Soproni Szent István Római Katolikus Plébánia

Ma 2024. május 29.,
Magdolna napja van.

 

Hirdetések

2024. Szentháromság Vasárnapja

Feltöltve:  2024. május 26.

1.  Pénteken (05. 31.) a szentmisét május hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.

2.  Vasárnap (06.02.) Úrnapja lesz, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. A szentmise 9.00 órakor kezdődik, ami után tartjuk az úrnapi körmenetet. Kérjük kedves testvéreinket, hogy az úrnapi oltárok feldíszítésében és virágszirmok gyűjtésében segítségünkre legyenek. A ministránsok és a liturgiában résztvevők részére próbát tartunk pénteken 18.45 órától (a szentmise után). Akik az úrnapi oltárok feldíszítéséhez virágokat, virág-szirmokat tudnak felajánlani, szombaton (este) a szentmise előtt szíveskedjenek átadni a sekrestyéseknek. Hálásan köszönjük segítségüket. Az úrnapi szentmisére várjuk a most elsőáldozott kislányokat is, akik a körmenetben virágszirmot hintenek.

    Legyen ez a szentmise hívő közösségünk szép ünnepe. Így templomunkban Úrnapján, csak a fenti időpontban, reggel lesz szentmise.

3.  Teljes búcsút nyerhet az a hívő, aki az úrnapi körmeneten áhítattal részt vesz.

4.  Június hónapban péntekenként a szentmise előtt 17.45 órától Jézus Szíve litániát imádkozunk.

5.  Szentatyánk, Ferenc pápa meghirdette a Gyermekek Világnapját.
    Június 8-án, szombaton délután a győri Apor Vilmos Iskolaközpontban Egyházmegyei Gyermeknapra várják a családokat színes programokkal, többek között Levente Péter és Döbrentey Ildikó koncertjével, légvárakkal, játékos foglalkozásokkal. Részletes program a faliújságon elhelyezett plakáton, valamint a jelen hirdetés mellékleteként olvasható.

2024. Pünkösdvasárnap

Feltöltve:  2024. május 19.

1.  Május 20-án (hétfőn), a délelőtt 10:00 órakor kezdődő szentmisében lesz a városi plébániák fiataljainak bérmálása a Szent Mihály templomban. Az idei évben plébániánk kapcsán 5 fiatal részesül a bérmálás szentségében.

2.  A Boldog Apor Vilmos Imaszövetség tagjai már 2017 óta naponta kérik vértanú püspökünk közbenjárását a papi hivatások kegyelméért. A tagok vállalják, hogy naponta elmondanak egy tized rózsafüzért és a megadott imádságot.
    Ezzel kapcsolatosan Püspök atya szeretettel hívja és várja az Imaszövetség jelenlegi és leendő tagjait 2024. május 23-án (csütörtökön) a 11:00 órakor kezdődő ünnepi szentmisére a Győri székesegyházba, ahol az egyházmegye papságával közösen emlékezünk meg Boldog Apor Vilmos vértanú püspökről.
    
    Ez a nap egyben a Győri Egyházmegye papságának rekollekciós napja is, így templomunkban csütörtökön reggel nem lesz szentmise és délelőtt a plébánián sem lesz hivatali ügyfélfogadás!

3.  Csütörtökön (május 23.) 18:00 órától felnőtt hittanra várjuk az érdeklődőket a templom emeleti hittantermébe.

4.  Pénteken (május 24.) a soproni domonkos rendház fennállásának 350. évfordulója alkalmából 18:30 órakor ünnepi szentmisére várják a szerzetes atyák a város híveit. Részletek a falújságon kitett plakáton.

    Mivel a város papsága is jelen lesz a szentmisén, így pénteken nem lesz szentmise templomunkban!


5.  Vasárnap (május. 26.) a Szentháromság Egy Isten ünnepét tartja Egyházunk. A 8.30-kor kezdődő szentmise gitáros mise lesz templomunkban.

 

6.  Elkészültek az elsőáldozási fotók, amelyet az elsőáldozók a szentmisék után vehetnek át a sekrestyében.
    Itt pedig megtekinthető a teljes fotósorozat, amelyekből bárki rendelhet.
https://fotokranitz.hu/sztistvan/
    Megrendelés kapcsán Kránitz András fényképész urat lehet keresni és a részletekről nála érdeklődni:
https://fotokranitz.hu/kapcsolat

 

2024. Urunk mennybemenetele

Feltöltve:  2024. május 12.

1.  Kedden és szerdán (május 14. és 15.) a plébánián nem lesz hivatali ügyfélfogadás.

2.  Csütörtökön (május 16-án) 18:00 órai kezdettel a (Lőverek) Villa sori Nepomuki Szent János kápolna búcsújára várják a híveket.

3.  Vasárnap, pünkösd főünnepén a Szentlélek Isten eljövetelét ünnepeljük.

4.  Magyar szenteket, boldogokat és tiszteletreméltó személyeket bemutató szabadtéri kiállítás tekinthető meg a Szent Imre templom előtti téren 2024. május 18-tól június 2-ig egész nap. A tárlat anyagát az Ars Sacra Alapítvány bocsátja rendelkezésre. Szeretettel várják az érdeklődőket!

