Hirdetések
Évközi 28.vasárnap
Feltöltve: 2012. október 14.
1. Vasárnap 18.00 órakor imaórát tart a Cursillo csoport.
2. A szentmisék előtti rózsafüzér imádságra továbbra is szeretettel hívunk mindenkit. Szerdán az esti szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves híveket.
3. A HIT ÉVÉBEN felnőtt katekézis sorozatot indítunk plébániánkon. Minden hónap harmadik péntekén az esti szentmise után tartjuk a katekéziseket a plébánia hittantermében. Az első katekézis 2012. október 19-én, (péntek) 19.45 órától kezdődik a hittanteremben, „A hit ezernyi csodája” címmel.
4. Jövő vasárnap MISSZÓS VASÁRNAP lesz. Ezen a vasárnapon gyűjtés van az ország valamennyi katolikus templomában a missziók megsegítésére. Kérjük a kedves híveket, hogy adományaikkal támogassák az egyház világméretű missziós munkáját. A misszionáriusok nehéz körülmények között teljesítik munkájukat. Ki vannak téve üldöztetéseknek és évente többen is, életüket adják a hit terjesztéséért. Ezért jövő vasárnap a perselyadományok ezt a célt szolgálják.
5. Jövő évre szentmiséket előjegyeztetni 2012. november 6-tól lehet a plébániahivatalban.
† † †
6. A Szent Imre Plébánián 2012. október 19-én (péntek), 19.00 órakor kezdődik a Felnőtt Katekézis sorozat. Részletes tájékoztatás a hirdetőtáblákon olvasható.
Hit éve 2012-2013
Feltöltve: 2012. október 12.
A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóját ünnepelve Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a HIT ÉVÉT.
A Győri Egyházmegyében megyésfőpásztorunk Dr. Pápai Lajos
2012. október 11-én, (csütörtök) nyitja meg a "Hit évét" a győri Bazilikában 18.00 óakor;
2012. október 12-én, (péntek) pedig Sopronban a Szent Mihály templomban.
Évközi 27.vasárnap
Feltöltve: 2012. október 07.
1. A „Szent István év 2012-2013” lelki programjai közül a második alkalmat, a mai napon, az esti, 19.00 órakor kezdődő szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk. A szentmisét Ács Lajos aranymisés szili plébános úr mutatja be. A szentmisét szentségimádás követi, melyben elmélkedés hangzik el Lajos atya előadásában. Ennek címe: „Templom a béke helye és forrása, az emberi léleknek békére van szüksége”. Ezt követően Jézus Szíve litániát imádkozunk, és szentségi áldásban részesülve ér véget a lelki program. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
2. Hétfőn Magyarország Nagyasszonyának főünnepét tartjuk, szerdán az esti szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves híveket. A szentmisék előtti rózsafüzér imádságra továbbra is szeretettel hívunk mindenkit.
3. A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóját ünnepelve Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a HIT ÉVÉT. A Győri Egyházmegyében megyésfőpásztorunk Dr. Pápai Lajos 2012. október 11-én, (csütörtök) 18.00 órakor nyitja meg a "Hit évét" a győri Bazilikában; 2012. október 12-én, (péntek) pedig Sopronban a Szent Mihály templomban. Ezért pénteken este nem lesz szentmise templomunkban. A Szent Mihály templomban pénteken 17.00 órakor szentségimádás kezdődik, majd 18.00 órakor püspöki szentmise, melyen koncelebrálnak a soproni esperesi kerület papjai. Szeretettel buzdítjuk és hívjuk a kedves híveket, hogy együtt imádkozzunk és ünnepeljünk.
4. A HIT ÉVÉBEN felnőtt katekézis sorozatot hirdetünk plébániánkon. Minden hónap harmadik péntekén az esti szentmise után tartjuk a katekéziseket a plébánia hittantermében. Erről a jövő vasárnap bővebben szólunk.
† † †
5. A Szent Imre Plébánián 2012. október 19-én (péntek), 19.00 órakor kezdődik a Felnőtt Katekézis sorozat, „A hit a mai világban címmel.”
