Olyan történelmi korban élünk, amikor naggyá nőtt bennünk a kísértés, hogy Isten nélkül éljük életünket. Technikai és jóléti kultúránk arra a meggyőződésre épül, hogy lényegében mindent megtehetünk. Az Isten iránti vágyakozást az emberekben ma nehéz felszítani. A keresztény hit azt a vigaszt is nyújtja, hogy Isten oly nagy, hogy kicsi lehet. A történelem eddig is bizonyította, hogy a vallás sohasem szűnik meg, mert valójában magában az emberben gyökerezik. Tapasztalat is bizonyítja, a hitetlen emberben is felvetődik Isten létének kérdése. Istenbe vetett hit esetében elegendő okunk van arra, hogy ráhagyatkozzunk. A hit az ember egész létét érinti, mindig meghaladja a tudást, a bizonyíthatóságot és ezért is van lehetőség okokat találni a hit ellen. A hit, életünkben mindig mélyebbre ereszti gyökereit, olyannyira, hogy életem egyre inkább azonossá válhat a hittel.

A hit mindig is egy út marad. Ameddig élünk, úton vagyunk, emiatt a hit mindig veszélyeztetett és szorongatott helyzetben van. A hit csak azáltal érhet be, hogy az élet minden szintjén ellenáll a hitetlenség fenyegetésének. A katolikus egyház hitében azt tudja, amit Isten nekünk a kinyilatkoztatás történetében mondott. Amit mi ebből megértünk az mindig mögötte marad annak, amit Isten valójában mondott. A hit aktusa abban áll, hogy bízom abban, Isten jelen van, kezébe helyezhetem magam. A hit - a mustármag példázata szerint - nem pusztán meghatározott tételek elfogadása, hanem az élet magja bennem. A hit megfelel értelmünknek, mivel az igazságot mondja ki, a hit értelem nélkül nem igazi keresztény hit. A hithez hozzátartozik egy életút, amelyen a hit tartalma kísérlet révén fokozatosan igazodik és egészében mély értelműnek bizonyul. A hit nem egyszerűen csak van, hanem csökken, vagy növekszik.

A hit szabadsága mindig nagyon törékeny. A hit háttérbe kerülésével a társadalom kegyetlenebb, erőszakosabb, nyugtalanabb lett. Pozitív hatására pedig jobb emberekké válnak, melegség, belső fény vezeti az embert. A hitet minden nemzedéknek újra kell élnie, és újra fel kell fedeznie. Az Egyházban meg kell kérdeznünk magunktól, és el kell gondolkodnunk azon, miért nem tudjuk úgy hirdetni a hitet, hogy az választ adjon korunk problémáira. A hit a "mi" közösségébe van ajándékozva, máshol nincs. A keresztény hit azzal az igénnyel lép fel, hogy Istenről, a világról, és magunkról mondjon nekünk valamit, mégpedig azt, ami igaz, és ami megvilágosít bennünket. A keresztény hit arról is meg van győződve, hogy bennünket még egy újabb szint vár, mégpedig a Krisztussal való találkozás által.