Hirdetések
Húsvét 3. vasárnap
Feltöltve: 2011. május 08.
1. Ma 18.00 órától imaóra lesz a Cursillo-közösség tagjai vezetésével.
2. Pénteken a szentmise után Fatima-i körmenetet tartunk.
3. A májusi litániákra továbbra is várjuk szeretettel a Szűzanyát köszöntő kedves testvéreinket, és egyben megköszönöm nagyszámú jelenlétüket.
4. Jövő vasárnap, Jó Pásztor vasárnapja lesz, amikor hivatásokért imádkozunk. Nagyon megfogyatkozott a papi hivatások száma, amikor egyre több lenne az aratnivaló, és egyre kevesebb a munkás az Úristen szántóföldjén. A győri egyházmegye plébániáinak felében nincs önálló lelkipásztor. Nagy szükség van új papi hivatásokra, fiatal, lelkileg és teológiai tudományban felkészült papokra. Ezen a héten imáinkban külön is kérjük a Legfőbb Pásztort, „hívjon és küldjön munkásokat az ő aratásába…” A papi és szerzetesi hivatásokért való imádság mellett gondolnunk kell arra is, hogy a Szemináriumban megfelelő ellátásban részesüljenek a papságra készülő kispapjaink. A Papnevelő Intézet teljes ellátást biztosít a kispapoknak. Ezért kérjük kedves testvéreink anyagi támogatását, a jövő vasárnapi gyűjtésben, amit a papnevelés céljaira küldünk.
5. Ugyancsak jövő vasárnap 16.00 órakor „MOCORGÓ-MISE” lesz a kisgyermekek részére.
6. Örömmel hirdetjük, hogy 2011. június 17-én (péntek) de. 10 órakor, a győri Bazilikában plébániánk diakónusát, Kaposi Gábort pappá szenteli Pápai Lajos megyéspüspök úr. A szentelésre autóbuszt indítunk. Akik részt kívánnak venni a papszentelésen 2011. május 31-ig iratkozzanak fel a sekrestyében, vagy a plébánián. Az autóbusz költsége személyenként 2000 Ft. A papszentelésről és az újmiséről a későbbiekben tájékoztatjuk kedves testvéreinket.
Húsvét 2. vasárnap
Feltöltve: 2011. május 01.
1. Ma este 6 órától imaóra lesz a Cursillo-közösség vezetésével. ¾ 7-től énekeljük a Loretto-i litániát a Szűzanyát köszöntve.
2. Jövő vasárnap elsőáldozás lesz templomunkban a de. 10 órakor kezdődő szentmise keretében. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a szülők részére fenntartott helyeket szíveskedjenek szabadon hagyni. Az elsőáldozási szentmisén csak az általunk felkért fényképész működhet, ezért kérünk mindenkit, hogy további fényképezésekkel ne zavarja a szentmise méltóságát. Az elsőáldozók részére próbát tartunk csütörtökön du. 5 órától, melyen kötelező a részvétel és ekkor végzik első szentgyónásukat.
3. Megkeztük május hónapját, amely a Szűzanyának van szentelve. Ezért a szentmisék előtt ¾ 7-től imádkozzuk a Lorettoi litániát Május Királynőjét köszöntve. Az ének szavaival hívunk mindenkit: „Máriát dicsérni, hívek jöjjetek…”
4. Megköszönöm mindazok adományát, akik eddig már a plébánián befizették egyházközségi hozzájárulásukat. Erre továbbra is lehetőség van. A héten már indul az egyházi adószedő – Simonfi Ferencné Zsuzsa asszony, akinél befizethetik egyházi hozzájárulásukat, akik még nem rendezték. A győri egyházmegyében a megállapított minimál összeg: keresettel rendelkezőknek éves 4 000 Ft, nyugdíjasnak, vagy GYES-en lévőknek éves 2 000 Ft. Ezen pénzösszegekből tartjuk fenn templomunkat és plébániánkat. Ezért kérjük szeretettel adományaikat. Az idei évtől sárga postai csekken is lehet befizetni ezeket az összegeket, amit kérhetnek az egyházi adószedőtől ill. a plébánián.
5. Végül szeretettel köszöntöm a kedves édesanyákat, nagyanyákat, akiket a mai napon különösen is tisztelünk. Kívánom, és ezért imádkozom, hogy az Úristen bőséges áldása kísérje mindennapi életüket. A Boldogságos Szűzanya példája vezesse őket szép hivatásukban és érezzék mindig az Ő anyai pártfogását.