Évközi 26.vasárnap
Feltöltve: 2012. szeptember 30.
1. A héten megkezdjük október hónapját, amely Rózsafüzér Királynőjének, a Boldogságos Szűzanyának van szentelve. Istennek hála, hogy templomunkban egész év során minden esti szentmise előtt imádkozzák a rózsafüzért. Kérjük, hogy ebbe a Máriás imádságba-, amely Krisztusra mutat, az Ő titkain keresztül-, kapcsolódjunk be minél többen az októberi hónap folyamán.
2. Szerdán az esti szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves híveket, első pénteken Jézus Szentséges Szívét köszöntjük.
3. A „Szent István év 2012-2013” lelki programjai közül a második alkalmat, jövő vasárnap az esti, 19.00 órakor kezdődő szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk. A szentmisét Ács Lajos aranymisés szili plébános úr mutatja be. A szentmisét szentségimádás követi, melyben elmélkedés hangzik el Lajos atya előadásában. Ennek címe: „Templom a béke helye és forrása, az emberi léleknek békére van szüksége”. Ezt követően Jézus Szíve litániát imádkozunk, és szentségi áldásban részesülve ér véget a lelki program. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
4. A KÉSZ rendezésében előadást tartanak 2012. október 3-án (szerda) 19.00 órakor, a Szent György plébánia Jezsuita termében. Az előadást Dr. Perjés Ottó sebészorvos tartja, melynek címe: Trianon akkor és ma.
5. A Szent Domonkos templom Rózsafüzér Királynője búcsúját 2012. október 6-án,7-én (szombat, vasárnap) tartják. Szombaton 18.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd a rózsafüzéres gyertyás körmenet.
6. A II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóját ünnepelve Szentséges Atyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a HIT ÉVÉT. A Győri Egyházmegyében megyésfőpásztorunk Dr. Pápai Lajos 2012. október 11-én, (csütörtök) 18.00 órakor nyitja meg a "Hit évét" a győri Bazilikában; 2012. október 12-én, (péntek) pedig Sopronban a Szent Mihály templomban.
7. A Szent Orsolya Antiohia 19. alkalommal szervezi meg hagyományos három napos lelkigyakorlatát 2012. október 19-21. között. Várják a fiatalok jelentkezését: 2012. október 12-ig.
8. Az idei évben is megrendezik a „Keresztény szüreti bált” 2012. október 27-én. Helyszíne a Mediterrano étterem. Belépőjegyeket elővételben és a helyszínen is lehet vásárolni. Részletes tájékoztatás a hirdetőtáblákon olvasható.
Évközi 25.vasárnap
Feltöltve: 2012. szeptember 23.
1. Vasárnap 18.00 órakor imaórát tart a Cursillo csoport.
2. Szerdán a szentmise után zsolozsmát imádkozunk.
3. Jövő vasárnap Szentírás vasárnapja lesz.
4. 2012. szeptember 29-én, (szombat) "Jövőnk a családban születik" jelmondattal egyházmegyei családi nap lesz Győrben, a Káptalandombon, a Püspökvár kertjében. Szeretettel várják a családokat.
Városi hirdetések:
5. A Szent Mihály templom búcsúját 2012. szeptember 29-30-án tartják. Szept. 29-én (szombat) 18.00 órakor az Eisenstadt-i megyéspüspök úr celebrálja a szentmisét, szept. 30-án (vasárnap) 9.30-kor Jáki Sándor Teodóz OSB gyémántmisés bencés-tanár úr.
6. A Szent György Plébánia KARIZMATIKUS IMAKÖZÖSSÉGE Szentlélek szemináriumot hirdet. Az előadások kezdő időpontja: 2012. október 2. Tájékoztató és jelentkezési lap a Szent György plébánián kapható!
