Szent István Plébánia

Ma 2017. augusztus 22.,
Menyhért, Mirjam napja van.

 

Lelkiség

2017 Szent István Király ünnepe

Feltöltve:  2017. augusztus 18.


 

 

Szent István napja ünnep hazánk, népünk és a kereszténység számára. Mégis, egész nemzedékek előtt maradt homályban első királyunk művének jelentősége. Ezért sokaknak már távolinak tűnik alakja és üzenetének időszerűsége. Fontos feladatunk, hogy segítsük a hívő és nem hívő embereket abban, hogy lelkükbe befogadják Szent István művét és közösen figyeljenek üzenetére, amely minden kornak szól, s ezért ma is időszerű.


Első szent királyunknak volt egy álma: keresztény hazát akart adni a magyaroknak és a velük élő népeknek, mert tudta, hogy annak van jövője. Látta, hogy a régi félnomád, örökös harcban álló életforma nem folytatható tovább. Látta, hogy békére és lelki közösségre van szükség a többi népekkel. Látta, hogy a kereszténység erőt és értelmet ad egyén és közösség életének.


Szent István Intelmei mindannyiunknak érvényes példát adnak a felelősségre, az igazságra, a határozottságra és az önmérsékletre, de egymás értékeinek megbecsülésére is. Türelmesek, és együtt érzők úgy tudunk lenni más népek, más közösségek iránt, ha a teremtő Isten ajándékaként megbecsüljük a kultúrák és a népek sokféleségét, ha nem sajnáljuk a fáradtságot, hogy megismerjük egymást, hogy megtanuljuk egymást tisztelni és szeretni.


Szent István nagyszerű életműve Jézus Krisztust állította a magyar nép elé. Ő igazít el minket a világban, ő az erőforrásunk, ő a jövőnk biztosítéka. Ő segít abban, hogy bölcsen és reálisan, személyes áldozatokra is készen, szeretettel éljünk a világban.


Szent István Király közbenjárásában bízva, imádkozzunk hazánkért, népünkért és lelki megújulásunkért!

Az Egyház az Eucharisztiából él

Feltöltve:  2017. július 14.



Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefoglalóan tartalmazza az Egyház misztériumának (titkának) lényegét. Az Egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2); de az Eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az Egyház, az Újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az Isteni Szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait.

A II. Vatikáni Zsinat helyesen mondja, hogy az eucharisztikus Áldozat „az egész keresztény élet forrása és csúcsa”. „Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk. Teste a Szentlélek által élő és éltető test: életet ad az embereknek”. Ezért az Egyház szemei mindig Urára néznek, aki jelen van az Oltáriszentségben, és ebben fedezi föl az ő mérhetetlen szeretetének teljes megvalósulását.

A húsvéti misztériumból születik az Egyház. Éppen ezért az Eucharisztia, ami elsősorban a húsvéti misztérium szentsége, az egyházi élet középpontja. Ez látható az Egyház életének első perceitől kezdve, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható: „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri egységben, a kenyértörésben és az imádságban” (2,42). A „kenyértörésben” az Eucharisztiát jelenti. 2000 év múltán is ugyanezt éljük az Egyházban. S miközben ugyanazt tesszük az Eucharisztia ünneplésében, lelki szemünk a húsvéti három napra tekint vissza: arra, ami nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsorán és utána történt.

Akkor mutatjuk meg, hogy valóban tudatában vagyunk ezen ajándék nagyságának, ha minden szinten megadva az Eucharisztiának mindazt, ami megilleti, gondosan ügyelünk arra, hogy ne halványítsuk el sem a természetét, sem a követelményeit. A megszakítatlan hagyomány is erre késztet, mely az első századoktól kezdve olyannak látta a keresztény közösséget, hogy virrasztva őrzi ezt a „kincset”. Szeretettől indítva akarja átadni az Egyház a következő nemzedékeknek az Eucharisztikus Misztérium hitét és tanítását, anélkül, hogy egy morzsát is elveszítene belőle.

Krisztus a testévé és vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.


(vö. II. János Pál pápa: ECCLESIA DE EUCHARISTIA)

 

Tiszteljük júniusban Jézus Szent Szívét!

Feltöltve:  2017. június 01.


 

     Az ószövetségi szentírás huszonhatszor is beszél Isten szívéről. Ezek közül is különös jelentőségű Ozeás próféta tanítása, melyben a mindenség teremtő Istene arról szól, hogy „megrendül és könyörületre indul a szíve”.

