Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. május 08.,
Mihály napja van.

 

máj
23
vasárnap

2021. Pünkösdvasárnap

Feltöltés dátuma: 2024.05.08. - 23:52

1.  Továbbra is, a hét minden napján 18.10-től rózsafüzért imádkozunk, 18.40-től pedig Loretói litániát tartunk a Boldogságos Szűz Máriát köszöntve.

2.  Hétfő (május 24.) Ferenc pápa rendelkezése értelmében (már nem pünkösdhétfőt, hanem) a Boldogságos Szűz Máriát, mint az Egyház Anyját ünnepeljük. A megszokott időpontban 19.00 órakor lesz szentmise templomunkban.

3.  Kedden (május 25.) a Plébániai Tanácsadó Testülettel ülést tartunk 19.45 órától. Számítunk jelenlétükre.

4.  Jövő vasárnap a Szentháromság Egy Isten ünnepét üli Egyházunk. A délelőtt 8.30-kor kezdődő szentmisén templomunk ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.

5.  A Szent István Plébánia csoportos zarándoklatot szervez 2021. szeptember 12-én (vasárnap) a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, amelyen jelen lesz Ferenc pápa is. A zarándoklat szervezője Dr. Reisner Erzsébet templomunk kántora. Jelentkezni a sekrestyében lehet a kitett lapokon. Kérjük, hogy aki az elmúlt évben már feliratkozott, az is erősítse meg részvételi szándékát (vagy esetleges lemondását), hogy pontos képet kaphassunk a csoport létszámáról.




Csatolmányok

Heti liturgia, miseszándékok
(fájlméret: 892.0 KB, formátum: .pdf)