7. A Szent Margit Plébánia zarándoklatot szervez Budapestre 2012. október 6-án Árpád-házi Szent Margit nyomában. Az utazás költsége 4 500 Ft. Jelentkezni lehet a Szent Margit Plébánián. Részletes tájékoztatás a hirdetőtáblákon található.
Évközi 24.vasárnap
Feltöltve: 2012. szeptember 16.
1. Szerdán a szentmise után zsolozsmát imádkozunk.
Városi hirdetések:
2. A Szent Mihály templom búcsúját 2012. szeptember 29-30-án két hét múlva tartják.
3. A Szent György Plébánia KARIZMATIKUS IMAKÖZÖSSÉGE Szentlélek szemináriumot hirdet templomba járóinknak és minden kedves érdeklődőnek. Az előadások kezdő időpontja: 2012. október 2. Tájékoztató és jelentkezési lap a Szent György plébánián kapható!
4. A Szent Margit Plébánia zarándoklatot szervez Budapestre 2012. október 6-án Árpád-házi Szent Margit nyomában. Az utazás költsége 4 500 Ft. Jelentkezni lehet a Szent Margit Plébánián. Részletes tájékoztatás a hirdetőtáblákon található.
Évközi 23.vasárnap
Feltöltve: 2012. szeptember 09.
1. Vasárnap 18.00 órakor imaóra lesz a Cursillo csoport vezetésével.
2. Szerdán Szűz Mária szent nevének emléknapja lesz, a szentmise után zsolozsmát imádkozunk.
3. Csütörtökön az esti szentmise után fatimai körmenetet tartunk.
4. Szeptember 14-én, (péntek) Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe lesz. 19.00 órakor ünnepi szentmisét mutatunk be.
5. Szeptember 15-én, (szombat) a Fájdalmas Szűzanya emléknapja van.
6. A Deák-téri iskolában a szeptember 10-től (hétfő), megkezdődik a hitoktatás. Minden osztálynak csatlakozó órában van lehetősége részt venni a hittanórákon. A hittanórák beosztása a templom-, ill. az iskola hirdetőtábláin megtalálható. A hitoktatást Vidáné Zsuzsa asszony végzi a Deák-téri iskolában. Tudnunk, kell, - amit az egyház szabályzata ír elő-, hogy csak olyan gyermekek, fiatalok részesülhetnek szentségekben, (elsőáldozás, bérmálás) akik folyamatos hitoktatásban részesülnek, és rendszeresen részt vesznek a vasárnapi szentmiséken. Ezért kérjük a kedves szülőket, nagyszülőket, hogy ezt is tekintsék keresztény kötelességüknek és imáikkal, figyelmükkel, jó szándékukkal segítsék gyermekeiket a felnőtt kereszténnyé válás krisztusi útján.
7. A Szent György templomban tartják szeptember 22-én (péntek), a Cursillo imacsoportok találkozóját. Részletes program található a hirdetőtáblán.
8. A Segítő Szűz Mária Leányai a Mennyei Atya iránti hálás szívvel, örömmel tudatják, hogy Kovács Katalin FMA nővér, - aki soproni származású-, örök fogadalmat tesz, 2012. október 13-án, de. 11 órakor a mogyoródi templomban. A szentmisét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatja be. A nővér örülne, ha Sopronból ismerősei, barátai, szerettei részt tudnának venni örökfogadalmának ünnepén. Ezért autóbuszt szervez erre az ünnepre, melynek költsége 5000 Ft/fő. Feliratkozni lehet a sekrestyében, vagy Kotzmanekné Editnél.
Évközi 22.vasárnap
Feltöltve: 2012. szeptember 02.
1. A „Szent István év 2012-2013” lelki programjai közül az elsőt, a mai napon (vasárnap) az esti, 19.00 órakor kezdődő szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk. A szentmisét Dr. Várszegi Asztrik OSB püspök, pannonhalmi főapát úr mutatja be. A szentmisét szentségimádás követi, melyben elmélkedés hangzik el főapát úr előadásában. Ennek címe: „Őseink hitvallása ma. – Míg másutt… addig Sopronban”. Ezt követően Jézus Szíve litániát imádkozunk, és szentségi áldásban részesülve ér véget az első lelki program. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
2. Szeptember 8-án, (szombat) lesz a hálaadó életvédő zarándoklat. 15.00 órakor kezdődik az ökumenikus istentisztelet itt a Szent István templomban, majd az Erzsébet kórházhoz vonulunk, ahol mécseseket gyújtunk a meg nem született életekért. Szeretettel hívjuk az imádkozó híveket.
