Hirdetések
2022. Évközi 15. vasárnap
Feltöltve: 2022. július 10.1. Szerdán (júl.13.) az esti szentmise után Fatima-i körmenetet tartunk.
2. Szombat (júl.16.) Sopron-Bánfalván a (kolostortemplomban) Kármel-hegyi Boldogasszony emléknapján 18.00 órakor ünnepi szentmisére várják a híveket, melyben Pálmai Árpád egyházzenész végez zenei szolgálatot. Majd vasárnap 10 órakor szintén ünnepi szentmise lesz.
3. Az elmúlt héten Péter-fillér gyűjtést tartottunk a Szentszék javára. Ennek összege: 261.805 Ft volt.
2022. Évközi 14. vasárnap
Feltöltve: 2022. július 03.1. A mai napon (vasárnap) 18.00 órától imaórát tart a Rózsafüzér-társulat, papi és szerzetesi hivatásokért, titokcserével. 18.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
2. Július és augusztus hónapban a plébánia heti két alkalommal kedd 9 és 11, valamint szerda 15 és 17 óra között fogadja a híveket, akik személyesen szeretnék intézni a hitéleti ügyeket.
3. A Szent István Plébánia szeretettel hívja és várja a fiatal családokat július 9-re (szombat) délelőtt 9 órától közösségformáló családi napra a kurucdombi játszótérre és sportpályára. Az étkezés batyus alapon történik, így kérünk mindenkit, hogy hozzon magával valami finomságot. Üdítőről, frissítőről pedig a plébánia gondoskodik.
4. A Plébánia felhívja a jelenleg 8. osztályos Deák Téri Általános Iskola hittanos tanulók figyelmét, hogy akik 2023 tavaszán bérmálkozók szeretnének lenni szeptembertől - Püspök úr által megszabott - bérmálási felkészítőn kell részt venniük. Kérjük a bérmálkozásra készülő fiatalokat, hogy a nyár folyamán továbbra is lelkiismeretesen vegyenek részt a vasárnapi és ünnepi szentmiséken, a szeptemberi tanévnyitó mise után pedig jelentkezzenek a plébánián, hogy összegyűjthessük a bérmálkozásra készülőket és közösen készülhessünk a keresztény nagykorúság szentségének vételére.
5. Szeptember 3-án, (szombat) 10.00 órakor tartják a győri Püspökvár udvarában a jubiláns házaspárok szentmiséjét. Kérjük, hogy akik házasságkötésük kerek évfordulóját ünneplik (5, 10, 15, 20, 25, vagy még valamely kerek évfordulót) és részt szeretnének venni az ünneplésben, augusztus 7-ig szíveskedjenek jelezni a sekrestyében vagy a plébánia irodán, hogy adataikat (születési név, templomi házasságkötés helye és ideje) elküldhessük a püspökségre. (Parkolás a fizetős mélygarázsban)
2022. Évközi 13. vasárnap
Feltöltve: 2022. június 26.1. Köszönjük mindazok áldozatos munkáját, szolgálatát, segítségét, akik a múlt vasárnapon, hozzájárultak Úrnapjának méltó megünnepléséhez. Minden jóságukat jutalmazza az Úr bőséges áldásával!
2. Kedden (június 28.) 19 órakor a szentmisét június hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.
3. Vasárnap (július 3.) országos gyűjtés lesz a Szentszék javára. Perselyadományainkat erre a célra fogjuk továbbítani.
4. A Szent István Plébánia szeretettel hívja és várja a fiatal családokat július 9-re (szombat) délelőtt 9 órától közösségformáló családi napra a kurucdombi játszótérre és sportpályára. Az étkezés batyus alapon történik, így kérünk mindenkit, hogy hozzon magával valami finomságot. Üdítőről, frissítőről pedig a plébánia gondoskodik.
