04:38


1. A 2019. évre szentmiséket előjegyeztetni november 20-tól lehet a plébánián, hivatali órákban.

2. Pénteken (nov.23.) a plébániai közösségi teremben 17.00 órától az elsőáldozásra készülők részére, a szentségfelkészítő kurzust tartunk. Kérjük, hogy az elsőáldozásra készülő gyermekek kötelezően jelenjenek meg. Ezzel párhuzamosan a szülők részére a templomban tartunk megerősítést a keresztény nevelésről. Számítunk az ő jelenlétükre is.

3. Egyórás szentségimádásra hívunk mindenkit Krisztus Király főünnepének előestéjén a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Szent István templomba, november 24-én (szombat) 17.00 órakor. Határon innen és túl különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük. Szeretettel kérünk mindenkit, minél többen vegyünk részt a szentségimádási órán.

4. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan (nov. 25.), jövő vasárnap katolikus templomainkban gyűjtést tartunk a szegények és rászorulók megsegítésére, amely gyűjtés részben országos, részben az egyházmegyei Karitász céljait szolgálja. Tisztelettel kérjük testvéreink nagylelkű adományait.

5. Jövő vasárnap az egyházi év végéhez érkezünk, ezen a napon Krisztust, a Mindenség Királyát ünnepeljük. A szentmisék végén felajánló imát mondunk Jézus Szentséges Szívéhez, majd szentségi áldásban részesülnek kedves testvéreink.




Csatolmányok

Heti liturgia, miseszándékok
(fájlméret: 882.0 KB, formátum: .pdf)