Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. április 19.,
Emma napja van.

 

febr
02
csütörtök

Urunk bemutatása a templomban - Gyertyaszentelő Boldogasszony

Feltöltés dátuma: 2024.04.19. - 15:55


„Ma a Szűzanya a templom Urát viszi be az Úr templomába!
És József nem a saját fiát ajánlja fel, hanem azt a Fiút, akiben Istennek kedve telik. (Mt 3,17) Simeon, az igaz, felismeri Őt, akire várt és egy özvegyasszony, Anna is tanúságot tesz róla. (Lk 2,38) A körmenetet ezen a napon ők négyen vezették be. Ez a körmenet az idők folyamán a világon mindenütt, a föld minden népe számára szokássá lesz egy örömünnepen!”

 



„Befogadtuk Isten irgalmasságodat,
templomodnak bensejében, alleluja, alleluja.”
(vö. Zsolt 48,10
)

 


„Fogadjuk be tehát tárt karokkal az irgalmasságot, melyet a templom belsejében kaptunk – és többé már ne távozzunk el a templomtól, mint ahogy a boldog Anna sem távozott el. Mert Isten temploma szent, és ti vagytok az – mondja az Apostol. (1 Kor 3,17) Tehát valóban a szívünkbe fogadjuk be az irgalmasságot! A szívben lakik Jézus Krisztus, a szívben szól népének, szentjeinek a békéről, egyszóval azoknak, akik megtalálták a szívükhöz vezető utat!”

 

 

 

 

„Mi lesz a mi ajándékunk, testvérek? Mivel viszonozzuk Neki mindazt a jót, amit velünk tett? (Zs 116,12) Tegyük meg mi is a magunk részéről mindazt, ami csak lehetséges, ajánljuk fel Neki abból, amink van a legjobbat: ajánljuk fel azt, akik vagyunk (önmagunkat)! Milyen jó számomra, de dicsőséges és előnyösebb is, ha inkább Neked ajánlom fel magamat, mintsem magamra maradjak; magára hagyatva elcsügged bennem a lelkem (Zs 42,7).”

„Ha bármilyen ajándékot készítesz, el ne felejtsd Máriára bízni! Akkor nem ér visszautasítás. Gondod legyen rá, hogy Máriának add át. Ő ajánlja fel tündöklőn fehér, jóakaró kezeivel, melyből Isten szívesen fogadja.”

(Részletek Clairvaux-i Szent Bernát apát beszédeiből)

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

„Áldalak és köszöntelek Téged,
ó, kegyelemmel teljes,
mert világra hoztad az Irgalmasságot,
mely rám leszállt;
te készítetted a gyertyát,
melyet kezembe kaptam.
Te szolgáltattad a viaszt
a méhedbe leszállott Lángnak,
Szűz Szülöttednek,
Szüzeknek szent szüze,
amikor Te, tisztaságos anya
romlatlan testbe öltöztetted
a romolhatatlan Igét.”

(Guerric d’Igny apát)