     Ezt a megrendült és könyörületre indult isteni szívet, Jézusnak Szent Szívét szemléli az egyház. Benne nyilvánul meg Istennek az emberek iránti felmérhetetlen és szenvedélyes szeretete, amennyiben nem adja meg magát az emberi hálátlansággal szemben, hanem Egyszülöttjét küldi, hogy kimentse az emberi nemet a bűn rabságából. A Keresztre feszített átszúrt szívéről elmélkedve láthatjuk, hogy Jézus Szívében fejeződik ki a kereszténység lényegi magja: Krisztusban tárult fel és adatott nekünk az evangélium forradalmi újdonsága, vagyis a Szeretet, mely megvált bennünket és éltet minket immár Isten örökkévalóságában. Ezért tanítja Szent János: „Isten úgy szerette a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Az ő isteni szíve szólítja meg a mi szívünket és arra hív, hogy kilépve önmagunkból, emberi biztonságunkból, egészen hagyatkozzunk rá. Ez a felhívás, hogy „maradjunk meg a szeretetemben”(Jn 15,9) minden megkereszteltet érint.
     „Engedjük, hogy Krisztus egészen megszerezzen magának bennünket!”

 

Szűz Mária hónapjára

Feltöltve:  2017. április 29.


Mária, a szemlélődő asszony        
   
Máriában a Krisztus-szemlélés fölülmúlhatatlan mintaképét kapjuk. A Fiú arca különös jogcímen tartozik hozzá. Az ő szíve alatt formálódott, emberileg hasonló lett hozzá, ami kétségtelenül még nagyobb lelki bensőséget is jelent. Senki sem hasonlítható Máriához abban, hogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét és elképzelni arcvonásait. S mikor végre Betlehemben világra hozta, testi szemeivel is megpillanthatta a Fiú arcát, „miközben bepólyálta és jászolba fektette.”


Ettől kezdve Mária tekintete, mely mindig imádó csodálattal volt tele, nem szakadt el tőle. Tekintete olykor kérdő volt, mint amikor a templomban megtalálta őt: „Fiam, miért tetted ezt velünk?” (Lk 2,48) Tekintete mindig átható és képes olvasni Jézus bensejében, annyira, hogy fölfogja rejtett gondolatait és megérti döntéseit mint Kánában.  Máskor ez a tekintet nagyon fájdalmas, főként a kereszt alatt, ahol bizonyos értelemben „a szülő” tekintete lesz, hiszen Mária nem csupán osztozik az Egyszülött szenvedésében és halálában, hanem a szeretett tanítvány személyében elfogadja a rábízott új fiút is.  Ez az anyai tekintet húsvét reggelén a föltámadás örömétől ragyog, és pünkösdkor a Szentlélek kiáradásától lángol. 


Mária Krisztusra szegezett tekintettel élt és megjegyezte minden szavát: „Emlékezetébe véste mindezt, és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2,19) Jézus emlékei, amelyek lelkébe vésődtek, mindenhova elkísérték, és a Fiú mellett élt életének minden helyzetében föl tudta azokat idézni. Bizonyos értelemben ezekből az emlékekből állt össze a „rózsafüzér”, amelyet ő maga földi életének napjaiban szüntelenül mondott.


Mária hálájának és dicséretének motívumai most is változatlanul ugyanazok. Ezek indítják anyai gondoskodásra a zarándok egyház iránt, melyben ő tovább fonja a maga evangéliumi „elbeszélésének” fonalát. Mária állandóan a hívők szeme elé teszi Fiának misztériumait, azzal a kívánsággal, hogy szemlélődjenek és részesülhessenek e titkok üdvözítő erejéből.


Ebben van segítségünkre a rózsafüzér imádság, amely Mária tapasztalásából kiindulva, kifejezetten szemlélődő imádság. Amikor a rózsafüzért imádkozza a keresztény közösség, összhangba kerül Mária emlékezésével és tekintetével.
Mária tekintete mindig emlékezést hoz Krisztusból. Ezt az emlékezést tudjuk megtapasztalni mi is, ha Máriától akarjuk megismerni Krisztust. Krisztus kiemelkedő értelemben „a Mester”, a kinyilatkoztató és a kinyilatkoztatás. Vele kapcsolatban nem csupán arról van szó, hogy megtanuljuk tőle azt, amit tanított, hanem Őt magát tanuljuk és ismerjük meg. „De van-e e témakörben tapasztaltabb mesternő, mint Mária?”  Ha az isteni terv szerint a Szentlélek az a benső mester, aki elvezet minket Krisztus teljes igazságára,  akkor az emberek között senki sem ismeri nála jobban Krisztust, és senki sem képes az Ő misztériumának mély megismerésére elvezetni minket, mint az Anya.


