Az ember lelki elmélyülése az Isten szeretetének titka előtti hódolattal kezdődik. „Szeret az Isten”: csak ilyen alapállásból kiindulva lehet megállni az élet többi titka előtt is. Kérjük a kegyelmet, hogy ne csak értelmünket, hanem érzelmeinket is magával sodorja Isten irántunk való szeretete.
"Az Ige, az igazi - világosság, amely minden embert megvilágít... a tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek." (Jn l, 9-12). - Szent János evangélistának ez a kozmikus méretű meglá¬tása magában hordozza az ember valóságát, tragédiáját és esélyét. Valóságát - amely azt jelenti, hogy az ember Istenre tájolt lény; ezt fejezi ki az, hogy "övéi közé jött", "tulajdonába jött". Tragédiáját - mert övéi nem fogadták. Sajnos, az ember képes ar¬ra, hogy nemet mondjon Istennek és ezt a képességét saját kárára használta és használja is. A bűn, az Isten ellen lázadó "nem szolgálok" magatartás a mai ember tragédiájának is kiindulópontja. Rendeltetését - esélyét, örök távlatát: „hatalmat adott arra, hogy ismét Isten gyermekei lehessünk", megnyitotta a hazafelé vezető út sorompóit.
Mondjuk ki ezt a szót ISTEN és hagyjuk, hogy vezesse gondo¬latainkat és érzelmeinket. „Ki az Isten?” - Ez a kérdés előbb vagy utóbb kérlelhetetlenül ránehezedik minden gondolkodó emberre. És nincs rá kész, előre megadott válasz. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia azt. És életünk minden új szakaszában új választ kell keresnünk. Mert Isten sohasem csak Isten, hanem mindig az én Istenem! Róla nem lehet "semlegesen", "objektív módon” beszélni, mint ahogy a fákról és tárgyakról beszélünk - mondja Martin Buber. Hitelesen Isten¬ről sem lehet beszélni, hanem mindig csak Istennel. Tragédia, ha valaki úgy gondolja, már megtalálta a végső választ, aki úgy véli, hogy tudja ki az Isten.
Szirakuzai Dénesről mesélik, hogy megkérdezte Szimonisz filo¬zófust, mondja meg neki, ki az Isten? A filozófus előbb egy nap gondolkodási időt kért, aztán egy hét haladékot kért, majd egy hóna¬pot, végül az egész életet. - Aquinói Szent Tamásról pedig azt mondják, hogy már mint kisfiú a Monte Casino-i szerzeteseknél az egyiktől a másikig szaladt kérdezgetve: "Atyám, mondd meg nekem, ki az Isten?" Mégis, élete végén elismerte titkárának: "Minden, amit Istenről írtam, nem ér semmit!" - Hasonlóan vallott magáról élete alkonyán Karl Rahner is: "Tudom, hogy Istenről nem tudok semmit. Mégis köteles vagyok szeretni őt – Ő maga miatt." - A mi ismeretünk Istenről mindig töredékes és soha nem is lehet teljes. De növekednünk kell ismeretében. Hagyjuk, hogy lenyűgözzön bennünket Isten titkának mélysége. Ki az én Istenem? Szépen fejezi ki ezt a belső, tépelődést Paul Roth Istenem, hogyan nevezzelek? prózai versében:

Mily sok neved van, Istenem!
És melyik az igazi?
Atyának nevezzelek?
Vannak atyák, akik zsarnokok,
Úrnak nevezzelek?
Az urak sokszor kényurak,
kik rabszolgákat tartanak.
Nevezzelek talán királynak?
Királynak lenni mit jelent manapság?

Tudom, tudom,
ezek a nevek olyanok, mint a kulcsok,
segítenek megérteni a Megragadhatatlant,
a Kifejezhetetlent.
Mondanak valamit Rólad, Felőled,
de még többet mondanak magunkról:
hogyan képzelünk el Téged.
Nincs olyan Neved, mely mindent kifejezhet
minden időben és mindenkinek.
Mert nem is mondhatunk el mindent,
hiszen minden kor és minden ember
kell, hogy újra felfedezzen Téged és Neved.
Szükséges azonban, hogy beszéljünk Veled,
s szeretnénk mégiscsak Neveden szólítani.

A régi nevek ugyan kissé idegenül hangzanak,
de név nélkül, attól félek,
Te magad lennél idegen, mint a hang a telefonban,
mely névtelenül hallózni kezd.

Istent minden kornak és minden egyes embernek ismételten fel kell fedeznie. Gyermekkorunk Istene nem lehet elegendő felnőttkori válságunkban, vagy idős korunk hanyatlásában. Kérjük ezt a kegyelmet mindig lelki elmélyülésünk ideje alatt.