Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2026. szeptember 27.,
Adalbert napja van.

 

Hirdetések

2013 Advent 1. vasárnap

Feltöltve:  2013. december 01.



1. Hálásan köszönjük adományaikat, amelyet az elmúlt vasárnap az egyházmegyei Karitász javára a szegények és rászorulók megsegítésére adakoztak. Isten legyen bőkezű jutalmazója minden adományozónak.


2. A mai napon 17.00 órától imaórát tart a Rózsafüzér társulat, majd ¾ 6-tól Jézus Szíve litániát imádkozunk az Oltáriszentség előtt.


3. Hétfőtől reggel 6 órakor lesznek a Rorate, hajnali szentmisék templomunkban. Az adventi időben esti szentmisék hétköznapokon nem lesznek, csak szombaton és vasárnap. A szentmisék előtt gyónási lehetőség lesz. Várunk szeretettel minden kedves testvérünket, mint ahogy ezt az elmúlt esztendőben is nagyon szép számmal megtették.


4. A 2014-es első félévi újság előfizetéseket december 15-ig szíveskedjenek az irodában vagy a sekrestyében leadni.


5. Azokat a beteg és idős embertársainkat, akik szeretnék elvégezni karácsonyi szentgyónásukat és szentáldozásukat, kérjük, jelentsék a plébánián, hogy a következő hetekben felkereshessük őket. Azonban szeretettel kérjük, hogy ne karácsony hetére halasztódjék a betegek áldoztatása.


6. Az adventi időben nemcsak a hajnali szentmiséken résztvevőknek szeretnénk nyújtani minden nap lelki útravalót, hanem az internetes világhálón keresztül mindazoknak, akik plébániánk honlapját meglátogatják. Szeretettel adjuk, hogy így sokaknak nyújthassunk lelki ajándékot Advent időszakában.


7. December 6-án (péntek) 18.00 órától adventi jótékonysági koncertet tart a Fuvolaszó Együttes a Kőszegi Úti Tagóvoda javára.


8. Szombaton az esti szentmise kezdetén gyújtjuk meg az adventi koszorú második gyertyáját, amelyet plébániánk rózsafüzér-társulatának tagjai gyújtanak meg. Hívunk szeretettel mindenkit.


† ˆ† †


9. Adventi lelkigyakorlatot tartanak december 5-6-án a Szent Imre-, és 7-én a Jézus Szíve templomban. A lelkigyakorlatot Havassy Bálint atya vezeti.
 

2013 Évközi 34. vasárnap, Krisztus Király ünnepe

Feltöltve:  2013. november 24.



1. Vasárnap 17.00 órától imaórát tart a Cursillo csoport.


2. A mai napon van az egyházi év utolsó vasárnapja van és jövő héten, Advent 1. vasárnapjával kezdjük meg az új egyházi évet. Szombaton az esti szentmise kezdetén lesz meggyújtva az adventi koszorú első gyertyája. Hívunk szeretettel mindenkit, hogy a gyertyák fényével eggyé válva megtaláljuk életünk igazi világosságát, a hozzánk érkező Jézus Krisztust.


3. Most a szentmise befejeztével kihelyezzük Krisztust, a Mindenség Királyát az oltárra eucharisztikus színében, és közösen felajánljuk magunkat az Úr előtt, hogy áldásával kísérjen minket életünk zarándokútján.


†   †   †


4. A hit évének lezárására november 25-én, hétfőn 17.00 órakor a Szent Mihály templomban kerül sor ünnepi szentmise keretében, melyet Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr celebrál a soproni esperesi kerület papjaival, szerzeteseivel és híveivel. A szentmise perselyadományát a tómalmi Fogyatékos Gyermekek Otthona részére gyűjtik, szeretettel adakozzanak erre a célra. Részletes tájékoztató a faliújságon található. Ezért hétfőn templomunkban nem lesz szentmise.

2013 Évközi 33. vasárnap

Feltöltve:  2013. november 17.

 


1. Jövő vasárnap az ország valamennyi katolikus templomában KARITÁSZ GYŰJTÉS tartanak a szegények és rászorulók megsegítésére. Ezért templomunkban is perselyadományainkat erre a célra gyűjtjük.


2. Ugyancsak jövő vasárnap az egyházi év végéhez érkezünk, ezen a napon Krisztust, mint a Mindenség Királyát ünnepeljük. A szentmisék végén szentségi áldásban részesülnek kedves testvéreink.