3. Ugyancsak szeptember 8-án Kisboldogasszony ünnepén van templomunk felszentelésének ünnepe. 19.00 órakor kezdődő szentmisében hálát adunk templomunkért és kérjük a Boldogságos Szűzanya, valamint Szent István Király közbenjárását.
Évközi 21.vasárnap
Feltöltve: 2012. augusztus 26.
1. Templomunk búcsújával kapcsolatban megköszönöm a szép számú jelenlétet, imádságokat, énekeket és adományaikat. Továbbá azt a nagy munkát, ami megelőzte az ünnepet: a templom takarítását, szépítését. Azt a sok felajánlott süteményt, amit szeretettel hoztak. Az előkészületet a képviselőtestület azon tagjainak, akik már a reggeli óráktól készítették elő a templomelőtti teret a szabadtéri szentmiséhez. Végül pedig kedves munkatársaimnak köszönöm meg az ünnep kapcsán végzett odaadó szolgálatukat: kispapunknak-Balázsnak, a kántoroknak és énekkarnak, a sekrestyés asszonynak és ministránsaimnak. Mindenkit az Úristen áldásával halmozzon el, hogy sok ilyen szép és felemelő ünnepben legyen részünk.
2. Egy hét múlva megkezdődik a tanítás az iskolákban, ezért jövő vasárnap tartjuk a tanév eleji Veni Sacnte-t (a lelki tanévnyitót) a 8.30 órai szentmise keretében, melyen az ifjúsági zenekar játszik. Kérünk minden diákot, de leginkább azokat, akiknek családjában, ismeretségében iskoláskorú gyermek vagy fiatal van, jelezzék feléjük, ezt az ünnepi szentmisét, amelyben imádkozunk a Szentlélek Istenhez, hogy legyen mellettük tanulmányaikban és segítő kegyelmét árassza reájuk.
3. A „Szent István év 2012-2013” lelki programjai közül az elsőt, jövő vasárnap az esti, 19.00 órakor kezdődő szentmiséhez kapcsolódóan tartjuk. A szentmisét Dr. Várszegi Asztrik OSB püspök, pannonhalmi főapát úr mutatja be. A szentmisét szentségimádás követi, melyben elmélkedés hangzik el főapát úr előadásában. Ennek címe: „Őseink hitvallása ma. – Míg másutt… addig Sopronban”. Ezt követően Jézus Szíve litániát imádkozunk, és szentségi áldásban részesülve ér véget az első lelki program. Nagy szeretettel várunk mindenkit!
Búcsú 2012 Szent István év
Feltöltve: 2012. augusztus 20.
A soproni Szent István Plébánia szeretettel várja a város híveit
templomunk búcsújának ünnepére.
2012. augusztus 20-án, de. 9.00 órakor
a Szent István parkban
ünnepi szabadtéri szentmisét mutat be
és a templom felszentelésének 70. évfordulójára készülve megnyitja
a jubileumi Szent István évet
BÖCSKEI GYŐZŐ
a Szent István templom plébánosa
A szentmisét követően kerül sor a városi ünnepségre:
ünnepi köszöntőt mond:
FIRTL MÁTYÁS
Sopron és környéke országgyűlési képviselője
közreműködik:
Orbán Júlia
versmondó
koszorúzás a Szent István szobornál
az új Kenyér - és bor megáldása
Agape
„Előtted könyörgünk bús magyar fiaid,
Hozzád folyamodunk árva maradékid.
Tekints István Király szomorú hazádra,
Fordítsd szemidet régi Országodra!”
