Hirdetések
2023. Évközi 4. vasárnap
Feltöltve: 2023. január 29.1. Kedden (jan. 31.) a 18 órakor kezdődő szentmisét január hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.
2. Csütörtökön (febr. 2.) Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét tarjuk. Urunkat Jézust ünnepeljük, akit ezen a napon mutattak be az Úr templomában. A 18.00 órakor kezdődő szentmisében végezzük a gyertyaszentelést. A bevonuláskor égő gyertyákkal körmenetet tartunk a Plébánia Tanácsadó Testületének tagjaival. A szentmise végén a hívek is vihetnek haza otthonaikba a szentelt gyertyákból.
3. Pénteken (febr. 3.) Szent Balázs püspök vértanúról emlékezünk meg. Az este 18 órakor kezdődő szentmise végén egyéni Balázs-áldásban részesülhetnek a jelenlévők. Egyházunk imádsága így hangzik két megszentelt gyertya között a hívek fölött: „Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására, őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől, az Atya, † a Fiú és a Szentlélek nevében.” A hétvégi szentmisék végén pedig közös Balázs-áldásban részesülhetnek a hívek.
4. Vasárnap (febr. 5.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.
5. Pénteken (febr. 3.) délután a plébánia iroda zárva tart, nem lesz ügyintézési lehetőség.
6. Nyílt tanítási nap leendő elsős kisiskolásoknak a Soproni Szent Orsolya Iskolában (Deák tér 32.) 2023. február 1-jén. Várják az érdeklődőket. Részletek: http://sztorsolya.hu/index.php
2023. Évközi 3. vasárnap
Feltöltve: 2023. január 22.1. Nyitott hétvége a Győri Papnevelő Intézetben.
Szeretettel várják a papi hivatást érző, valamint a papság iránt érdeklődő 15 és 35 év közötti férfiakat 2023. február 24-26. között a szemináriumba. Részletek az alábbi linken: https://bjhf.hu/index.php/15-hirek-esemenyek/531-nyitott-hetvege-a-szeminariumban
Illetve egy rövid videó, mely szeretne megszólítani és bátorítani minden érdeklődőt: https://youtu.be/ziHrnw6Zcbo
2023. Évközi 2. vasárnap
Feltöltve: 2023. január 15.1. A mai napon (jan. 15.) kezdődik az imahét a Krisztus-hívők egységéért.
2. Kedden (jan. 17.) a Soproni Esperesi Kerület zarándoklata lesz a Győri Székesegyházba. Püspök úr hívja a kerület híveit és papságát a Székesegyház újraszentelésével kapcsolatos nagy imakilenced nyitó szentmisére, ami 18 órakor kezdődik Győrben a Székesegyházban. (Ezen a napon a Szent István templomban nem lesz szentmise)
3. Szerdán (jan. 18.) a soproni Árpád-házi Szent Margit templom búcsújára várják a Híveket. Az ünnepi szentmise este 18 órakor kezdődik. (Ezen a napon a Szent István templomban nem lesz szentmise).
4. Vasárnap (jan. 22.) a 8.30 órakor kezdődő szentmisében az ifjúsági zenekar teljesít szolgálatot. Gitáros mise lesz.
5. Vasárnap (jan. 22.) Isten igéjének vasárnapja. 2019. szeptember 30-án, Szent Jeromos egyháztanító emléknapján tették közzé a Vatikánban Ferenc pápa „Aperuit illis (Megnyitotta nekik)" kezdetű apostoli levelét, amelyben elrendelte az Isten igéjének vasárnapját, amit az egyházi évközi idő harmadik vasárnapjára helyez. Ferenc pápa arra buzdít, hogy ezt a vasárnapot ünnepnapként éljük meg, a liturgiában a Biblia trónusra helyezésével, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten Igéjének meghatározó értéke van a közösség számára.
Ferenc pápa kitér az apostoli levélben, hogy a lelkipásztorok nagy felelőssége, hogy mindenkivel megértessék a Szentírást, egyszerű nyelvezettel, mely alkalmas a meghallgatásra. Az elmélkedés és az imádság a szent szövegek kapcsán képessé tesz arra, hogy a szív szólaljon meg úgy, hogy megérintse a hívek szívét.
2023. Urunk megkeresztelkedése
Feltöltve: 2023. január 08.1. Urunk megkeresztelkedésének ünnepével véget ért a karácsonyi liturgikus-időszak és kezdetét veszi az évközi idő.
2. Pénteken (jan. 13.) az esti szentmise után Fatimai-körmenetet tartunk.
3. Az Egyházi hozzájárulás rendezésére a plébánián hivatali időben, a templomban kihelyezett csekkeken és banki utalással van lehetőség. Utaláskor a megjegyzés rovatban kérjük feltüntetni: egyházi adó, a befizető nevét és az utca, házszámot is.
Utalási adatok:
Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia - 10200294-33412843-00000000
Az utalással kapcsolatos információk megtalálhatók a plébánia weboldalán is (Főoldal és ezen belül az Egyházi adó menüben), valamint az alábbi linken:
http://szentistvansopron.hu/fooldal/egyhazi_ado
Az adó összege továbbra sem változott.
