Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. április 20.,
Tivadar napja van.

 

Hirdetések

2017. Advent 3. vasárnapja

Feltöltve:  2017. december 15.



1.    A hajnali szentmisékre szeretettel várjuk továbbra is testvéreinket. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van. Karácsonyi szentgyónását mindenki tartsa fontosnak.

2.    A 2018. év első félévi újság előfizetéseket szíveskedjenek a sekrestyében befizetni, akik továbbra is igényt tartanak a katolikus kiadványokra.

3.    December 19-én 17.00 órakor tartják a soron következő  Soproni Alzheimer Cafét, a Pannónia Hotel Konferencia Termébe,  ahol Barna Máté domonkos rendi szerzetes atya tart előadást: Idősek a Bibliában” címmel.

4.    A plébánia iroda december 21-től január 3-ig zárva tart. Temetéssel kapcsolatos ügyintézést kérjük, telefonon egyeztetni szíveskedjenek.

5.    Dec. 23-án (szombat) reggel 6 órakor tartjuk az utolsó hajnali szentmisét. Nagyon hálásan köszönjük mindazok jelenlétét, akik eljöttek advent folyamán a rorate szentmisékre. Sokan jártuk együtt az adventi utat. Kívánjuk, hogy teljesedjék be várakozásuk és szívükben is szülessen meg az Üdvözítő Krisztus.

6.    Dec. 24-én, Advent 4. vasárnapján de. 8.30, és 10.00 órakor lesznek szentmisék, 16.00 órakor pásztorjáték és éjfélkor Jézus Krisztus születésének ünnepi szentmiséje. Karácsony ünnepén és másnapján vasárnapi miserend lesz templomunkban.

7.    A Cursillo imacsoportok évzáró hálaadásukat dec. 30-án (szombat) de. 10.00 órakor tartják templomunkban. A szentmise után agapét tartanak a közösségi teremben.

2017. Advent 2. vasárnapja

Feltöltve:  2017. december 08.



1.    A mai napon 17.00 órától imaórát tart a Cursillo imacsoport.

2.    A hajnali szentmisékre szeretettel várjuk továbbra is testvéreinket. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van. Karácsonyi szentgyónását mindenki tartsa fontosnak.

3.    A 2018. év első félévi újság előfizetéseket szíveskedjenek a sekrestyében befizetni, akik továbbra is igényt tartanak a katolikus kiadványokra.

4.    Kedden (dec. 12.) 18.00 órakor kezdődő karácsonyt-váró összejövetelen tartjuk a Plébánia Tanácsadó Testületével megbeszélésünket, valamint ekkor köszönjük meg egész éves szolgálatát mindazoknak, akik önzetlen szeretettel szolgálnak, segítenek, dolgoznak a templomért és plébániáért.

5.    Pénteken (dec. 15.) tartjuk a plébániai közösségi teremben 17.00 órától a bérmálásra készülők részére, a szentségfelkészítő kurzust. Kérjük, hogy a bérmálásra készülők kötelezően jelenjenek meg.

6.    Szombaton, az esti szentmise kezdetén, az adventi gyertyagyújtást a Rózsafüzér-társulat tagjai végzik.

7.    Az idei adventben is végezzük a Szent Család szálláskeresési ájtatosságot, mely karácsony előtt 8 nappal, december 17-én kezdődik. Ennek célja: az advent imádsággal való megszentelése. Akik szeretnék a Szent Család képét elvinni otthonaikba, hogy együtt imádkozzon a család a Szent Család képe előtt, azok iratkozzanak fel a sekrestyében. A hajnali szentmisék végén lehet elvinni a képet és másnap reggel adjuk tovább egy másik családnak.

8.    A Szent Margit templomban december 17-én (vasárnap) 18.00 órától a Julianeum énekkar „Adventi áhítatot” tart.

9.    December 19-én 17.00 órakor tartják a soron következő  Soproni Alzheimer Cafét, a Pannónia Hotel Konferencia Termébe,  ahol Barna Máté domonkos rendi szerzetes atya tart előadást: Idősek a Bibliában” címmel.


2017. Advent 1. vasárnapja

Feltöltve:  2017. december 03.



1.    Hétfőtől szombatig reggel 6 órakor lesznek a Rorate, hajnali szentmisék templomunkban. Az adventi időben esti szentmisék hétköznapokon nem lesznek. Szombaton reggel 6 órakor és 18.00 órakor lesznek szentmisék, vasárnap pedig szokott időkben: 8.30, 10.00 és 18.00 órakor. Az adventi időben végezzük el karácsonyi szentgyónásunkat. A szentmisék előtt gyónási lehetőség lesz. A hajnali szentmisékre szeretettel várjuk testvéreinket, mint ahogy ezt az elmúlt esztendőben is nagyon szép számmal megtették.

2.    Azokat a beteg és idős embertársainkat, akik szeretnék elvégezni karácsonyi szentgyónásukat és szentáldozásukat, kérjük, jelentsék a plébánián, hogy felkereshessük őket. Azonban szeretettel kérjük, hogy ne karácsony hetére halasztódjék a betegek áldoztatása.

