Minden évben meghalljuk ezen szavakat, amelyek elmélyedésre és gondolkodásra indítanak: „térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”, vagy „emlékezz ember, hogy porból vagy és porrá leszel”.

A Joel próféta könyvében ezt találjuk: „Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes szívetekből, böjtölve, sírva és gyászolva.” A Szent Szerző megtérésre szólítja fel a választott népet azokban a szenvedésekkel és csapásokkal teli időszakban. A próféta szavai hozzánk is szólnak. Ne késlekedjünk tehát, hogy visszanyerjük Isten barátságát, amelyet bűneink miatt veszítettünk el. Az 50. zsoltár szavai mintegy válaszolnak Joel próféta szavaira: „Könyörülj rajtam Istenem…gonoszságomat beismerem.”

A nagyböjtöt azzal a lelkülettel kezdjük, amelyre Szent Pál apostol buzdít bennünket: „Krisztus nevében engesztelődjetek ki egymással.” Joel prófétához hasonlóan az apostol is egyfajta közvetítőként jelenik meg, aki világosan megmutatja, hogy a bűnös embernek, azaz mindannyiunknak lehetősége van az igazi megbékélésre, mert egyedül Krisztus tudja átalakítani a bűn helyzetét a kegyelem újdonságává.

Hamvazószerda liturgiája a szívek Istenhez való megtérésében jelöli meg a nagyböjt igazi lényegét. Ez a felhívás a hamvazkodásban kettős értelmet kap: egyfelől a belső megtérésre, másfelől pedig az emberi lét esendőségére emlékeztet.

Negyven nap áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elmélyüljünk az aszkézis és a spiritualitás megtapasztalásában. Jézus megmutatja az ehhez szükséges utakat is: vagyis a szeretet cselekedeteit, az imádságot, a bűnbánatot és a böjtöt. Ezeket a külsőséges gesztusokat nem azért tesszük, hogy az emberek előtt tetszelegjünk, hanem azért, hogy Isten előtt hódoljunk.

Éljük meg ezt a negyven napot eucharisztikus időszakként, vagyis merítsünk annak a szeretetnek kimeríthetetlen forrásából, amelyet az Oltáriszentség jelent. Kérjük Máriát, vezessen bennünket a Nagyböjt során, hogy majd szemlélhessük a feltámadt Krisztust, Istennel és testvéreinkkel kiengesztelődött lélekkel.