5.  Május 20-án (hétfőn), a délelőtt 10:00 órakor kezdődő szentmisében lesz a városi plébániák fiataljainak bérmálása a Szent Mihály templomban. Az idei évben plébániánk kapcsán 5 fiatal részesül a bérmálás szentségében.

6.  A Boldog Apor Vilmos Imaszövetség tagjai már 2017 óta naponta kérik vértanú püspökünk közbenjárását a papi hivatások kegyelméért. A tagok vállalják, hogy naponta elmondanak egy tized rózsafüzért és a megadott imádságot.
    Ezzel kapcsolatosan Püspök atya szeretettel hívja és várja az Imaszövetség jelenlegi és leendő tagjait 2024. május 23-án (csütörtökön) a 11:00 órakor kezdődő ünnepi szentmisére a Győri székesegyházba, ahol az egyházmegye papságával közösen emlékezünk meg Boldog Apor Vilmos vértanú püspökről.

2024. Húsvét 6. vasárnapja

Feltöltve:  2024. május 05.

1.  Májusban énekelt Loretói litániát tartunk az esti szentmisék előtt 17.45 órától.

2.  Kedden (május 07.) délelőtt a soproni esperesi kerület papságának gyűlése miatt, nem lesz ügyintézési lehetőség a plébánián, pénteken (május 10.) pedig az elsőáldozási próba miatt tart zárva a plébánia hivatal.

 

3.  Csütörtökön (május 09.) 18:00 órától felnőtt hittanra várjuk az érdeklődőket a templom emeleti hittantermébe.

4.  Vasárnap Urunk mennybemenetelét ünnepeljük.

    Ezen a napon (május. 12.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz, majd a 10.00 órakor kezdődő szentmisében tartjuk az elsőáldozást templomunkban. Az idei évben 13 gyermek veszi magához először az Oltáriszentségben köztünk lévő Krisztust. Az elsőáldozók részére a próba és gyóntatásuk május 10-én (péntek) 16.00 órától lesz a Szent István templomban. A szülők és hozzátartozók a gyermekek gyónása után végezhetik el szentgyónásukat, akiknél nem áll fenn szentségi akadály. Imáinkkal kísérjük a szentáldozáshoz járuló gyermekek életét! Az elsőáldozók a megfelelő méretű fehér ruhákat 2024. május 10-én (péntek) a próba és a szentgyónás után tudják átvenni.

5.  A bérmálkozók számára a próba május 17-én (péntek) 19.00 órától lesz a Szent Mihály templomban. (Kérjük a pontos megjelenést.)

    A bérmálkozók gyóntatása pedig a próba előtt a Szent István templomban május 17-én lesz 17.00 órától.

2024. Húsvét 5. vasárnapja

Feltöltve:  2024. április 28.

1.  Kedden (ápr. 30.) a szentmisét április hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.

2.  Májusban énekelt Loretói litániát tartunk az esti szentmisék előtt 17.45 órától.

3.  Az elmúlt héten szemináriumi gyűjtést tartottunk a papnevelésre. Ennek összege: 319.235 Ft volt. Köszönjük nagylelkű adományaikat.

4.  Május 12-én (vasárnap) tartjuk az elsőáldozást templomunkban a 10.00 órakor kezdődő szentmisében. Az idei évben 13 gyermek veszi magához először az Oltáriszentségben köztünk lévő Krisztust. Az elsőáldozók részére a próba és gyóntatásuk május 10-én (péntek) 16.00 órától lesz a Szent István templomban. A szülők és hozzátartozók a gyermekek gyónása után végezhetik el szentgyónásukat, akiknél nem áll fenn szentségi akadály. Imáinkkal kísérjük a szentáldozáshoz járuló gyermekek életét! Az elsőáldozók a megfelelő méretű fehér ruhákat 2024. május 10-én (péntek) a próba és a szentgyónás után tudják átvenni.

5.  A bérmálkozók számára a próba május 17-én (péntek) 19.00 órától lesz a Szent Mihály templomban. (Kérjük a pontos megjelenést.)

    A bérmálkozók gyóntatása pedig a próba előtt a Szent István templomban május 17-én (péntek) 17.00 órától.

2024. Húsvét 4. vasárnapja

Feltöltve:  2024. április 21.

1.  Kedden (ápr. 23.) a Plébánia Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.

2.  Szerdán (ápr. 24.) a soproni Szent György templom búcsújára várják a kedves híveket. A Szentmise 18.00 órakor kezdődik (a Szent György templomban).

    Mivel erre a napra templomunkba miseszándék került felvételre, így 18.00 órakor a Szent István templomban is lesz szentmise, előtte pedig rózsafüzér!

3.  Csütörtökön (ápr. 25.) 18:00 órától felnőtt hittanra várjuk az érdeklődőket, a templom emeleti hittantermébe.

4.  Vasárnap (ápr. 28.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.


5.  Május 3-án (péntek) 16.00 órára várom a bérmálkozásra készülőket a plébániai közösségi terembe (hittanterem) szentségfelkészítő megbeszélésre.