†   †   †


3. A Szent Orsolya Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 2013. november 18-án, 17.00 órától minden továbbtanuló érdeklődő diákot – szüleivel együtt – szeretettel vár a felvételi tájékoztatóra, illetve 2013. november 27-én, 8.00 órától a nyílt tanítási napra. További tájékoztatás a hirdetőtáblán megtalálható.

 


 

 

 

2013 Évközi 32. vasárnap

Feltöltve:  2013. november 10.



1. Vasárnap 17.00 órától imaórát tart a Cursillo csoport.


2. Jövő évre szentmiséket előjegyeztetni lehet a plébánián, hivatali időkben.


3. November 13-án, (szerda) a szentmise után fatimai körmenetet tartunk, majd zsolozsmát imádkozunk.


4. Hálásan köszönjük plébániánk területén élő kedves testvéreinknek az egyházi adó befizetését. Továbbá kérjük, akik még nem teljesítették keresztény kötelességüket, december 15-ig szíveskedjenek befizetni egyházi hozzájárulásukat. Köszönjük megértésüket.


†   †   †


5. A feltámadásba vetett hittel hirdetjük, hogy Dr. Hetény János atya, a Szent Margit templom (Julianeum) egykori plébánosa 2013. november 1-én elhunyt. Temetése, szentmisével egybekötve november 12-én, (kedd) 13.00 órakor lesz a Szent Mihály templomban. Részesítse őt az Úr, örök dicsőségének szemlélésében.

 

2013 Évközi 31. vasárnap

Feltöltve:  2013. november 03.



1. Vasárnap 17.00 órától imaórát tart a Rózsafüzér társulat, majd ¾ 6-tól Jézus Szíve litániát imádkozunk az Oltáriszentség előtt.


2. Jövő évre szentmiséket előjegyeztetni november 5-től (kedd) lehet a plébánián, hivatali időkben.


†   †   †


3. Szent Imre napján, november 5-én (kedd) a város papsága közös szentmisét mutat be a Szent Imre templomban. Ezért kedden este nem lesz szentmise templomunkban. November 10-én, vasárnap tartják a Szent Imre templom búcsúját. Az ünnepi szentmise de. 9 órakor kezdődik, melynek főcelebránsa Ferling György atya lesz. A szentmise után agapéra várják a képviselőtestületek delegáltjait.


4. A Szent Imre templomban folytatódik a „Hit Éve” előadássorozat, melynek keretében november 8-án (péntek) 19.00 órakor, Bognár István atya tart előadást „Hiszem a test föltámadását és az eljövendő örök életet” címmel.


5. A Szent Orsolya Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 2013. november 18-án, 17.00 órától minden továbbtanuló érdeklődő diákot – szüleivel együtt – szeretettel vár a felvételi tájékoztatóra, illetve 2013. november 27-én, 8.00 órától a nyílt tanítási napra. További tájékoztatás a hirdetőtáblán megtalálható.

 

2013 Évközi 30. vasárnap

Feltöltve:  2013. október 27.


 

 

1. Az esti szentmisék a mai vasárnaptól 18.00 órakor kezdődnek.


2. Megköszönöm mindazok áldozatos imáját, akik október hónap folyamán részt vettek a rózsafüzér imádságokon. Külön is kifejezem hálámat azok felé, akik vállalták az előimádkozásokat. Sokan jöttek el mindennap, hogy imádkozzanak. Hiszem azt, hogy közös imáink meghallgatásra találnak.


3. Csütörtökön 18.00 órakor közös megemlékező gyászmisét mutatunk be október hónapban elhunyt testvéreinkért.


4. Péteken, Mindenszentek ünnepét tartja Egyházunk. Templomunkban a szentmisék de. 10 órakor és 18.00 órakor lesznek. Az esti szentmise után halottak esti ájtatosságot tartunk.


5. Szombaton, halottak napja lesz. De. 9 órakor a Szent Mihály templomban a soproni papság közös szentmisét mutat be az elhunytakért. Templomunkban pedig 18.00 órakor Egyházközségünk minden elhunytjáért mutatunk be szentmisét.


6. Jövő évre szentmiséket előjegyeztetni november 5-től lehet a plébániahivatalban.

 

2013 Évközi 29. vasárnap

Feltöltve:  2013. október 20.


