Hirdetések
2013 Húsvét 7. vasárnap, Urunk mennybemenetele
Feltöltve: 2013. május 12.
1. Vasárnap, 18.00 órától imaórát tart a Cursillo – csoport.
2. A májusi litániákra továbbra is várjuk szeretettel a Szűzanyát köszöntő testvéreinket és egyben megköszönjük nagyszámú jelenlétüket. Hétfőn az esti szentmise végén Fatima-i körmenetet tartunk.
3. Kedden 14.00 órától bérmálási vizsgán vesznek részt a bérmálandók. Imádkozzunk értük, hogy felkészülésükben segítse őket a Szentlélek Isten.
4. Pénteken 17.00 órától próbát tartunk a bérmálkozók részére. Templomunkban a bérmálás május 26-án, Szentháromság vasárnapján, de. 10 órakor kezdődő szentmisében lesz. A bérmálás szentségét Dr. Rédly Elemér pápai prelátus úr szolgáltatja ki.
5. Jövő vasárnap Pünkösd ünnepét üli Egyházunk.
6. Zarándoklatot szerveznek Rómába, 2013. augusztus 24-28-ig. Jelentkezni július 15-ig lehet, Horváth Istvánné, Erzsébet asszonynál. Részletes tájékoztatás található a hirdetőtáblákon.
2013 Húsvét 6. vasárnap
Feltöltve: 2013. május 05.
1. Folytatjuk a „Szent István év 2012-2013” lelki programjait május 5-én, (vasárnap) a 19.00 órakor kezdődő szentmisén. Az elmélkedés címe: „A Boldogságos Szűz Mária palástja alatt.” A szentmisét és a szentbeszédet Szarka Gábor atya, agyagosszergényi plébános úr tartja. A szentmisét követően a Lorettoi litániát énekeljük, és szentségi áldással ér véget a liturgia.
2. A májusi litániákra szeretettel hívjuk kedves testvéreinket, melyeket a szentmisék előtt 18.45 órától végzünk.
3. Jövő vasárnap elsőáldozás lesz templomunkban a de. 10 órakor kezdődő szentmisén. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a szülők részére fenntartott helyeket szíveskedjenek szabadon hagyni. Az elsőáldozási szentmisén csak az általunk felkért fényképész működhet, ezért kérünk mindenkit, hogy további fényképezésekkel ne zavarja a szentmise méltóságát. Az elsőáldozók részére próbát tartunk pénteken 16.00 órától, és ekkor végzik el első szentgyónásukat is.
4. Szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük az édesanyákat és nagyanyákat, akiket a mai napon különösen is tisztelünk. Kívánom, és ezért imádkozom, hogy az Úristen bőséges áldása kísérje mindennapi életüket. A Boldogságos Szűzanya alázatos és odaadó példája vezesse őket szép hivatásukban, melyben érezzék mindig az Ő anyai pártfogását.
2013 Húsvét 5. vasárnap
Feltöltve: 2013. április 28.
1. Kedden 19.00 órakor közös megemlékező gyászmisét mutatunk be elhunyt testvéreinkért, akiket ebben a hónapban szólított magához az Úr, vagy ebben a hónapban végeztük temetési szertartásukat. Várjuk szeretettel gyászoló hozzátartozóikat.
2. A hét folyamán megkezdjük május hónapját, amely a Szűzanyának van szentelve. Ezért a hétköznapi esti szentmisék előtt tartjuk 18.45 órától a Loretto-i litániát, a Boldogságos Szűz Máriát köszöntve. Az ének szavaival hívunk mindenkit: „Máriát dicsérni, hívek jöjjetek…”!
3. Elsőpéntek lesz, amikor Jézus Szentséges Szívét köszöntjük. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van.
4. Ugyancsak pénteken az elsőáldozók részére templomi próbát tartunk 17.00 órától. Kérjük, hogy minden elsőáldozásra készülő gyermek vegyen részt a próbán.
5. Folytatjuk a „Szent István év 2012-2013” lelki programjait május 5-én (vasárnap), a 19.00 órakor kezdődő szentmisén. Az elmélkedés címe: „A Boldogságos Szűz Mária palástja alatt.” A szentmisét és a szentbeszédet Szarka Gábor atya, agyagosszergényi plébános úr tartja. A szentmisét követően elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát, és szentségi áldással ér véget a liturgia. A jövő vasárnapi perselyadományokat templomunk belső felújítására gyűjtjük.
2013 Húsvét 4. vasárnap
Feltöltve: 2013. április 21.
1. Szerdán nem lesz templomunkban szentmise, mert ezen a napon ünnepeljük közösen a Szent György templom búcsúnapját.
2. Pénteken 17.00 órától próbát tartunk az elsőáldozók részére. Kérjük, hogy minden elsőáldozásra készülő gyermek vegyen részt a próbán.
