Évközi 11.vasárnap
Feltöltés dátuma: 2025.04.29. - 06:14
1. Szeretettel köszönjük mindazok segítségét, akik munkájukkal és áldozatukkal tették széppé Úrnapját. Külön megemlítve a kedves testvérek nagyszámú jelenlétét, akik velem együtt ünnepelték az Oltáriszentség ajándékát. Isten áldása kísérje mindnyájuk életét!
2. Hétfőn nem lesz szentmise templomunkban.
3. 2012. június 22-én (péntek) de. 10 órakor lesz Győrött, a székesegyházban a diakónus és papszentelés. Püspök Atya két diakónust szentel, ugyanakkor pappá szenteli Bors Imre (Fertőszentmiklós) és Mogyorósi Márk (Kópháza) diakónusokat. Imádkozzunk a szentelendőkért, hogy az Úr tegye teljessé mindazt, amit megkezdett bennük!
4. Jövő vasárnap híveivel együtt érkezik templomunkba Budapestről, Horváth Tibor Patrik OSB (bencés szerzetes) atya, aki 1952-1958-ig volt itt káplán. 11 órakor gyémánt misét mutat be templomunkban.
„Kedves Testvéreim!
Győrött, a Székesegyházban évszázadok óta kiemelt tisztelettel őrizzük Szent László királyunk fejereklyéjét, a felbecsülhetetlen értékű ereklyetartóban, a Hermában. Győr város évszázadok óta hálából, a pusztító győri földrengés után fogadalmi ünnepként üli meg Szent László napját június 27-én, amikor az esti ünnepi szentmise után a Szent Király ereklyéjét a papság, a város vezetőinek részvételével, nagyszámú hívő tiszteletadásával Győr belvárosának utcáin körülhordozzuk.
Az idei ünnep fényét emeli, hogy erre a napra Győrbe hozzuk első Szent Királyunk Szent Jobbjának ereklyéjét, és lehetőség nyílik arra, hogy június 27-én de. 9 órától du. 18 óráig a papság és hívek leróják tiszteletüket előtte. Évszázados jelentőségű esemény lesz, amikor a 18 órakor kezdődő szentmise után ünnepi körmenetben Szent László királyunk fejereklyéjével együtt a Szent Jobbot is körülhordozzuk Győr belvárosának utcáin.
Erre a szinte egyedülálló ünnepi alkalomra nagy szeretettel várom Főtisztelendő Papjaimat és az egyházmegye híveit, hogy egy-szívvel lélekkel kérjük szent királyaink közbenjárását egyházmegyénk és szeretett magyar hazánk lelki megújulásáért.” (†Lajos püspök)