„Szent Ágoston húsvéti homíliájában azt olvashatjuk:

Az igazi alleluját majd odaát énekeljük. Az lesz a beteljesedett szeretet allelujája.

Az alleluja, amit most éneklünk, a vágyódó szeretet, azaz a remény allelujája.”
(I. János Pál pápa)

Kik is azok a mindenszentek, akiknek ünnepét üljük ma? Kik azok a boldogok, akiknek Jézus a hegyi beszédben megígéri az Isten országát, az üdvösséget?

l. Az ünnep rövid története. Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra.

Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődjeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni és félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr.e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes istenek tiszteletére.

A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távoltartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanú halálukban, véres életáldozatukban lettek Krisztushoz basonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja!) IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére, „Sancta Maria ad Martyres” címmel. IV.Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált.

2. Testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe ez, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké). Sőt, a saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a mindenszentek seregében éljünk a mennyben. Mindennap kell erre gondolnunk, örök célunkra, mint Szent Cyprián írja: „…amikor lenyugszik a nap és véget ér napunk, kell, hogy újra imádkozzunk, és kérjük, hogy ismét felkeljen fölöttünk a fény, és kérjük azt is, hogy Krisztus eljövetele az örök élet kegyelmét hozza meg nekünk…” (De or. dom. c. 35. PL 4,542.)