3.    Az adventi időben nemcsak a hajnali szentmiséken résztvevőknek szeretnénk nyújtani naponta lelki útravalót, hanem az internetes világhálón keresztül mindazoknak, akik plébániánk honlapját (www.szentistvansopron.hu) meglátogatják. Az adventi ablakok a „galéria” menüpont alatt lesznek elérhetők. Adventi készületünk idején minden napra ajánlunk egy szentírási helyet olvasásra és gondolatokat elmélkedésre.
Adja az Úr, hogy a naponta kézbe vett lapocskákon-, vagy a honlapon kinyitott ablakokban megjelenő gondolatok, segítsék felkészülésünket a Megváltó születésének szent ünnepére.

4.    Szeplőtelen Fogantatás ünnepének előestéjén (dec. 7.) 18.30 órakor a Domonkos templomban ünnepi zsolozsmát imádkozunk, majd gyertyás körmenet lesz a várkerületi Mária oszlophoz. A zsolozsmát, valamint a Mária-szobor megkoszorúzását Dr. Veres András megyéspüspök úr végzi.

5.    Pénteken (dec. 8.) tartjuk a plébániai közösségi teremben 17.00 órától az elsőáldozásra készülők részére, a szentségfelkészítő kurzust. Kérjük, hogy az elsőáldozásra készülők kötelezően jelenjenek meg.

6.    Ajándékkészítési közös munkát szerveznek dec. 16-án (szombat) de. 9-12 óráig plébániánk közösségi termébe. Szeretettel várják azokat a gyermekeket, akik szeretnének örömet szerezni olyan magányos, idős embereknek, akik másoktól nem kapnak karácsonyi ajándékot. 

 

2017. Évközi 34. vasárnap - Krisztus Király ünnepe

Feltöltve:  2017. november 24.

 

 

 1.    Köszönjük testvéreink nagylelkű adományait, amit a múlt vasárnapon a szegények megsegítésére adakoztak. A gondviselő Isten, jutalmazza meg kegyeleminek bőségével minden adományozó életét.

2.    Köszönjük mindazon testvéreink jelenlétét, akik részt vettek a szombati Krisztus Király ünnepéhez kapcsolódó szentségimádáson, 196 testvérünkkel voltunk együtt az Úrral. A szentségi Jézus áldása kísérje keresztény életüket!

3.    A mai nappal az egyházi év utolsó vasárnapjához érkeztünk és jövő héten, Advent 1. vasárnapjával kezdjük meg az új egyházi évet. Szombaton az esti szentmise kezdetén a ministránsok gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját. Hívunk szeretettel mindenkit, hogy a gyertyák fényével eggyé válva megtaláljuk életünk igaz világosságát, a hozzánk érkező Krisztust.

4.    A héten elsőpéntek lesz, engeszteljük Jézus Szentséges Szívét. Végezzünk szentgyónást és járuljunk minél többször szentáldozáshoz.

5.    December 1-3-ig (péntek, szombat, vasárnap) adventi lelkigyakorlat lesz az Árpádházi Szent Margit templomban, Dr. Pápai Lajos püspök úr vezetésével. Pénteken és szombaton a 18 órakor, vasárnap a de. 11 órakor kezdődő szentmisékben lesznek a lelkigyakorlatos szentbeszédek.

6.    A Szent Orsolya Katolikus Iskola december 7-én (csütörtök) 16.00 órától játszóházat tart az óvódás nagycsoportos gyermekek részére.


 

2017. Évközi 33. vasárnap

Feltöltve:  2017. november 17.




1.    Egyórás szentségimádásra hívunk mindenkit Krisztus Király főünnepének előestéjén a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a Szent István templomba 2017. november 25-én (szombat) 17.00 órakor. Határon innen és túl különböző helyszíneken, de egy időben, együtt fogunk imádkozni azért, hogy az önmagát értünk is feláldozó és az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük. 20 000 együtt imádkozó emberre számítanak, ezért szeretettel kérünk mindenkit, minél többen vegyünk részt a szentségimádási órán.
Kérjük, hogy az újságos asztalokon található lapokra írják fel neveiket, hogy plébániánk nevében regisztrálhassuk mindazokat, akik részt vesznek a közös imádáson. Saját regisztrációs lehetőség is van a https://www.krisztuskiraly.iec2020.hu/#/jelentkezes/ internetes címen.


2.    Jövő vasárnap az egyházi év végéhez érkezünk, ezen a napon Krisztust, a Mindenség Királyát ünnepeljük. A szentmisék végén felajánló imát mondunk Jézus Szentséges Szívéhez, majd szentségi áldásban részesülnek kedves testvéreink.

 

2017. Évközi 32. vasárnap

Feltöltve:  2017. november 10.


 

1.    A mai napon (vasárnap) 17.00 órakor imaórát tart a Cursillo imacsoport.

2.    Hétfőn (nov. 13.) az esti szentmise után Fatimai körmenetet tartunk.

3.    A szerdai közös zsolozsma imádságra, - amelyet a szentmise után végzünk-, szeretettel hívjuk testvéreinket.

4.    Pénteken (nov.17.) tartjuk a plébániai közösségi teremben 17.00 órától a bérmálásra készülők részére, a szentségfelkészítő kurzust. Kérjük, hogy a bérmálásra készülő fiatalok kötelezően jelenjenek meg.

