„Hagyjuk, hogy Isten irgalmassága megsimogasson bennünket…” (Ferenc pápa)

Isten beleszeretett kicsinységünkbe, irgalmassága végtelen. Isten beleszeretett nyomorúságunkba. Ez a monológja, amelyet népéhez intéz, kinyilvánítja szeretetét, gyengédségét. Olyan szeretet ez, mint amikor egy apa vagy egy anya gyermekével beszél, aki éjszaka felriad álmából és így nyugtatja meg: „Megragadom jobbodat, légy nyugodt, ne félj”.

Jézus hányszor megfogalmazta: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” – idézett a pápa Máté evangéliumából (Mt 11, 28). Én vagyok a te Istened, aki megfogom jobbodat, ne félj, kicsikém, ne félj. Én erőt adok neked. Add nekem mindenedet és Én megbocsátom vétkeidet, békét adok neked – így szól hozzánk az Úr.

„Ezek Isten simogatásai, Atyánk simogatásai, amikor irgalmasságával fejezi ki önmagát”– mondta a Szentatya, majd így folytatta: „Mi olyan idegesek vagyunk, amikor valami nem sikerül, lármát csapunk, türelmetlenek vagyunk. Az Úr azonban így szól: ’Légy nyugodt, nagy hibát követtél el, igen, de légy nyugodt; ne félj, Én megbocsátok neked. Add nekem hibáidat’. Ez a jelentése a zsoltár szavainak: ’Irgalmas az Úr, szeretete nagy’. Mi kicsinyek vagyunk, de Ő mindent nekünk adott. Pusztán nyomorúságainkat, kicsinységünket, bűneinket kéri, hogy átölelhessen, megsimogathasson bennünket”.

„Kérjük az Urat, hogy mindnyájunk szívében ébressze fel a hitet ebben az atyaságban, ebben az irgalmasságban. Ez az atyaságába és irgalmasságába vetett hit mindenkit tegyen kissé irgalmasabbakká a többiekkel” –fohászkodott végül Ferenc pápa.