Mindenszentek ünnepe az összes szentekről és mártírokról szóló megemlékezés, amelynek legkorábbi nyomát Kr.u. 270-ben lelhetjük fel. Szír Szt. Efém 373-ban emlékezik meg róla homíliájában, Aranyszájú Szt. János (†407), pedig a 74. beszédében szól mindenszentek tiszteletéről. A keleti egyházban a szentekről és angyalokról a pünkösd utáni vasárnap emlékeztek meg. VI. Leó bizánci császár az ünnepet dec. 16-ra tette. Nyugaton IV Bonifác pápa 609-ben a katakombákból felhozatta a mártírok relikviáit és a Panteon pogány templomot keresztény templommá avatta, ezért 610 május 13-tól ünnepelték ezen a napon a templom dedikációja ünnepeként is. III. Gergely (731-741) pápa helyzete az ünnepet november 1-re. Katolikusok, anglikánok, evangélikusok, de még a Weslyanus egyház is megünnepli ezen a napon. Az Osztrák magyar monarchiában a gyertyagyújtás szokása is hozzá kapcsolódik. II. József osztrák császár óta, az ünnep visszafejlődött és gyakorlatilag a halottak napjának az előestéje lett belőle.

Az akart emlékezés és az akaratlan elmélkedés órái vesznek körül minket, amikor elzarándokolunk november elején a temetőkertbe, azok sírjához, akik szerettek minket, akik fontosak voltak számunkra, amíg környezetükben éltünk, közelünkben éltek, de mindig is fontosak maradnak számunkra. Kaptunk tőlük valamit, amit semmi nem pótolhat: szeretetből fakadó gondoskodást, biztatást az élethez. Rájuk emlékezünk.

Ha életünknek a Teremtőtől kapott idejét a szép, a jó, az igaz szolgálatába állítjuk, akkor „az erkölcsnek s észnek szenteljük”, amit Istentől zálogul kaptunk. Ilyenkor éber a lelkünk és ilyenkor szabad. „Csak a szabad és éber lélek óhajtozik feljebb a bujdosó csillag, a föld hantjától”. Ha szabad és éber a lélek, akkor az emberi értelem is bölcs és nyugodt a halál árnyékában is.

„Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat / egy rándítással elhullathatom, / saruim szíja sem marad velem. / Uram, utálni nem tudom világod, / de indulhatok, amikor kívánod, / igéd szerint: egészen meztelen.” (Áprily Lajos)

Mert tudja bölcs és nyugodt elmével, hogy Isten, aki a mezei virágokat is öltözteti, új ruhát tud adni, új testet, melyet már a halál sem kezd ki.