Úgy tudjuk, hogy amikor korai keresztények, Szűz Máriára, Jézus anyjára tekintettek, a megváltott ember mintáját, az egyház, a hit ősképét látták benne.

Ez a szemlélet ott van Lukács evangéliumában, tőle hallottunk az imént egy szakaszt. Lukács először is úgy mutatja be nekünk a Szent Szüzet, mint akinek erős, mély a hite. Hiszen míg Zakariás nem hisz az angyal szavának, ezért némasággal bűnhődik, addig Mária bizakodó hittel válaszol az angyal szavára. Mária az Úr szolgáló lányának tekinti magát, akivel megtörténhet, amit az Úr mond neki (Lk 1,38).

Ráhagyatkozott Isten szavára, akkor is, ha számára, egyszerű názáreti lány számára nem is igen lehetett világos, mit hoz magával akkor kimondott igenje. Emiatt, a hite miatt nevezi őt Erzsébet boldognak: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Lk 1,45).

Miközben Izrael (népe), Jahve szolgája, elzárkózik az Úr igéje elől, addig Mária az Úr szolgáló leánya, az Úr rendelkezésére bocsátja magát.
Az egész nép helyett mondja ki az igent, és lehetővé teszi az új korszak indulását, a Krisztusban beköszöntő gyógyulás kezdetének idejét. Lukács evangéliumában leírja, hogy a hívő Máriát hogyan fogja szaván Isten, és hitének milyen próbát kellett kiállnia.

Mária hite az Úr igéjén meditálva erősödött meg. „Mária pedig szívébe véste a szavakat és el elgondolkodott rajtuk!” (Lk 2,19) Mária megőrizte az angyal szavait, és a szívében összerakta. Mert a hit Isten igéjét az ember fejéből a szívébe viszi, és miközben meditálva forgatja, időz mellette, megérti, így képes elfogadni. Mária átadja önmagát, testét-lelkét, teljes lényét átadja Isten Igéjének, (a méhét is) így került áldott állapotba Isten Igéjének erejéből.
Később Mária hite kiállta a csalódások és váratlan fordulatok próbáját. Már Simeon jövendölése is erre utal: „…a Te lelkedet is tőr járja át…” (Lk 2,35). És valóban Mária, ahogy halad előre hitében, fájdalmas anyává (mater dolorosa) válik.

Fia más úton jár, mint amire ő eleinte gondolhatott. Már 12 éves korában elhagyja anyját, mert Atyja házában kell lennie (Lk 2,49). Már 12 éves korában kimondja Jézus, hogy mennyei Atyjához tartozik, nem pedig a szüleihez. És végül, amikor a keresztig jut élettörténete, az anya számára ez a legnagyobb fájdalom, amit csak a hitben lehet elviselni. Mária hitét úgy mutatja be Lukács evangélista, hogy minden hívő ember példaképévé váljon.

A nap üzenete számunkra: amint Mária, úgy mi is hallgassuk Isten igéjét és meditálva forgassuk a szívünkben. Hagyatkozzunk arra, amit Isten tervez velünk, hagyjuk, hogy Isten vezessen bennünket, akkor is, ha nem is igazán értjük, hogy mi Isten tervének kimenete.

Így válunk Máriával együtt áldottakká (benedictus/benedictinus), így énekelhetjük vele együtt nap mint nap a zsolozsmában: „Magasztalja lelkem az Urat!”

Nagyboldogasszony ünnepén különösen is úgy áll előttünk a Szent Szűz, mint megváltottságunk példaképe, mintája. Márián látjuk beteljesedve, hogy Isten, Fia által, mit tesz mindannyiunkkal!

Ezen a napon ünnepeljük, amit minden vasárnap megvallunk a hiszekegyben: „…hiszem a test feltámadást és az örök életet.” Amint Máriát, úgy holtunk után minket is testestül lelkestül országába vár az Úr.
Mária mennybevételének ünnepe hittel és reménnyel tekint az ember testére. A testnek is isteni méltósága van, mert feltámasztásra szánt test. Itt és most a test szomorúságunk és örömeik forrása is egyszerre.

A Mária ünnepek a megváltott ember örömének ünnepei. Azt mutatják meg, hogy a bűnnek, (a gonoszléleknek) nincs hatalma rajtunk!
Rajtunk hatalma Isten jóságos Lelkének, Isten Szentlelkének van, aki átjárja, és saját képére formálja testünket-lelkünket.

Mária arra hív ma is bennünket, hogy hívő lelkülettel hagyatkozzunk Isten szavára és hálatelt szívvel engedjük rajtunk beteljesedni a Krisztus hozta megváltás művét.