Húsvétvasárnap
Feltöltve: 2011. április 24.
Ételek megáldása! (Nagyszombaton, Húsvétvasárnap 8.30-as szentmisén)
1. Holnap, húsvéthétfőn vasárnapi miserend lesz templomunkban. Szeretettel várunk mindenkit, hogy közösen adjunk hálát a feltámadás ajándékáért.
2. Megköszönöm mindazok munkáját, segítségét és áldozatát, akik templomunk takarításában és az ünnepre való felkészítésében segédkeztek. Továbbá a képviselő testületnek helytállását és mindazoknak, akik a széppé tették Szent Három Napunkat. Örömmel láttam, hogy milyen sokan vettek részt a szentmiséken, a keresztúton, a szertartásokon és a körmeneten, külön öröm volt számomra, hogy sok fiatalt és gyermeket is láttam. Külön köszönetet mondok templomunk énekkarának a szép, lélekemelő előadásukért.
3. 2011. április 27-én (szerda) Megyéspüspök Úr főpásztori szolgálata 20 éves évfordulójához érkezik el. A győri székesegyházban április 27-én, szerdán délelőtt 10 órakor ünnepélyes koncelebrált hálaadó szentmisét mutat be a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaival valamint az egyházmegye papjaival együtt. Szeretettel várja püspök atya a kedves híveket is. Imádkozzunk érte, hogy az Úr adjon sok kegyelmet főpásztori szolgálatához.
4. 2011. április 29-én, pénteken 17.00 órától próbát tartunk az elsőáldozók részére. A szentmise után 20.00 órától jegyes-kurzust tartunk.
5. Jövő vasárnap, az Isteni Irgalmasság ünnepén II. János Pál pápát a boldogok sorába avatják. A boldoggá avatás szertartását Rómából élőben közvetíti az m1, m2 és a Duna Televízió. Különböző műsorokkal is megemlékeznek a Nagy Pápáról. Pénteken és szombaton 21.00-tól a róla készült filmet vetíti m1 csatorna. Templomunkban mi is megünnepeljük boldoggá avatását.
6. Kívánom, hogy adja meg a Feltámadott Úr mindnyájuknak azt a belső lelki boldogságot, ami által mindannyian új életre kelhetünk Krisztussal. Töltse el lelküket, az ő Szívének irgalmas szeretete, húsvéti öröme és igaz békessége. Ezen gondolatokkal kérem életükre Isten ajándékozó áldását!
Szentsír őrzése nagyszombaton
Feltöltve: 2011. április 23.A Szent István templomban nagyszombaton 9.00 órától 19.00 óráig Urunk Jézus Krisztus sírja látogatható. 20.00 órától a Húsvéti Vigília megünneplése kezdődik.
Virágvasárnap
Feltöltve: 2011. április 17.
1. A Család Évében Megyéspüspök Úr a soproni esperesi kerület papjaival koncelebrált szentmisét mutat be a Szent Mihály templomban, Nagyhétfőn, április 18-án, este 6 órakor. Ezen a napon csak a Szent Mihály templomban lesz esti szentmise, a város többi templomában nem. Du. 5 órától szentségimádás kezdődik, melyet szintén püspök úr vezet, a plébániák felváltva imádkoznak. Szeretettel várjuk a kedves testvéreket.
A NAGYHÉT SZERTARTÁSAI:
2. Nagycsütörtök: Az utolsó-vacsora emlékmiséje este 7 órakor, amikor a papság szentségére és a Szent Eucharisztia szerzésére emlékezünk. A szentmise után virrasztás az Oltáriszentség előtt.
3. Nagypéntek: Jézus kereszthalálának ünnepe. Du. 3 órakor keresztutat végzünk. Este 7 órakor szertartások, hódolat a kereszt előtt, majd Passió, plébániánk kórusának előadásában. Ezen a napon szigorú böjtöt tartunk, amikor 14 évtől hústilalom van, 18 évtől 60 éves korig – háromszori étkezés.
4. Nagyszombat: A szentsír látogatásának napja. Kérjük a szülőket és nagyszülőket, hogy hozzák el gyermekeiket, unokáikat Jézus sírjához. A templom egész nap nyitva lesz. A szentsír őrzési rendjét a hirdetőtáblákra kifüggesztettük.