    A bérmálás időpontja: A soproni plébániák fiataljait dr. Veres András püspök atya „Pünkösdhétfőn”, 2024. május 20-án a 10 órakor kezdődő szentmisében fogja megbérmálni a Szent Mihály templomban.

2024. Húsvét 3. vasárnapja

Feltöltve:  2024. április 14.

1.  Vasárnap (ápr.21.) Jó Pásztor vasárnapja lesz, amikor papi hivatásokért imádkozunk. A hét folyamán imáinkat ajánljuk fel papi és szerzetesi hivatásokért.

2.  A vasárnapi perselyadományainkat, mint szemináriumi gyűjtést a papnevelés támogatására továbbítjuk. Köszönjük adományaikat.

2024. Húsvét 2. vasárnapja

Feltöltve:  2024. április 07.

1.  Csütörtökön (ápr. 11.) 18:00 órától felnőtt hittanra várjuk az érdeklődőket. (Ezen a napon kivételesen a templomban lesz az előadás.)

2.  Szombaton (ápr. 13.) Csatáról (Felvidék) érkeznek zarándokok egyházközségünkbe. Így szombaton délelőtt 11.00 órakor lesz szentmise templomunkban, melyre várjuk a híveket is. A délelőtti szentmise azonban nem vasárnapi érvényű szentmise! (Ezen a napon este kivételesen nem lesz szentmise).

3.  Vasárnap (ápr. 14.) a 8.30-kor kezdődő szentmisén a templom ifjúsági zenekara teljesít szolgálatot, gitáros mise lesz.

2024. Húsvétvasárnap

Feltöltve:  2024. március 31.

1.  Húsvéthétfőn délelőtt 8.30 és 10.00 órakor lesznek szentmisék templomunkban. (Este nem lesz szentmise.)

2.  Keddtől csütörtökig (ápr. 02-04.) a plébánián nem lesz ügyfélfogadás.
 
3.  Vasárnap, az Isteni Irgalmasság ünnepét üljük, a szentmisék ismét a megszokott időpontban lesznek. 8.30, 10.00, 18.00 óra.

    A nyári időszámítás ellenére, templomunkban továbbra is 18.00 órakor kezdődnek majd az esti szentmisék!

4.  Köszönetemet fejezem ki mindazok felé, akik munkájukkal, segítségükkel, áldozatukkal és adományaikkal hozzájárultak Húsvét ünnepléséhez. A jó Isten áldása legyen mindannyiukon.


Kívánok mindenkinek áldott húsvétot!

A feltámadás öröme és Krisztus békéje ragyogja be szívünket és áldása kísérjen minket!

 

 

2024. Virágvasárnap

Feltöltve:  2024. március 24.

1.  Szerdán (márc. 27.) a 18.00 órakor kezdődő szentmisét március hónapban elhunyt testvéreinkért mutatjuk be. Várjuk a gyászoló hozzátartozókat.

2.  Szerdán (márc. 27.) 18.45 órától ministráns próba lesz a nagypénteki igeliturgiára.

3.  Pénteken (márc. 29.) 16 órától ministráns próba lesz a nagyszombati szentmisére.

4.  Csütörtökön és pénteken (márc. 28-29.) a plébánia hivatal zárva tart.

5.  Az elmúlt héten gyűjtést tartottunk a szentföldi kegyhelyek megsegítésére. Templomunkban 321.905 Ft gyűlt össze. Köszönjük a hívek nagylelkű adományait.

A NAGYHÉT SZERTARTÁSAI

Nagycsütörtökön Az utolsó-vacsora emlékmiséje 18.00 órakor kezdődik, amikor a papság szentségére és a Szent Eucharisztia szerzésére emlékezünk.  

Nagypénteken az Úr Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk. 14.30 nagypénteki keresztút. Dr. Veres András megyéspüspök rendelkezésére - 15.00 órakor tartjuk az igeliturgiát, az Úr szenvedésének szertartását énekelt passióval.
 
Nagypéntek szigorú böjti nap, 14. évtől hústilalom van, 18. évtől 60 éves korig – háromszori étkezés.

Nagyszombat: A csend, és a Szentsír látogatásának napja. 9.00-18.00 óráig jöhetünk az Úr Jézus sírjához. A szentsír őrzési rendjét a hirdetőtáblákra kifüggesztettük. Este 19.00 órakor pedig ünnepi Vigília szentmise körmenettel.

Az ételek megáldása nagyszombaton, a szentmise után és húsvétvasárnap a 9.00 órás szentmise végén lesz. Az áldásra szánt ételeket a Szent Erzsébet oltár elé szíveskedjenek elhelyezni.

Húsvétvasárnap: Krisztus feltámadásának ünnepe. 9.00 és 18.00 órakor lesz szentmise templomunkban.  

Húsvéthétfő: 8.30 és 10:00 órakor lesznek szentmisék templomunkban.