Február 11-én a Betegek Világnapját és a lourdesi jelenések évfordulóját ünnepeljük. Ez az ünnep talán azért közeli mindannyiunk számára, mert emberségünkről, szenvedéseinkről szól. Hinni kell, hogy Isten Fia életünk minden állapotában értelmet adott létünknek.

Ám az is igaz, hogy sokszor nehéz ezt a rejtett értelmet megtalálni, hiszen gyakran halljuk a kérdést: mi az élet értelme a betegségben, a szenvedésben, az idős korban? „Igazából nem is a betegségtől félünk önmagában, igazából a szenvedés a mi nagy gondunk. Az a szenvedés, amely tulajdonképpen a lélek fájdalmával megélt testi betegség, amelyre mindannyian keressük a gyógyírt.

A szenvedés az több mint betegség, és általában itt akadunk el, itt vannak emberi életünk nagy katasztrófái. A szenvedés a lélek fájdalmával megélt testi betegség”. A szenvedést csak és kizárólagosan a hit tudja megoldani, az, hogy szenvedéseinkben tudjuk-e járni az Istennek való teljes önátadás útját.

Napjainkban mindenki menekül a gondok, élethelyzetek és sokszor önmaga elől is, mintha ez divat lenne. Így vagyunk a betegséggel, szenvedéssel is, menekülünk előle, aztán mégis utolér, mint minden, amit a gondviselés rejt számunkra.

Hányszor menekülünk orvosokhoz, hamis ábrándokhoz, olykor még kuruzslókhoz is? Testvérek, a hívő ember nem menekül. Valahogy úgy, mint Jézus, előáll, hüvelyébe dugatja a kardot és elindul, vállalva a szenvedés kelyhét”.

Feltehetjük a kérdést: mi van azokkal, akiket a Szűzanya közbenjárására sem Fatimában, sem Lourdes-ban, sem más kegyhelyen nem gyógyított meg az Úr Jézus, pedig hittel mentek hozzá?

A válasz talán ez lehet: Isten nemcsak meggyógyítja a gyöngeségeket, hanem még nagyobbat is ad akkor, amikor nem gyógyítja meg, hanem átalakítja a szenvedést úgy, hogy az a másokhoz vezető legmélyebb utunk, és az istenismeret, az Istennel való egyesülés útja lesz.

Kérjük, égi édesanyánkat, Máriát, hogy imájával esdje ki Szent Fiától, hogyha nem is tudjuk megérteni, de valamiképpen tudjuk megsejteni a szenvedés, a gyengeség, a betegség misztériumát”!