3. A Szent György templom búcsúját a héten, szerdán és jövő vasárnap tartják. Szerdán 18.00 órakor az ünnepi szentmisét Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek úr mutatja be Sopron Város papságával; szombaton 18.00 órakor Dr. Cserháti Ferenc püspök úr; jövő vasárnap 10.00 órakor Erdész Ferenc kanonok úr mutat be ünnepi szentmisét. Részletes tájékoztatás a hirdetőtáblákon megtalálható.
2013 Húsvét 3. vasárnap
Feltöltve: 2013. április 14.
1. Vasárnap 18.00 órától imaórát tart a Cursillo - csoport.
2. Folytatjuk a Hit évében megkezdett felnőtt katekézis sorozatunkat pénteken az esti szentmise után a hittanteremben. Címe: A feltámadás titka.
3. Jövő vasárnap, Jó Pásztor vasárnapja lesz, amikor hivatásokért imádkozunk. A Győri Papnevelő Intézetben három egyházmegye – győri, szombathelyi és nagyszombati – papnövendékei készülnek a papi hivatásra. A hét folyamán imáinkat ajánljuk fel papi és szerzetesi hivatásokért. Jövő vasárnapi perselyadományainkkal pedig segítsük a papnevelés nemes feladatát.
2013 Húsvét 2. vasárnap
Feltöltve: 2013. április 07.
1. Folytatjuk a „Szent István év 2012-2013” lelki programjait április 7-én (vasárnap), a 19.00 órakor kezdődő szentmisén. Az elmélkedés címe: „Templomszentelő püspökünk, Boldog Apor Vilmos lelki hagyatéka.” A szentbeszédet Horváth Imre városplébános úr tartja. A szentmisét követően elimádkozzuk a Jézus Szíve litániát, és szentségi áldással ér véget a liturgia.
2. Hétfőn Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe lesz, amikor megünnepeljük Urunk, Jézus hírüladását. 19.00 órakor az ünnepi szentmisére szeretettel várunk mindenkit.
3. Szerdán a szentmise után zsolozsmát imádkozunk.
4. Szombaton Fatimai körmenetet tartunk a szentmise végén.
VÁROSI HIRDETÉS:
5. A Szent Imre templomban a Hit éve előadássorozat keretében április 12-én (péntek) 19.00 órakor Bognár István atya tart előadást „Hiszek egy Istenben III. – A Három Személyű Egy Istenbe vetett hit” címmel.
2013 Húsvétvasárnap
Feltöltve: 2013. március 31.
1. Húsvéthétfőn vasárnapi miserend lesz templomunkban. Szeretettel várunk mindenkit, hogy közösen adjunk hálát a feltámadás ajándékáért.
2. Köszönöm mindazok munkáját, segítségét és áldozatát, akik templomunk takarításában és az ünnepre való felkészítésében segédkeztek. Továbbá a képviselő testület helytállását és mindazoknak, akik széppé tették a Szent Három Napot. Örömmel láttam, hogy milyen sokan vettek részt a szentmiséken, a keresztúton, és a szertartásokon. Külön köszönetet mondok templomunk énekkarának a szép, lélekemelő előadásukért.
3. Jövő vasárnap, az Isteni Irgalmasság ünnepét tartjuk.
4. Kívánom, hogy adja meg a Feltámadott Úr mindnyájuknak azt a belső, lelki boldogságot, ami által mindannyian új életre kelhetünk Krisztussal. Töltse el lelküket, az ő Szívének irgalmas szeretete, húsvéti öröme és igaz békessége.
2013 Virágvasárnap
Feltöltve: 2013. március 24.
1. Köszönetet mondok mindazoknak, akik az elmúlt hétvégén részt vettek a nagyböjti lelkigyakorlatos napokon, és széppé, meghitté tették a szentségimádás napját. Akik még nem végezték el húsvéti szentgyónásukat, erre lehetőségük van a szentmisék előtt. A Szent Három napon (Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat) nem lesz gyóntatás.
2. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe április 8-ra helyeződött át a nagyhét miatt.
3. Szerdán 18.00 órakor közös megemlékező gyászmisét mutatunk be elhunyt testvéreinkért, akiket ebben a hónapban szólított magához az Úr. A szentmise után zsolozsmát imádkozunk.
A NAGYHÉT SZERTARTÁSAI:
4. Nagycsütörtök: Az utolsó-vacsora emlékmiséje 18.00 órakor, amikor a papság szentségére és a Szent Eucharisztia szerzésére emlékezünk. A szentmise után egy órás virrasztást tartunk az Oltáriszentség előtt.
5. Nagypéntek: Jézus kereszthalálának ünneplése. 15.00 órakor keresztút. 18.00 órakor szertartások, hódolat a kereszt előtt, majd Passió, plébániánk kórusának előadásában. Ezen a napon szigorú böjtöt tartunk, amikor 14 évtől hústilalom van, 18 évtől 60 éves korig – háromszori étkezés.
6. Nagyszombat: A szentsír látogatásának napja. Kérjük a szülőket és nagyszülőket, hogy hozzák el gyermekeiket, unokáikat Jézus sírjához. A templom egész nap nyitva lesz. A szentsír őrzési rendjét a hirdetőtáblákra kifüggesztettük.
