Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. március 28.,
Gedeon, Johanna napja van.

 

jan
17
vasárnap

2021. Évközi 2. vasárnap

Feltöltés dátuma: 2024.03.28. - 19:44

1.  A mai napon (jan. 17.) kezdődik az imahét a Krisztus-hívők egységéért.

     Templomunkban kedden imádkozzunk a keresztények egységéért.

2.  Szerdán (jan. 20.) a szentmise után zsolozsmát imádkozunk.

3.  Vasárnap (jan. 24.) Isten igéjének vasárnapja. 2019. szeptember 30-án, Szent Jeromos egyháztanító emléknapján tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa „Aperuit illis (Megnyitotta nekik)" kezdetű apostoli levelét, amelyben elrendelte az Isten igéjének vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyez. Ferenc pápa arra buzdít, hogy ezt a vasárnapot ünnepnapként éljük meg, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten Igéjének meghatározó értéke van a közösség számára.

   
Ferenc pápa kitér az apostoli levélben, hogy a lelkipásztorok nagy felelőssége, hogy mindenkivel megértessék a Szentírást, egyszerű nyelvezettel, mely alkalmas a meghallgatásra. Az elmélkedés és az imádság a szent szövegek kapcsán képessé tesz arra, hogy a szív szólaljon meg úgy, hogy megérintse a hívek szívét.
 




Csatolmányok

Heti liturgia, miseszándékok
(fájlméret: 936.0 KB, formátum: .pdf)
Adománygyűjtés - Magyarfalu
(fájlméret: 319.0 KB, formátum: .pdf)