„Adventet ünneplünk és Valakit várunk!...” Majdnem mindig várakozni kell, mert az élet nagy része várakozással telik. A különbség az, hogy lehet helyesen és helytelenül várakozni. Túl gyakran feladunk célokat, ha azok nem terveink szerint valósulnak meg.

Isten az adventtel, most egy új lehetőséget adott kezünkbe, mégpedig azt, hogy ismét fedezzük fel annak a szépségét, hogy a Jézussal való találkozás felé haladunk.

Ez az időszak különös vonzerővel hat ránk, mert fel kell felfedeznünk, hogy mindnyájan úton vagyunk: az Egyház – hivatásával és küldetésével – az egész emberiség, mind haladnak előre az idő ösvényein.

Az adventi időszak, amelyet ma ismét megkezdünk, visszaadja nekünk a remény távlatát, annak a reménynek értékét, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten szaván, tanításán, szeretetén alapszik. Olyan remény ez, amely nem okoz soha csalódást. A sötétséget legyőzi a fény, a félelmet a bátorítás, az elesettséget a fölemelés. Hogy mindez megvalósuljon odaadó szívvel kérjük: „Rorate coeli de super – Harmatozzatok magasságos egek, és felhők küldjétek az Igazat…”

Ennek a szép időszaknak, lelki magatartásnak a tanító-példaképe, a Boldogságos Szűz Mária. Egy egyszerű, alázatos názáreti lány, aki szívében hordozza Isten minden reménységét, mert méhében testet öltött, és emberré lett a második isteni Személy: Ő Jézus Krisztus.
Hagyjuk, hogy Mária vezessen bennünket, aki Édesanya lett. Ő tudja, hogy hogyan kell várakozni, zarándokolni és vezetni minket. Hagyjuk, hogy Mária vezessen bennünket a várakozásnak és a dolgos éberségnek ebben az időszakában, és akkor vele együtt átéljük, megtapasztaljuk, hogy mennyire közel jön hozzánk az Isten.

Így gyulladjon fel az első gyertyaláng a koszorún és Isten megvilágosító fénye szívünkben!