20.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek keretében a húsvéti vigília szertartásait végezzük. A szentmise után tartjuk, - jó idő esetén - a feltámadási körmenetet. Ezúton kérek tisztelettel mindenkit, hogy fegyelmezetten és hívő keresztényként vegyen részt a körmeneten, énekeinkkel és imákkal köszöntsük a feltámadt Üdvözítőt.
Az ételek megáldása nagyszombaton, a feltámadási körmenet végén és húsvétvasárnap a 8.30 órás szentmise végén lesz, amikor plébániánk területén fogyasztandó ételekre kérem Isten áldását.
7. HÚSVÉTVASÁRNAP: Krisztus feltámadásának ünnepe. Húsvétvasárnap reggelre érvénybe lép a nyári időszámítás, amikor óráinkat egy órával előbbre állítjuk. Ezért húsvétvasárnaptól az esti szentmisék már 19.00 órakor kezdődnek.
2013 Nagyböjt 5. vasárnap
Feltöltve: 2013. március 17.
1. Ma (vasárnap) templomunknak egész napos szentségimádása van.
• 10.00 órás szentmise után SZENTSÉGKITÉTEL;
• 11.00 órától, óránként váltják a testületi tagok, ill. a rózsafüzéres tagok egymást;
• 15.00 óra: Ifjúsági imaóra;
• 16.00 óra: Város hívei részére szentóra;
• 17.00 óra: Csendes imádási óra
• 17.30 óra: SZENTSÉGELTÉTEL, majd 18.00 órakor szentmise.
A szentségimádási nap nagy lehetőséget kínál arra, hogy elmélyedjünk az Eucharisztia titkában. A nap folyamán hozzunk áldozatot és jöjjünk el a szentségimádási órák valamelyikére, hogy imádásunkat kifejezhessük Krisztusnak.
2. A város templomainak szentségimádását is a héten tartják. A részletes tájékoztató hirdetőtáblákon megtalálható.
3. Hétfőn az esti szentmise után plébánia bizottsági gyűlést tartunk. Várjuk tisztelettel a képviselő tagokat.
4. Szerdán a szentmise után nagyböjti zsolozsmát imádkozunk.
5. A héten fájdalmas-péntek lesz. Ezen a napon, VÁROSI KERESZTÚTON vehetünk részt, amely 19.00 órakor kezdődik a Szent György templomban. A stációkat más-más plébánia imádkozza. Az utolsó stáció a Bécsi-dombon az Amfiteátrumnál lesz. A keresztútra hozsanna énekeskönyvet és mécsest hozzunk magunkkal.
6. Jövő vasárnap virágvasárnap lesz. A 10 órás szentmise kezdetén tartjuk a barkaszentelés ünnepélyes formáját a Plébánia Bizottság tagjaival. A barkaágakat a templom előtt szenteljük meg és a jeruzsálemi nép példáját követve vonulunk be az Úr templomába. A szentmisén templomunk kórusa énekli a Passiót, Urunk szenvedésének történetét.
2013 Nagyböjt 4. vasárnap
Feltöltve: 2013. március 10.
1. Ma (vasárnap) 17.00 órától imaórát végez a Cursillo-csoport.
2. Szerdán a szentmise után Fatimai körmenet tartunk, majd a nagyböjti zsolozsmát imádkozzuk. Pénteken 17.30 órától keresztutat végzünk.
3. Templomunkban a nagyböjti lelkigyakorlat 2013. március 15-16-án (péntek, szombat) lesz, a 18.00 órakor kezdődő szentmisében. Vezetője: Mészáros Csaba atya, dányi plébános a váci egyházmegyéből. Gyóntatás a szentmisék előtt 17.00 órától lesz.
4. A győri vérrel könnyező Szűzanya kegyképének ünnepét a jövő hétvégén ünnepeljük. Szombaton a papság zarándoklatát tartják. De. 11 órakor ünnepélyes koncelebrációs szentmise a győri Székesegyházban. Vasárnap pedig a hívek zarándoklatára kerül sor.
5. Jövő vasárnap templomunknak egész napos szentségimádása lesz. A képviselő-testület és a rózsafüzér-társulat beosztása kifüggesztve a hirdetőtáblákon megtalálható.
A szentségimádási nap a következőképpen épül fel:
• 10.00 órás szentmise után SZENTSÉGKITÉTEL;
• 11.00 órától, óránként váltják a testületi tagok, ill. a rózsafüzéres tagok egymást;
• 15.00 Ifjúsági imaóra;
• 16.00 órától a város hívei részére szentóra;
• 17.30 órától SZENTSÉGELTÉTEL, majd 18.00 órakor szentmise.
A szentségimádási nap nagy lehetőséget kínál arra, hogy elmélyedjünk az Eucharisztikus titokban. A hét folyamán lélekben készüljünk e lelki találkozásra Krisztussal.