Amikor Jézus az első csodáját tette – a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn -, Mária tanítói köntösben jelenik meg előttünk, miközben buzdítja a szolgákat, hogy tegyék meg, amit Krisztus mond.  Itt már egy kis kitekintést érezhetünk Krisztus szemlélésén túl az egyházra nézve. Ugyanis látható Máriánál, hogy ő ugyanezt a feladatot végezte a tanítványok felé Jézus mennybemenetele után, amikor velük maradt a Szentlélekre várva, és bátorította őket az első küldetésben. Máriával együtt járni végig a krisztusi titkokat, - amihez hozzásegít a világosság titkaival mondott rózsafüzér – olyan, „mintha az ő iskolájában volnánk, hogy megtanuljuk Krisztust, behatoljunk a titkaiba és megértsük az ő üzenetét.” 


Mária iskolája még hatékonyabb lesz, ha meggondoljuk, hogy ő úgy tanít, hogy elnyeri számunkra a Szentlélek bőséges ajándékait, és szemünk elé állítja a „hitbeli zarándoklás” (LG 58) példáját, aminek ő páratlan tanítómestere. A Fiú mindenegyes misztériumának szemlélésekor felszólít, hogy – miként ő az angyali üdvözletkor – tegyük föl alázattal azokat a kérdéséket, melyek megnyitják a lelket a világosság előtt; s hogy mindig a hit engedelmességével fejezzük be: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1,38)


A keresztény lelkiség lényegi sajátossága, hogy a tanítványnak egyre inkább hasonlóvá kell válnia Mesteréhez.  Ezt a hasonulást tanulhatjuk meg Máriától, miközben az ő társaságában Krisztus arcának szüntelen szemlélésében élünk. Ennek az arcnak szüntelen szemlélésén alapszik a hasonlóság, ami egy barátinak nevezhető kapcsolatban valósul meg. E barátság természete szerint behatol Krisztus életébe, és az ő érzületét lélegezteti be velünk.

2017 Húsvét

Feltöltve:  2017. április 14.

 

  

Örök kérdés


Én mivel köszönjem meg neked,
Hogy Kereszted által lettem gyermeked?
Hogyan köszönjem meg néked,
 hogy életem a kárhozattól félted?

Mitől lettem így megbecsülve
esendőn, vergődőn kimerülve,
Hogy szegezve feszültél értem,
s tőled azt sosem kértem?

Én úgy tekintek már e vérző fára,
hogy örökre megértsem nem történt hiába,
mert én is részesültem szeretetéből,
szeretve vagyok örökre boldog kegyelméből.

Megköszönni ezt már nem lehet,
tennem kell mindent mit ember megtehet,
de meghálálni azt úgy sem tudom,
hogy értem is meghaltál vérző Krisztusom! (MCs)

 

_________________________________

 


„Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált,

és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”
(Bizánci liturgiából)



Lelkünk mélyében ott kell lennie a gyökerező tudatnak, hogy hiába kínozták meg, hiába ölték meg a kereszten, hiába temették sziklasírba, az élet legyőzte a halált, és harmadnapra feltámadt a mi Urunk.

A húsvét megváltoztatja életünket, mert az új élet kegyelmét árasztja belénk. A feltámadás kegyelmi gazdagsága annyira bőséges, a feltámadás ünnepe annyira gazdag, hogy valamit mindenki vihet magával belőle.



Szívből kívánok mindenkinek áldott húsvétot, hogy a feltámadás öröme adjon elég erőt számunkra az élet küzdelmeihez. Mindannyian váljunk húsvéti emberekké, akik tudnak reménnyel tekinteni az életre, akik megértik a halál és a feltámadás valódi misztériumát. Ezért örvendjen ma a szívünk, és kérjük, hogy Isten, ajándékozó áldása kísérjen minket és maradjon mindig rajtunk!


