Szent István Plébánia

Ma 2018. november 17.,
Hortenzia, Gergő napja van.

 

nov
01
csütörtök

2018 Mindenszentek ünnepe és Halottak napja

Feltöltés dátuma: 2018.11.17. - 05:27


Mindenszentek főünnepéhez és a halottak napjához kapcsolódóan megemlékezünk szeretteinkről, akik a liturgia szavaival élve „előttünk járták az élet útját”. A temetői sírok vagy urnatemetők látogatása során gyertyákat gyújtunk, és virágot helyezünk el a síroknál, illetve urnafülkéknél. Ebben az időszakban különös erővel hat ránk és tudatosul bennünk a múló világ kényszerű ténye és az el nem múló boldogság reményének feszültsége. November 1-jén elsősorban a szentekre fordítjuk figyelmünket, hiszen ők azok, akiknek közösségébe vágyunk. November 2-án saját szeretteinkre gondolunk, akiknek Isten örök és boldogító színelátását kívánjuk, de önmagunkra is figyelmet fordítunk, hiszen halálunk után találkozni szeretnénk mindazokkal, akik saját vándorlásunk idején, most hiányoznak nekünk. Mindkét megemlékezés azt a tudatot erősíti bennünk, hogy nem vagyunk elhagyatottak, mind egy nagy közösség tagjai vagyunk.

A keleti keresztények körében kialakult megemlékezés az üldöztetések során vértanúságot szenvedett testvérekről már a IV. században konkrét formákat öltött. A legelső ünnep május 13-án volt. Biztos tanúja ennek Szír Szent Efrém, aki 359-ben himnuszt énekelt valamennyi vértanú tiszteletére, később, 380-ban Aranyszájú Szent János mondott nagyszabású és hatásos beszédet a szent vértanúkról a pünkösdöt követő vasárnapon. Az antióchiai szír és az ortodox hagyomány a VI. századi Rómában is otthonra talált. IV. Bonifác pápa elkérte a császártól a több évtizede bezárt Pantheont, és 609. május 13-án felszentelte azt. A felszentelés napján a katakombákból felhozta a vértanúk ereklyéit az alábbi ének kíséretében: „Kellemetes légyen kijöveteletek, utatokat kísérje öröm, ímé, a híres hegyek reszketnek, és várnak rátok ujjongva a halmok. Jelenjetek meg Isten szentjei, hagyjátok el küzdelmetek helyét, lépjetek be Rómába, amely szent hellyé változott. Áldjátok meg Róma népét! Itt kísér benneteket a templomba, amely a hamis istenek lakóhelyéből lett a tiétek, és veletek együtt imádja az Úr fölségét.”

III. Gergely pápa már nem csak a vértanúkat, hanem minden szentet egy napon kívánt megünnepelni, ezért is szentelte a Szent Péter-bazilika egyik kápolnáját az Üdvözítő, a szent Istenszülő Szűz Mária, a mi Asszonyunk, valamint a szent apostolok, a vértanúk és Krisztus hitvallói, a tökéletes igazak tiszteletére. A VIII. századtól már november 1-jén ünnepelték mindenszenteket, végül az ünnep 835-ben nyerte el a hivatalos elismerését.

November 2-án kiemelten a tisztítóhelyen lévő elhunytjainkért imádkozunk. Nevezhetjük ezt a lélek szomorú és bánkódó állapotának a földi élet során tanúsított szeretetlenség miatt. Ez az állapot Isten szeretetének és irgalmának tisztító tüze (Bölcs 3,6; 1Kor 3,15).

A halottakért mondott imádság az egész emberiség alapvető és ősi meggyőződéséből fakad, amit a Szentírásban is nyomon követhetünk. Makkabeus Júdás engesztelő áldozata is arra utal, hogy hitt a jövendő világ jutalmában és a feltámadásban (2Mak 12,46; vö. Dán 12,1–4).

A szentekkel való közösségünk rámutat arra, hogy az Egyház több, mint a földön zarándokoló nép, sokkal inkább az irgalom és a kegyelem, a megbocsátás kimeríthetetlen forrása (Jn 4,13–14; 20,22–23), amelyet az Üdvözítő tanítványaira bízott. Ebben áll az Egyház szolgálata: tagjait Isten irgalmas és megbocsátó szeretetében részesíteni. Amikor az Egyház tagjairól beszélünk, akkor a nagy közösségre gondolunk, de főleg azokra, akik rászorulnak Isten irgalmára, akik bűneik következményét, a lélekre tapadt szennyet – amely akadálya a teljes Istenre hagyatkozásnak és a benne való elmerülésnek – Isten szeretének lángoló tüzében és a mi imádságunk, jó cselekedeteink révén mossák le magukról.
Az Egyház a halottakért végzett imádságban és szeretetgyakorlatban tanúskodik arról, hogy a földi halál ellenére sem mond le az elhunyt iráni szeretetről és törődésről. Ezért tartja fontosnak az elhunytakért mondott imádságot, a bűnbánatot és jó cselekedetet: „Mosdjatok meg, s tisztuljatok meg. El gonosz tetteitekkel színem elől, ne tegyetek többé rosszat! Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet.” (Iz 1,16-17)

Ennek a törődésnek kifejezése az a teljes búcsú is, amelyet a tisztulás állapotában szenvedő lelkek javára fordíthat az a hívő, aki november 1–8. között áhítatos lélekkel temetőt látogat, s legalább lélekben imádkozik az elhunytakért; halottak napján, vagyis november 2-án templomot vagy kápolnát áhítattal meglátogat, s egy Miatyánkot és egy Hiszekegyet elimádkozik. A szentgyónás, a szentáldozás, az imádság – egy Miatyánk és egy Üdvözlégy a Szentatya szándékára – amelyek révén a kegyelem állapotába kerülünk, mind a szeretetközösség reményének és hitének kifejezései.

Forrás: Magyar Kurír