5. A Plébánia felhívja a jelenleg 8. osztályos Deák Téri Általános Iskola hittanos tanulók figyelmét, hogy akik 2023 tavaszán bérmálkozók szeretnének lenni, szeptembertől - Püspök úr által megszabott - bérmálási felkészítőn kell részt venniük. Kérjük a bérmálkozásra készülő fiatalokat, hogy a nyár folyamán továbbra is lelkiismeretesen vegyenek részt a vasárnapi és ünnepi szentmiséken, a szeptemberi tanévnyitó mise után pedig jelentkezzenek a plébánián, hogy összegyűjthessük a bérmálkozásra készülőket és közösen készülhessünk a keresztény nagykorúság szentségének vételére.
6. Szeptember 3-án, (szombat) 10.00 órakor tartják a győri Püspökvár udvarában a jubiláns házaspárok szentmiséjét. Kérjük, hogy akik házasságkötésük kerek évfordulóját ünneplik (5, 10, 15, 20, 25, vagy még valamely kerek évfordulót) és részt szeretnének venni az ünneplésben, augusztus 7-ig szíveskedjenek jelezni a sekrestyében vagy a plébánia irodán, hogy adataikat (születési név, templomi házasságkötés helye és ideje) elküldhessük a püspökségre. (Parkolás a fizetős mélygarázsban)
2022. Úrnapja
Feltöltve: 2022. június 19.1. Pénteken (jún. 24.) Jézus Szent Szívének főünnepe van. 18.45-től Jézus Szíve litániát imádkozunk, amit ünnepi szentmise követ.
2. Vasárnap (jún. 26.) a délelőtt 8.30-kor kezdődő szentmisén templomunk ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz és ebben a szentmisében köszönjük meg a jó Istennek az idei tanévben kapott kegyelmeket.
10 órakor ünnepi szentmise lesz templomunkban a Szentatya által meghirdetett Családok X. Világtalálkozója alkalmából, melynek végén áldásban részesülnek a jelenlévő családok. A világtalálkozó mottója: „A családi szeretet: hivatás és az életszentség útja”. Imádkozzunk együtt családjainkért.
3. Szintén vasárnap (jún. 26.) a Táncsics utcai Jézus Szíve templom felújítás utáni megáldásának ünnepére várják a Kedves Híveket a 10.30-ra. Az ünnepi szentmisét Dr. Veres András megyéspüspök úr mutatja be, majd szintén ő vezeti a hagyományos Jézus Szíve körmenetet. A szentmise végén szerény szeretetvendégség lesz a (Jézus Szíve) templom udvarán.
4. A Kórházkápolna megáldása 30 éve történt. Az Istennek átadott tér a találkozás, az életrendezés, a vigasztalás helyévé lett. Szentmisével adunk hálát dr. Pápai Lajos emeritus püspök úr vezetésével június 26-án, vasárnap 11 órakor. Ünnepeljünk együtt!
5. A soproni Szent Mihály temető, nyugdíjas TEMETŐŐR munkatársakat keres. Részletes felvilágosítás munkanapokon 8:00 – 15:00 óra között a Konventirodában (Telefon: 312-221)
2022. Szentháromság vasárnapja
Feltöltve: 2022. június 12.1. Június hónapban péntekenként a szentmise előtt 18.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
2. Szombaton (06.18.) délelőtt 10 órakor pap- és diakónusszentelési szentmisére várják a híveket a győri székesegyházba. Imádkozzunk a szentelendőkért.
3. Vasárnap (06.19.) Úrnapja lesz, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. A szentmise 9.00 órakor kezdődik, amely után tartjuk az úrnapi körmenetet. Kérjük kedves testvéreinket, hogy az úrnapi oltárok feldíszítésében és virágszirmok gyűjtésében segítségünkre legyenek. A ministránsok és a liturgiában résztvevők részére próbát tartunk pénteken 17.30 órától. Akik az úrnapi oltárok feldíszítéséhez virágokat, virág-szirmokat tudnak ajándékozni, szombaton a szentmise előtt szíveskedjenek átadni a sekrestyéseknek. Hálásan köszönjük segítségüket. Az úrnapi szentmisére várjuk a most elsőáldozott kislányokat is, akik a körmenetben virágszirmot hintenek. Templomunkban este 19 órakor is lesz szentmise.
4. Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki az úrnapi körmeneten áhítattal részt vesz.
