Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. március 29.,
Auguszta napja van.

 

szept
18
vasárnap

2022. Évközi 25. vasárnap

Feltöltés dátuma: 2024.03.29. - 13:29

1.  Várjuk felkészítő csoportunkba azoknak a most 9. évfolyamos tanulóknak jelentkezését, akik a jövő évben szeretnének bérmálkozók lenni. A jelentkezés feltétele az elmúlt 8 évben történt iskolai hitoktatásban való részvétel és a vasárnapi szentmiséken történő jelenlét! Jelentkezési lapok a sekrestyében, valamint a plébánia hivatalban (hivatali időben) kérhető.

2.  A Váratlan Élet c. film vetítésére várják a Kedves Híveket a Szent Imre Plébániára 2022. szeptember 28-án, szerdán 17 órára. A film megtörtént eseményeket feldolgozva egy hölgy életét mutatja be, aki abortuszklinikán dolgozott, majd teljes fordulatot követően életvédővé vált. A filmvetítést beszélgetés követi, melyet Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ igazgatója vezet. Szeretettel várják a 16 év feletti érdeklődőket, részletek és a film rövid leírása a kitett plakáton olvasható.

 

3. A Soproni Szentlélek és Szent Mihály Római katolikus Plébánia szeretettel hívja és várja a híveket szept. 29-én (csütörtök) a Szent Mihály templom búcsújára. Az ünnepi szentmise 18 órakor kezdődik, melynek főcelebránsa dr. Veres András győri megyéspüspök. További részletek a melléklet plakáton.

4.  2022. október 1. és november 28. között népszámlálás zajlik Magyarországon. A népszámlálás nagyon fontos esemény nemcsak Magyarország, de a magyar katolikusok életében is, ezért arra buzdítunk minden katolikust, hogy a népszámlálás alkalmával vallja meg a római katolikus/görögkatolikus valláshoz tartozását.




Csatolmányok

Heti liturgia, miseszándékok - 09.18.
(fájlméret: 807.0 KB, formátum: .pdf)
Filmvetítés - plakát
(fájlméret: 267.0 KB, formátum: .pdf)
Népszámlálás - plakát
(fájlméret: 328.0 KB, formátum: .pdf)
Szent Mihály búcsú - plakát
(fájlméret: 364.0 KB, formátum: .pdf)