Mint forró sóhaj, elhaló bús jaj.
Kél halk énekünk.
Sötétben járunk, hajnalra várunk: Jöjj el Istenünk!
                                                                                      SzVU 13

    Gondolatban felidézve a régi idők decemberének hajnalait, olyan szépnek tűnt minden. A kis falvakban emberek sokasága a csikorgó hóban kis lámpásokkal siet valahová. Sötétség mindenütt és csak egy helyről szűrődik ki halvány fény az ablakon át, s ez nem más, mint a település központjában lévő templom ablakai. Nem számít a hideg tél, a sötét reggel, sokan elindulnak, hogy Máriával együtt készüljenek és várják a Megváltó szívbéli születését. Ez volt régen és mi van most? December elején utcáink szép díszes arculatot öltenek. Csillogó kis fények, izzó füzérek, apró kis faházikók, adventi koszorúk, esetleg néhol egy-egy betlehem is megjelenik, ami felhívja az emberek figyelmét, hogy készülődjetek… De vajon mit jelent mindez a mai idők emberének? Mire várakozunk, mire készülünk igazán az adventi időszakban? Erre a választ bizony sokszor a külsőségekben próbáljuk felkutatni. Az ajándékozási vágy, a vásárlás öröme az, ami ilyenkor vezérel bennünket. Sok mindent keresünk és kutatunk, de egy valamit elfelejtünk megkeresni, méghozzá önmagunkat. Észre kell vennünk, sok minden nyugtalanít, sok mindenre gondolunk, de önmagunkat elfelejtjük megtalálni. Elfelejtettük a belső harmóniát, a belső békét, ami nélkül nincs igazi ünnep, nincs igazi ünneplés. És mi ennek a megoldása? Ne engedjünk a kísértésnek, a minket körülvevő szemfényvesztő külső csillogásnak. Persze az ember nem vonulhat ki a világból, nem kapcsolhatjuk ki csábító környezetünket, de próbáljunk egy kicsit megállni és elgondolkodni: mit jelent nekem ünnepelni, a nagy ünnepre készülni. Mint régen ismét útra kelni, és megkeresni azt, ami elveszett: a békét. Elindulni arra a helyre, ahol meglelem lelkem örömének forrását. Testben és lélekben templomunkba menni, találkozni Máriával és feltenni a kérdést: Ő hogyan készült a nagy ünnepre? Mi volt számára a fontos, mi volt az Ő ajándéka és mit kapott ajándékba. Mert sokszor nem a külsőség az, ami számít, nem a drága pénzen megvásárolt ajándék az érték, hanem a szívbéli odaadás, az igazi emberi elfogadás. Keressük Isten által a kegyelmet és ezáltal megtaláljuk mindazt, ami elveszett. Megtalálom önmagam, lelkem nyugalmát, a harmóniát és a békét.  Ne tévesszen meg bennünket a világ csillogó fénye.

   Tudjunk egy kicsit elcsendesedni és az adventi koszorúnkon gyújtott apró gyertyák fénye által igazi világosságot gyújtani szívünkben.  Mert ez a világosság nem más, mint Krisztus világossága, aki 2000 évvel ezelőtt a világra születve ismét megszületni készül mindazok szívében, akik mernek bűnbánatot tartani és hittel várakozni. Ebben legyen segítségünkre az idei advent.

                                                                                                        Csaba atya