2022. Pünkösdvasárnap
Feltöltve: 2022. június 05.1. A mai napon (vasárnap) 18.00 órától imaórát tart a Rózsafüzér-társulat, papi és szerzetesi hivatásokért, titokcserével. 18.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
2. Hétfőn (jún. 6.) a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisében lesz a városi bérmálás a Szent Mihály templomban. Az idei évben plébániánk kapcsán 9 fiatal részesül a bérmálás szentségében.
3. Keddtől csütörtökig (jún. 7-9.) a plébánián nem lesz ügyfélfogadás.
4. Csütörtökön (jún. 9.) reggel nem lesz szentmise templomunkban.
5. Június hónapban péntekenként a szentmise előtt 18.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.
6. Vasárnap (jún. 12.) a Szentháromság Egy Isten ünnepét tartja Egyházunk. A délelőtt 8.30-kor kezdődő szentmisén templomunk ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.
2022. Urunk mennybemenetele
Feltöltve: 2022. május 29.1. Kedden (május. 31.) 19 órakor a szentmisét május hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.
2. Pénteken (június 3.) 18.10-től rózsafüzért, 18.45-től pedig Jézus Szíve litániát imádkozunk.
3. Vasárnap, pünkösd ünnepén a Szentlélek Isten eljövetelét ünnepeljük.
4. Június 6-án hétfőn, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisében lesz a városi bérmálás a Szent Mihály templomban. Az idei évben plébániánk kapcsán 9 fiatal részesül a bérmálás szentségében. A bérmálkozók számára a próba június 2-án (csütörtök) 16.00 órától lesz a Szent Mihály templomban. (Kérjük a pontos megjelenést.) A bérmálkozók gyóntatása pedig a próba után a Szent István templomban lesz.
5. Az egyházi hozzájárulás beszedésére keres a plébánia segítőket. Az adószedő/k/nek azokat az embereket, családokat kell felkeresniük, akik valamilyen oknál fogva nem tudják a plébániára eljuttatni az éves egyházi hozzájárulást. Az adószedő/k/ körzete a Szent István Plébánia körzetéhez tartozó utcák. A szolgálatért járó tiszteletdíj az egyházi hozzájárulást szedő általa beszedett egyházi adó 10 %-a. Jelentkezni a plébánián lehet.
2022. Húsvét 6. vasárnapja
Feltöltve: 2022. május 22.1. Májusban énekelt Loretói litániát tartunk az esti szentmisék előtt 18.45 órától.
2. Jövő vasárnap Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. A délelőtt 8.30-kor kezdődő szentmisén templomunk ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.
3. A bérmálkozók számára a próba június 2-án (csütörtök) 16.00 órától lesz a Szent Mihály templomban. (Kérjük a pontos megjelenést.) A bérmálkozók gyóntatása pedig a próba után lesz a Szent István templomban.
2022. Húsvét 5. vasárnapja
Feltöltve: 2022. május 15.1. Májusban énekelt Loretói litániát tartunk az esti szentmisék előtt 18.45 órától.
2. Megérkeztek az elsőáldozásról készült fényképek, melyek a sekrestyében átvehetők.
3. Az elmúlt héten szemináriumi gyűjtést tartottunk a papnevelésre. Ennek összege: 265.690 Ft volt.
2022. Húsvét 4. vasárnapja
Feltöltve: 2022. május 08.1. Májusban énekelt Loretói litániát tartunk az esti szentmisék előtt 18.45 órától.
2. Csütörtökön (máj. 12.) 18 órától felnőtt hittan.
3. Pénteken (máj. 13.) szentmise után Fatimai körmenetet tartunk.
4. Vasárnap (május 15.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.
5. Azoknak a jegyespároknak hirdetjük, akik jelezték szándékukat, hogy templomunkban szeretnék megkötni szentségi házasságukat, részükre jegyes-kurzust tartunk május 13-án, 20-án és június 3-án. Ezek pénteki napok, az előadások 19.45 órakor kezdődnek az emeleten levő közösségi teremben. Számítunk minden jegyespár jelenlétére.