5.000 Ft/fő/év
Nyugdíjasoknak, GyES-en lévőknek 3.000 Ft/fő/év
2023. Szűz Mária, Isten Anyja
Feltöltve: 2023. január 01.1. A mai napon (vasárnap) 17.00 órától imaórát tart a Rózsafüzér-társulat papi- és szerzetesi hivatásokért. 17.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
2. Pénteken (jan. 6.) ünnepeljük Urunk megjelenését, (Vízkereszt) ünnepét. Este a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise keretében vizet szentelünk és ezzel együtt megáldjuk azokat öntapadós címkéket, amiket a lakások bejárati ajtajára lehet felragasztani. Ezen található a tárgyi év: 2023, valamint C+M+B, Chistus Mansionem Benedicat - Krisztus áldása legyen a lakáson. Akik szeretnének otthonukba a megáldott címkékből, a szentmise befejeztével vihetnek belőle.
Vízkereszt parancsolt ünnep, ezért 6-án kötelező a szentmisén való részvétel!
3. Jövő vasárnap (jan. 8.) Urunk megkeresztelkedését ünnepeljük és ezzel véget ér a karácsonyi időszak. A 8.30 órakor kezdődő szentmisében az ifjúsági zenekar teljesít szolgálatot.
4. Kérjük, hogy akik 2023-ban szeretnének szentségi házasságot kötni a Szent István templomban (a jegyeskurzus szervezése miatt) január hónap folyamán jelezzék házasságkötési szándékukat hivatali időben a plébánián.
5. A plébánián (hivatali időben) továbbra is lehetőség van szentmisét előjegyeztetni a 2023-es évre. Még 40 miseszándékot tudunk fogadni.
2022. Urunk születése, karácsony
Feltöltve: 2022. december 25.1. December 26-án (hétfő) Szent István, első vértanú ünnepén vasárnapi miserend lesz templomunkban (8.30, 10.00, 18.00 óra).
2. Dec. 29-én csütörtökön (reggel) nem lesz szentmise templomunkban.
3. Dec. 30. (péntek) a Szent Családot ünnepeljük. A szentmisében megemlékezünk a december hónapban elhunyt testvéreinkről. Várjuk a gyászokló hozzátartozókat. Szent Család ünnepe révén pedig a szentmise végén megáldjuk a jelenlévő családokat.
4. Dec. 31-én, (szombat) a polgári év utolsó napján, Mária Istenanyasága főünnepének előestéjén 18.00 órakor közösen adunk hálát Istennek az elmúlt év minden kegyelméért. (A szentmise másnapi érvényű előesti szentmise.)
Balfon a fürdőkápolnában 16.15 órakor kezdődik az ünnepi szentmise.
5. Jan. 1-jén, (vasárnap) az újesztendő első napján, Mária Istenanyaságának parancsolt ünnepét üljük. Délelőtt 8.30, 10.00 és este 18.00 órakor lesz szentmise templomunkban.
6. A plébánia iroda december 27-től január 2-ig zárva tart, így az ünnepek között nem lesz ügyintézési lehetőség!
2022. Advent 4. vasárnapja
Feltöltve: 2022. december 18.1. Dec. 19-én (hétfő) 17 órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia gyermekkórusa és ifjúsági zenekara tart adventi koncertet a Szent István templomba. A belépés díjtalan, várjuk az érdeklődőket.
2. Dec. 23-án (péntek) reggel 6 órakor tartjuk az utolsó hajnali szentmisét. Köszönjük mindazok jelenlétét, akik eljöttek advent folyamán a hajnali szentmisékre. Sokan jártuk együtt az adventi utat. Adja az Úr, hogy teljesedjék be várakozásuk és szívükben is szülessen meg az Üdvözítő Krisztus.
3. Balfon a fürdőkápolnában (szombaton) szenteste 20.00 órakor lesz vigília szentmise.
4. Templomunkban (Sopron-Szent István), december 24-én (szombat):
16.00 óra: Pásztorjáték; Köszönjük a gyermekeknek, a fiataloknak és a felnőtteknek, hogy vállalták a megszervezést, a próbákat, a szereplést, valamint a lelkes munkát, amelyet szabadidejükből áldoztak.
23.30 óra: Zenei áhítat, a Harmonia Sacra, templomunk kórusának előadásában karácsonyi dallamok hangzanak fel;
Éjfélkor: Jézus Krisztus születésének ünnepi szentmiséje kezdődik.
5. Dec. 25. (vasárnap), karácsony parancsolt ünnepén vasárnapi miserend lesz templomunkban. A 8:30-as szentmisén templomunk ifjúsági zenekara teljesít zenei szolgálatot.
6. Dec. 26-án (hétfő) a Szent István, első vértant ünnepén vasárnapi miserend lesz templomunkban (8.30, 10.00, 18.00 óra).
7. A plébánia iroda december 27-től január 2-ig zárva tart, így az ünnepek között nem lesz ügyintézési lehetőség!
2022. Advent 3. vasárnapja
Feltöltve: 2022. december 11.1. A hajnali szentmisékre továbbra is várjuk testvéreinket. Nagy öröm látni, hogy oly sokan jönnek, külön köszönet a ministránsoknak, akik szolgálnak az oltárnál. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van. Karácsonyi szentgyónását mindenki tartsa fontosnak.
