Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. március 29.,
Auguszta napja van.

 

nov
14
vasárnap

2021. Évközi 33. vasárnap

Feltöltés dátuma: 2024.03.29. - 16:58

1. Csütörtökön (nov.18.) a felnőtt hittan (szentségekre való felkészítés) 19 órakor kezdődik a templom hittantermében.

2. Szentségimádásra hívunk mindenkit Krisztus Király főünnepének előestéjén a Szent István templomba, november 20-án (szombat) 17.15 órakor. Határon innen és túl különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük.

3. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan (nov.21.) Krisztus Király vasárnapján katolikus templomainkban kritász gyűjtést tartunk a szegények és rászorulók megsegítésére, amely gyűjtés részben országos, részben az egyházmegyei Karitász céljait szolgálja.

4. Vasárnap (nov.21.) az egyházi év végéhez érkezünk, ezen a napon Krisztust, a Mindenség Királyát ünnepeljük. A szentmisék végén felajánló imát mondunk Jézus Szentséges Szívéhez, majd szentségi áldásban részesülnek a jelenlévő hívek.

5. Az Új Ember katolikus hetilappal kapcsolatosan kérjük, hogy akik szeretnének új előfizetőként csatlakozni (megrendelni), vagy a jelenlegi előfizetők közöl szeretnék 2022 januárjától lemondani az újságot, valamint az Adoremus liturgikus könyvecskét, szíveskedjenek ezt mihamarabb jelezni (legkésőbb dec. 1-ig), hogy a kiadó részére leadhassuk a jövő évre igényelt megrendelések számát.

6. A 2022. évre szentmiséket előjegyeztetni november 23-26-ig (kedd-péntek) lehet a sekrestyében, kizárólag hivatali órákban. (Az erősödő járvány miatt idén nem a plébánia irodában, hanem hivatali időben a sekrestyében lesz erre lehetőség.) A szentmise stóladíja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntése alapján 2019. január 1-től továbbra is egységesen 3.000 Ft.

7. Jelen hirdetésben az alábbi linkre kattintva https://forms.gle/vYvEfZkkyzaQS3Fj7 egy Google kérdőív által bárki számára könnyedén kitölthető a meghirdetett szinódusi kérdőív.

8. A sekrestyében a Győri Egyházmegye Hitvallás évkönyve rendelhető, ami 1.000 Ft.




Csatolmányok

Heti liturgia, miseszándékok - 11.14.
(fájlméret: 881.0 KB, formátum: .pdf)