5.    Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan (nov. 19.), jövő vasárnap katolikus templomainkban gyűjtést tartunk a szegények és rászorulók megsegítésére, amely gyűjtés részben országos, részben az egyházmegyei Karitász céljait szolgálja. Tisztelettel kérjük testvéreink nagylelkű adományait.

6.    A Szent Orsolya Katolikus Iskola plakátjai a hirdetőtáblákon megtalálhatók, ajánljuk az érdeklődő szülők és diákok figyelmébe.

 

2017. Évközi 31. vasárnap

Feltöltve:  2017. november 03.



1.    A mai napon (vasárnap) 17.00 órakor imaórát tart a Rózsafüzér-társulat papi- és szerzetesi hivatásokért. 17.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.


2.    A 2018. évre szentmiséket előjegyeztetni november 7-től (kedd) lehet a plébánián, hivatali órákban.


3.    Pénteken (nov.10) tartjuk a plébániai közösségi teremben 17.00 órától az elsőáldozásra készülők részére, a szentségfelkészítő kurzust. Kérjük, hogy az elsőáldozásra készülő gyermekek kötelezően jelenjenek meg.

 

2017. Évközi 30. vasárnap

Feltöltve:  2017. október 27.



1.    Köszönjük a missziók javára nyújtott nagylelkű adományaikat.

2.    Az esti szentmisék vasárnaptól (okt. 29.) 18.00 órakor kezdődnek.

3.    Kedden 18.00 órakor közös megemlékező gyászmisét mutatunk be október hónapban elhunyt testvéreinkért.

4.    Szerdán (nov. 1.) Mindenszentek főünnepét tartja Egyházunk, amely parancsolt ünnep, ezért szentmisén való részvételünket tekintsük fontosnak. Templomunkban a szentmisék de. 8.30 és 18.00 órakor lesznek. Az esti szentmise után halottak esti ájtatosságot tartunk. A tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára fordítható teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki nov. 1-től 8-ig áhítatos lélekkel temetőt látogat, és imádkozik az elhunytakért (Hitvallás, Miatyánk, Dicsőség…).

5.    Csütörtökön (nov. 2.), Halottak Napján de. 9.00 órakor a Szent Mihály templomban szentmisét mutat be a Város papsága. Templomunkban 18.00 órakor plébániánk közösségének minden elhunytjáért mutatjuk be a szentmisét.

6.    A 2018. évre szentmiséket előjegyeztetni november 7-től lehet a plébánián, hivatali órákban.

7.    A Szent Imre templom búcsúját november 5-én (vasárnap) de.10.00 órakor kezdődő püspöki szentmisében ünneplik. Szeretettel várnak mindenkit, különösen a Tanácsadó Testület delegáltjait. Részletes tájékoztatás a plakátokon megtalálható.

2017. Évközi 29. vasárnap, Missziók vasárnapja

Feltöltve:  2017. október 20.

 



1.    A mai napon (vasárnap) 18.00 órától imaórát tart a Cursillo - imacsoport.


2.    Jövő vasárnap lép érvénybe a téli időszámítás, amikor egy órával visszaállítjuk óráinkat. Ezért jövő vasárnaptól az esti szentmisék egy órával korábban, 18.00 órakor kezdődnek.


3.    A 2018. évre szentmiséket előjegyeztetni november 7-től lehet a plébánián, hivatali órákban.


4.    Mindenszentek ünnepéhez és Halottak napjához kapcsolódóan a Szent Mihály temető nyitva tartása megtalálható a hirdetőtáblákon.

 

2017. Évközi 28. vasárnap

Feltöltve:  2017. október 13.

 


1.      A szentmisék előtti októberi rózsafüzér imádságra buzdítunk mindenkit.

2.    Hálásan köszönjük plébániánk területén élő testvéreinknek az egyházi hozzájárulás (egyházi adó) befizetését, amivel a templom és a plébánia fenntartásához járultak hozzá. Szeretettel kérjük, akik még nem teljesítették keresztény kötelességüket, december 15-ig legyenek kedvesek befizetni egyházi hozzájárulásukat, ami történhet személyesen, vagy a templomban található sárga postai csekken, vagy banki utalással.

3.    Jövő vasárnap (okt. 22.) missziós vasárnapot ünneplünk, ezen alkalomból országos gyűjtést tartunk katolikus templomainkban a missziók javára. Szeretettel kérjük testvéreink adományait, amellyel az Egyház világméretű missziós munkáját támogatják.

≈  ≈  ≈


4.    A soproni Szent Orsolya Katolikus Iskola „Játszóházat” rendez a nagycsoportos óvodás gyermekek részére október 19-én (csütörtök) 16.00 órától.

5.    A Szent Margit templomban október 21-én (szombat) 18.00 órakor kezdődő szentmisében a Szent Cecília kórus és zenekar zenei áhítatát hallhatják a jelenlévők.