„Legyetek hát éberek! Mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a ház ura.”

                                                                                                                       (Mk 13,33-37)

Hosszan várni kínos!

Hosszan dolgozni, folyamatosan tenni, anélkül, hogy elérnénk a célt; csak várni az eredményt éveken át, türelmetlenné tesz bennünket. Megunjuk, nem szeretjük. Inkább akarnánk az események kellős közepében állni, és amit kigondolunk azonnal elérni, magunkhoz ragadni.

Hosszan várni kínos!

Pedig hát a várakozás igen nagy szerepet játszott az embernek Istenhez való kapcsolatában. Világunknak a várakozás hosszú századain át kellett előkészülnie az Úr jövetelére. De végül meg lett az eredménye: mikor Jézus elhagyta názáreti otthonát és elindult Izrael útjain, hogy hirdesse az örömhírt, az emberek ott voltak és várták. A vakok az útszélen ültek, a béna könyörgött, hogy vigyék hozzá, a készséges szívű szegények, éhesen és szomjasan, kérték: beszéljen királyságáról. Halászok, vámszedők, utcanők, de még az írástudók és farizeusok is várták Izrael megváltását.

Ádvent a reménység időszaka. A hívő ember útra kel e titok vonzerejében! Az eljövő Isten arra hív bennünket, hogy induljunk el felé.

Most mi hívő emberek a Karácsonyig terjedő időszakban az Úr jövetelére várunk! Találj időt arra, hogy az események pillanatnyi forgatagából, bemenj egy szobába, egy templomba, egy kápolnába, csendben ülj le, és engedd, hogy szívedben-lelkedben homályosan, halványan feltörjön az öröklét nyugalma. Jézustól tudjuk: az a belső erő, amely a várakozó keresztényt hatalmába keríti, a szívünkbe kiáradt Lélek ereje. Hogy a Lélekkel találkozzunk, ahhoz félre kell húzódnunk az események áradatából, s meg kell tanulnunk hallgatag türelemmel várni.

Ha egy hívő ember Urára vár, megáll az idő, és átcsillog rajta az örökkévalóság! Reménykedve várni tehát - akár egy életen át - nem kínos, hanem jó!

Isten áldásával kísért, szép lelki adventet kívánok kedves látogatóinknak!

Győző atya