Szent István Plébánia

Ma 2017. június 29.,
Péter, Pál napja van.

 

ápr
29
szombat

Szűz Mária hónapjára

Feltöltés dátuma: 2017.06.29. - 11:07


Mária, a szemlélődő asszony        
   
Máriában a Krisztus-szemlélés fölülmúlhatatlan mintaképét kapjuk. A Fiú arca különös jogcímen tartozik hozzá. Az ő szíve alatt formálódott, emberileg hasonló lett hozzá, ami kétségtelenül még nagyobb lelki bensőséget is jelent. Senki sem hasonlítható Máriához abban, hogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét és elképzelni arcvonásait. S mikor végre Betlehemben világra hozta, testi szemeivel is megpillanthatta a Fiú arcát, „miközben bepólyálta és jászolba fektette.”


Ettől kezdve Mária tekintete, mely mindig imádó csodálattal volt tele, nem szakadt el tőle. Tekintete olykor kérdő volt, mint amikor a templomban megtalálta őt: „Fiam, miért tetted ezt velünk?” (Lk 2,48) Tekintete mindig átható és képes olvasni Jézus bensejében, annyira, hogy fölfogja rejtett gondolatait és megérti döntéseit mint Kánában.  Máskor ez a tekintet nagyon fájdalmas, főként a kereszt alatt, ahol bizonyos értelemben „a szülő” tekintete lesz, hiszen Mária nem csupán osztozik az Egyszülött szenvedésében és halálában, hanem a szeretett tanítvány személyében elfogadja a rábízott új fiút is.  Ez az anyai tekintet húsvét reggelén a föltámadás örömétől ragyog, és pünkösdkor a Szentlélek kiáradásától lángol. 


Mária Krisztusra szegezett tekintettel élt és megjegyezte minden szavát: „Emlékezetébe véste mindezt, és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2,19) Jézus emlékei, amelyek lelkébe vésődtek, mindenhova elkísérték, és a Fiú mellett élt életének minden helyzetében föl tudta azokat idézni. Bizonyos értelemben ezekből az emlékekből állt össze a „rózsafüzér”, amelyet ő maga földi életének napjaiban szüntelenül mondott.


Mária hálájának és dicséretének motívumai most is változatlanul ugyanazok. Ezek indítják anyai gondoskodásra a zarándok egyház iránt, melyben ő tovább fonja a maga evangéliumi „elbeszélésének” fonalát. Mária állandóan a hívők szeme elé teszi Fiának misztériumait, azzal a kívánsággal, hogy szemlélődjenek és részesülhessenek e titkok üdvözítő erejéből.


Ebben van segítségünkre a rózsafüzér imádság, amely Mária tapasztalásából kiindulva, kifejezetten szemlélődő imádság. Amikor a rózsafüzért imádkozza a keresztény közösség, összhangba kerül Mária emlékezésével és tekintetével.
Mária tekintete mindig emlékezést hoz Krisztusból. Ezt az emlékezést tudjuk megtapasztalni mi is, ha Máriától akarjuk megismerni Krisztust. Krisztus kiemelkedő értelemben „a Mester”, a kinyilatkoztató és a kinyilatkoztatás. Vele kapcsolatban nem csupán arról van szó, hogy megtanuljuk tőle azt, amit tanított, hanem Őt magát tanuljuk és ismerjük meg. „De van-e e témakörben tapasztaltabb mesternő, mint Mária?”  Ha az isteni terv szerint a Szentlélek az a benső mester, aki elvezet minket Krisztus teljes igazságára,  akkor az emberek között senki sem ismeri nála jobban Krisztust, és senki sem képes az Ő misztériumának mély megismerésére elvezetni minket, mint az Anya.


Amikor Jézus az első csodáját tette – a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn -, Mária tanítói köntösben jelenik meg előttünk, miközben buzdítja a szolgákat, hogy tegyék meg, amit Krisztus mond.  Itt már egy kis kitekintést érezhetünk Krisztus szemlélésén túl az egyházra nézve. Ugyanis látható Máriánál, hogy ő ugyanezt a feladatot végezte a tanítványok felé Jézus mennybemenetele után, amikor velük maradt a Szentlélekre várva, és bátorította őket az első küldetésben. Máriával együtt járni végig a krisztusi titkokat, - amihez hozzásegít a világosság titkaival mondott rózsafüzér – olyan, „mintha az ő iskolájában volnánk, hogy megtanuljuk Krisztust, behatoljunk a titkaiba és megértsük az ő üzenetét.” 


Mária iskolája még hatékonyabb lesz, ha meggondoljuk, hogy ő úgy tanít, hogy elnyeri számunkra a Szentlélek bőséges ajándékait, és szemünk elé állítja a „hitbeli zarándoklás” (LG 58) példáját, aminek ő páratlan tanítómestere. A Fiú mindenegyes misztériumának szemlélésekor felszólít, hogy – miként ő az angyali üdvözletkor – tegyük föl alázattal azokat a kérdéséket, melyek megnyitják a lelket a világosság előtt; s hogy mindig a hit engedelmességével fejezzük be: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1,38)


A keresztény lelkiség lényegi sajátossága, hogy a tanítványnak egyre inkább hasonlóvá kell válnia Mesteréhez.  Ezt a hasonulást tanulhatjuk meg Máriától, miközben az ő társaságában Krisztus arcának szüntelen szemlélésében élünk. Ennek az arcnak szüntelen szemlélésén alapszik a hasonlóság, ami egy barátinak nevezhető kapcsolatban valósul meg. E barátság természete szerint behatol Krisztus életébe, és az ő érzületét lélegezteti be velünk.