1. Szülői megbeszéléseket tartunk csütörtökön és pénteken 17.00 órától a templomban. Csütörtökön az elsőáldozásra készülők szülei részére, pénteken a bérmálkozók szülei részére. Kérjük tisztelettel, hogy a szülők vegyenek részt a megbeszélésen.


2. Október 27-én, (vasárnap) a de. 10 órakor kezdődő szentmisét templomunkból közvetíti a Magyar Katolikus Rádió közösen a Kossuth Rádióval.


3. Ugyancsak jövő vasárnap lép érvénybe a téli időszámítás, amikor egy órával visszaállítjuk óráinkat. Jövő vasárnaptól az esti szentmisék 18.00 órakor kezdődnek.


 

†   †   †


4. A győri szemináriumban bentlakásos hivatástisztázó napot tartanak október 31-én 17.00 órától, november 1. 17.00 óráig. A hivatástisztázó napon beszélgetésekkel, imádsággal, közösségi programokkal keresik, mire hív minket az Úr. A programra 16 év feletti fiúkat, illetve fiatal felnőtt férfiakat várnak. Jelentkezni lehet a plébánián október 26-ig.


5. A Szent Orsolya Római Katolikus Iskola „játszóházra” hívja a gyermekeket és szüleiket október 22-én (kedd) 16.00 órától az iskola dísztermébe.
 

2013 Évközi 28. vasárnap

Feltöltve:  2013. október 13.

 


1. Vasárnap (a mai napon) 18.00 órától imaórát tart a Cursillo-csoport. Az esti szentmise után fatimai körmenetet tartunk.


2. A szentmisék előtti rózsafüzér imádságra továbbra is szeretettel hívunk mindenkit. Szerdán a szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves testvéreket.


3. Jövő vasárnap MISSZÓS VASÁRNAP lesz. Kérjük a kedves testvéreket, hogy adományaikkal támogassák az egyház világméretű missziós munkáját.

 


2013 Évközi 27. vasárnap

Feltöltve:  2013. október 06.



1. Kedden Magyarország Nagyasszonyának főünnepét tartjuk, szerdán az esti szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves híveket. A szentmisék előtti rózsafüzér imádságra továbbra is szeretettel hívunk mindenkit.

 

†   †   †

 


2. Az Isteni Megváltóról nevezett Nővérek és a Szent Imre Plébánia szeretettel hív mindenkit, október 10-én (csütörtök) 18.00 órakor a felújított Jézus Szíve templom és az új orgona megáldására. A szentmise főcelebránsa Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr.


3. A Szent Imre templomban folytatódik a „Hit Éve” előadássorozat, melynek keretében október 11-én (péntek) 19.00 órakor, Bognár István atya tart előadást „Hiszek a Szentlélekben, az egy, szent, apostoli Anyaszentegyházat” címmel.

 

2013 Évközi 26. vasárnap

Feltöltve:  2013. szeptember 29.


1. A héten megkezdjük október hónapját, amely Rózsafüzér Királynőjének, a Boldogságos Szűzanyának van szentelve. Istennek hála, hogy templomunkban egész év során minden esti szentmise előtt imádkozzák a rózsafüzért. Buzdítunk mindenkit, hogy ebbe a Máriás imádságba-, amely Krisztusra mutat, az Ő titkain keresztül-, kapcsolódjunk be minél többen október folyamán. A rózsafüzért 18.15 órakor kezdjük.


2. Szerdán az esti szentmise után zsolozsma imádságra várjuk a kedves híveket, első pénteken Jézus Szentséges Szívét köszöntjük.


†   †   †


3. A Szent Domonkos templom Rózsafüzér Királynője búcsúját, október 5-én és 6-án (szombat, vasárnap) tartják. Szombaton 18.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd a rózsafüzéres gyertyás körmenet.


4. A Szent Margit Plébánia zarándoklatot szervez október 5-én (szombat) az Őrségbe. Jelentkezni lehet a Szent Margit Plébánián.


5. Az Isteni Megváltóról nevezett Nővérek és a Szent Imre Plébánia szeretettel hív mindenkit, október 10-én (csütörtök) 18.00 órakor a felújított Jézus Szíve templom és az új orgona megáldására. A szentmise főcelebránsa Dr. Pápai Lajos megyéspüspök úr.


A programok részletesen megtalálhatók a hirdetőtáblákon.