Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. március 28.,
Gedeon, Johanna napja van.

 

márc
25
péntek

2016 Húsvét

Feltöltés dátuma: 2024.03.28. - 12:15



Jézus feltámadásáról szóló örömhír sok mindent tartalmaz. Egyebek között tartalmazza: gyertek, mert immár minden kész. Ő készítette el a mi új, örök életünket is, Ő kínál nekünk a ma napon megalapozott reménységet, elvehetetlen békességet, összetörhetetlen örömet. Ő kínálja nekünk újra és újra önmagát és az Ő Szentlelkét, hogy aztán vezessen bennünket. Nem lehetett tehát Jézust semmi módon bezárni a sírba, és nem lehet ma sem a múltban felejteni.

Mindennapi életünkben megszoktuk Jézus jelenlétét a dolgainkban. Szeretjük őt. És mégis, mintha nem tudnánk mit kezdeni a húsvét lendületével, újdonságával. Azonban a húsvét, s benne a Feltámadott Úr bennünket is megszólít, hogy – Ferenc pápa gyakran hangoztatott gondolatát idézve – merjünk kilépni önmagunkból. A megszokottság és a belőle fakadó kényelmesség helyett eleven, életet igenlő és a Feltámadt Jézus által meghozott új életet élő emberré kell lennünk.

 

 


Az Úr feltámadása változást hoz az ember életében. Felragyogtatja az igazságban és a lelki tisztaságban megélt élet szépségét, és meghív arra, hogy a feltámadás szolgáiként hirdetői és megvalósítói legyünk ennek az új életnek, amely meghívásra csak élő és egészséges hittel lehet válaszolni.


Szívből kívánok mindenkinek áldott húsvétot!
A feltámadás fényében örvendjen a szívünk, és kérjük, hogy Isten, ajándékozó áldása kísérjen minket és maradjon rajtunk mindig!

 

Győző atya