Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefoglalóan tartalmazza az Egyház misztériumának (titkának) lényegét. Az Egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2); de az Eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az Egyház, az Újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az Isteni Szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait.

A II. Vatikáni Zsinat helyesen mondja, hogy az eucharisztikus Áldozat „az egész keresztény élet forrása és csúcsa”. „Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk. Teste a Szentlélek által élő és éltető test: életet ad az embereknek”. Ezért az Egyház szemei mindig Urára néznek, aki jelen van az Oltáriszentségben, és ebben fedezi föl az ő mérhetetlen szeretetének teljes megvalósulását.

A húsvéti misztériumból születik az Egyház. Éppen ezért az Eucharisztia, ami elsősorban a húsvéti misztérium szentsége, az egyházi élet középpontja. Ez látható az Egyház életének első perceitől kezdve, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható: „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri egységben, a kenyértörésben és az imádságban” (2,42). A „kenyértörésben” az Eucharisztiát jelenti. 2000 év múltán is ugyanezt éljük az Egyházban. S miközben ugyanazt tesszük az Eucharisztia ünneplésében, lelki szemünk a húsvéti három napra tekint vissza: arra, ami nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsorán és utána történt.

Akkor mutatjuk meg, hogy valóban tudatában vagyunk ezen ajándék nagyságának, ha minden szinten megadva az Eucharisztiának mindazt, ami megilleti, gondosan ügyelünk arra, hogy ne halványítsuk el sem a természetét, sem a követelményeit. A megszakítatlan hagyomány is erre késztet, mely az első századoktól kezdve olyannak látta a keresztény közösséget, hogy virrasztva őrzi ezt a „kincset”. Szeretettől indítva akarja átadni az Egyház a következő nemzedékeknek az Eucharisztikus Misztérium hitét és tanítását, anélkül, hogy egy morzsát is elveszítene belőle.

Krisztus a testévé és vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.

(vö. II. János Pál pápa: ECCLESIA DE EUCHARISTIA)