2. Kedden (dec. 13.) a hajnali szentmise után Fatima-i körmenetet tartunk.
3. Az idei adventben is végezzük a Szent Család szálláskeresési ájtatosságot, mely karácsony előtt 9 nappal, december 15-én (csütörtök) kezdődik. A hajnali szentmisék végén lehet elvinni a képet és másnap reggel adjuk tovább egy másik családnak.
4. Dec. 19-én (hétfő) 17 órától a Szentegyházi Gyermekfilharmónia gyermekkórusa és ifjúsági zenekara tart adventi koncertet a Szent István templomba. A belépés díjtalan, várjuk az érdeklődőket.
2022. Advent 2. vasárnapja
Feltöltve: 2022. december 04.1. A mai napon (vasárnap) 17.00 órakor imaórát tart a Rózsafüzér-társulat, papi- és szerzetesi hivatásokért. 17.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
2. A hajnali szentmisékre várjuk továbbra is testvéreinket. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van. Karácsonyi szentgyónását mindenki tartsa fontosnak.
3. Pénteken (dec. 9.) tartjuk a plébániai közösségi teremben (hittanterem) 16.00 órától a bérmálásra készülők részére a szentségfelkészítő kurzust, kérjük a pontos és lelkiismeretes megjelenést.
4. A Bánfalvi Óvoda Kőszegi Úti Tagóvodája pénteken (dec. 9.) 17:30-kor tartja a már hagyománnyá vált adventi koncertjét. A koncerten az óvodások és pedagógusok segítségével hangolódunk karácsony ünnepére. A koncert jótékonysági rendezvény, melynek összegét az óvodások programjaira fordítják. Az óvoda apraja-nagyja jó szívvel várja az érdeklődőket!
5. Vasárnap (dec. 11.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.
6. Julianeum énekkar adventi hangversenye: Árpádházi Szent Margit Templom 2022. december 11-én (vasárnap) 18 órakor.
7. Az idei adventben is végezzük a Szent Család szálláskeresési ájtatosságot, mely karácsony előtt 9 nappal, december 15-én (csütörtök) kezdődik. Ennek célja: az advent imádsággal való megszentelése. Akik szeretnék a Szent Család képét elvinni otthonukba, hogy együtt imádkozzon a család a Szent Család képe előtt, azok iratkozzanak fel a sekrestyében. A hajnali szentmisék végén lehet elvinni a képet és másnap reggel adjuk tovább egy másik családnak.
8. 2022. dec. 7-én (szerdán) és 9-én (péntek) a plébánia hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.
9. Adventi játszóház nagycsoportos gyerekeknek (dec. 7. 16 órától) Szent Orsolya R.K. Gimnázium, Ált. Isk., Óvoda - Deák tér 32. sz. alatt. Részletek a hirdetőtáblán lévő plakáton.
2022. Advent 1. vasárnapja
Feltöltve: 2022. november 27.1. Köszönjük testvéreink nagylelkű adományait, melyeket a karitász javára nyújtottak. A gyűjtés összege 404.250 Ft volt, amit továbbítottunk is a győri püspökségre.
2. Hétköznapokon (kedd-péntek) reggel 6 órakor rorate, hajnali szentmisék lesznek templomunkban. Szombaton csak 18.00 órakor lesz szentmise, vasárnap pedig szokott időkben: 8.30, 10.00 és 18.00 órakor. Az advent folyamán végezzük el karácsonyi szentgyónásunkat. A szentmisék előtt gyónási lehetőség lesz. A hajnali szentmisékre szeretettel várjuk testvéreinket, mint ahogy ezt az elmúlt esztendőben is szép számmal megtették.
3. Azokat a beteg és idős embertársainkat, akik szeretnék elvégezni karácsonyi szentgyónásukat és szentáldozásukat, kérjük, mihamarabb jelentsék a plébánián, hogy felkereshessük őket. Azonban legyünk figyelemmel arra, hogy ne karácsony hetére halasztódjék a betegek áldoztatása.
4. Az adventi időben nemcsak a hajnali szentmiséken résztvevőknek szeretnénk nyújtani naponta lelki útravalót, hanem adventi útra hívjuk mindazokat, akik plébániánk facebook oldalát (Szent István Plébánia – Sopron) https://www.facebook.com/szentistvansopron meglátogatják. Adventi készületünkben rövid idézetek segítenek minket. Adja az Úr, hogy a naponta megjelenő gondolatok segítsék felkészülésünket a Megváltó születésének szent ünnepére.
5. A megrendelt Új Ember hetilap, és az Adoremus havonta megjelenő liturgikus füzet 2023-as évi előfizetési (éves) díja a következőképpen alakul: az Új Ember éves előfizetési összege 18.800 Ft, az Adoremus éves előfizetése 14.300 Ft. Az újság előfizetéseket január 15-ig tudjuk fogadni az összeg befizetésével a sekrestyében.