Este 8 órakor kezdődik a szertartás, majd a feltámadás ünnepi szentmiséje és utána jó idő esetén a körmenet. Ezúton kérünk tisztelettel mindenkit, hogy fegyelmezetten és hívő keresztényként vegyen részt a körmeneten, énekeinkkel és imákkal köszöntsük a feltámadt Üdvözítőt.
Az ételek megáldása nagyszombaton a szentmise végén és húsvétvasárnap a fél 9-es szentmise végén lesz, amikor az egyházközségben fogyasztandó ételekre kérem Isten áldását.
5. HÚSVÉTVASÁRNAP: A szentmisék a vasárnapi miserendnek megfelelően lesznek.
Lelkigyakorlat
Feltöltve: 2011. április 11.
2011. április 11-13-ig lelkigyorlat lesz a Szent István templomban. Szeretettel várunk mindenkit!
Nagyböjt 5. vasárnap
Feltöltve: 2011. április 10.
1. A mai napon (vasárnap) 18.00 órától imaóra lesz a Cursillo-közösség tagjai vezetésével.
2. A héten hétfőtől szerdáig LELKIGYAKORLAT lesz templomunkban. 18.00 órától gyóntatás, majd 19.00 órakor szentmise a lelkigyakorlatos szentbeszéddel. Dr. Stella Leontin atya vezeti az idei év lelkigyakorlatát. Leontin atya a váci egyházmegyében, Balassagyarmaton teljesít lelkipásztori szolgálatot. Szeretettel várunk mindenkit.
3. Csütörtökön a szentmise után képviselőtestületi gyűlést tartunk. A gyűlés témája: a húsvéti ünnepkör liturgiája.
4. Pénteken nem lesz templomunkban keresztút, mert közös városi keresztutat végzünk. A keresztút a Szent György templomtól indul az Anfiteátrumig. Ennek részletes leírása a hirdetőtáblákon olvasható. A keresztútra hozsanna énekeskönyvet és mécsest hozzunk magunkkal.
5. Jövő vasárnap virágvasárnap lesz. A 10 órás szentmise kezdetén tartjuk a barkaszentelés ünnepélyes formáját. A barkaágakat a templom előtt szenteljük meg és a jeruzsálemi nép példáját követve vonulunk be az Úr templomába, amit a római liturgia szerint végzünk. A szentmisén templomunk kórusa énekli a Passiót, Urunk szenvedésének történetét. Szeretettel várjuk kedves testvéreinket erre az ünnepi szentmisére.
6. Jövő vasárnap du. 4 órakor mocorgók miséje lesz a kisgyermekek részére.
Nagyböjt 4. vasárnap
Feltöltve: 2011. április 03.
1. Ma 18.00 órától szentségimádási órát tartunk papi és szerzetesi hivatásokért. Hívjuk szeretettel kedves testvéreinket, különösen a rózsafüzér-társulat tagjait.
2. A jövő héten lelkigyakorlatokat tartok Hegykőn, Hidegségen és Fertőhomokon, ezért Főtisztelendő Havassy Bálint atya helyettesít az esti szentmisék végzésében.
3. „Az Apostoli Szentszék kéri a kedves híveket, hogy a súlyos helyi háború következtében nehéz anyagi helyzetben levő szentföldi zarándokhelyeket támogassák. Erre a célra Nagyböjt V. vasárnapján, április 10-én minden templomban tartsanak gyűjtést.” Ezért jövő vasárnap a perselyadományokat erre a célra gyűjtjük.
Városi hirdetések:
4. 2011.április 8-án, (péntek) 19.00 órától a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében előadás lesz a Szent György Plébánia Jezsuita termében. Az előadást Csizmadia László úr tartja. „A civil társadalom szerepe életünkben” címmel.
5. A Szent Margit és Szent György Plébániák szervezésében zarándoklat indul Csíksomlyóra 2011. június 9-13. Részletes tájékoztató a hirdetőtáblákon megtalálható.
Városmisszió
Feltöltve: 2011. április 02.
VÁROSMISSZIÓ A CSALÁD ÉVÉBEN 2011. április 18-án, nagyhétfőn a soproni SZENT MIHÁLY TEMPLOMBAN. Részletes plakát mellékelve.
Városi KERESZTÚT
Feltöltve: 2011. április 01.
2011. április 15-én, fájdalmas pénteken 20.00 órakor VÁROSI KERESZTÚT a családokért. Részletes tájékoztatás a mellékelt plakáton.