Szeretettel, Győző atya

Szentségimádás

Feltöltve:  2017. március 19.

Rejtőző istenség, hittel áldalak,
Ki elrejteztél itt bor s kenyér alatt.
Szívem te előtted megalázkodik,
Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik.
 

 


 

 

 

Sebeid Tamással, nem szemlélhetem,
Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem.
Add, hogy egyre jobban higgyek teneked
Tebenned reméljek és szeresselek.

Nagyböjt 2017

Feltöltve:  2017. március 01.


„A Nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, Húsvéthoz, amikor Krisztus győzedelmeskedik a halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a megtérésre. A keresztény ember arra kap meghívást, hogy „teljes szívével” (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában”. (Ferenc pápa)


Az egyház egyik legnagyobb hittudósa, Aquinói Szent Tamás egy időben sokat foglalkozott a szenvedés – különösen is az ártatlanok szenvedésének – problémájával. Úgy írják az életrajz írói, hogy töprengései közben egy alkalommal, amint rápillantott a golgotai jelenetet ábrázoló képre, hirtelen az a gondolat jutott eszébe, hogy a három kereszt: az Úr Jézusé, aztán a jobb és a bal lator keresztje lényegében feleletet is ad az ő töprengéseire. Mert a három keresztről ezt a feleletet olvasta le: a kereszt a bűnösöknek büntetés, a megtérőknek elégtétel, az igazaknak pedig engesztelés.


Nekünk is érdemes átgondolnunk ezt a jelenetet. Mert azt többnyire mi is természetesnek tartjuk, hogy a szenvedés a bűnösöknek büntetés, akárcsak a bal lator számára a kereszt. Aki lopott vagy csalt, vagy éppen mások életét elvette vagy megkeserítette, méltányosnak tartjuk, hogy bűnhődjék érte.


A bűnbánó jobb lator keresztjét sem nehéz megértenünk. Úgy látszik, ezt ő maga is megértette, mert amikor Jézushoz fordult, nem azt kérte, hogy szabadítsa meg a kereszt rettenetes szenvedésétől, hanem csak ennyit: „Uram, emlékezzél meg rólam, ha országodba érkezel.” Fölismerte, hogy számára a kereszt rettenetes kínja a megtérés és az elégtétel eszköze lett.


Amit nehezebben értünk meg, az Jézus szenvedése, és vele együtt Mária szenvedése, valamint az a megszámlálhatatlan sok kereszt, amit az ártatlanul szenvedők viselnek.


Ebben csak Jézus magatartása és szava tud eligazítani bennünket. Hiszen Ő így beszélt, tanított a keresztjéről: „Ha majd fölemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Vagy: „Ha a földbe esett búzaszem el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Jézusnak ezek a mondatai világítanak rá az isteni logikára: a rosszat csak egy nagyobb jóval lehet legyőzni! A kereszt ezt a nagyobb jót hozta meg számunkra.

 


Az idei év nagyböjtjének szimbólu
ma a Szent István templomban, ez a három kereszt lesz, amely segít minket a bűnbánatban, eligazít a Krisztus-keresésben, és megerősít a megtérés útján. Legyen előttünk a Szent 40 napban e három gondolat:


-    a kereszt a bűnösöknek bün
tetés,
-    a megtérőknek elégtétel,
-    az igazaknak engesztelés.


Így tekintsünk mindig a Szent Keresztre,
mert ezen a keresztfán nyilvánult ki Isten végtelen szeretete, amely a rosszat a nagyobb jóval győzte le. Ő arra hív bennünket, - megtérni és engesztelni akaró krisztuskövetőket-, hogy ezt az isteni szeretetet követve tudjuk elfogadni, és Vele együtt hordozni a magunk keresztjeit is.
 

Karácsony 2016

Feltöltve:  2016. december 23.

„A világ tele van falakkal és bizonytalanságokkal, 
de a SZERETET erősebb mindennél…!”
(Ismeretlen teológus)

 



Az Atya emberré lett Igéje ledönti a falakat és legyőzi a bizonytalanságokat. Ha ennek az Igének szolgálunk, akkor békét, irgalmasságot és emberi odafordulást alkotunk. Legyen nekünk ez a szolgálat teljes ajándékká, mert így áldást kapunk és magunk is áldássá válunk.
A betlehemi Gyermek, – akit hamarosan befogadunk Karácsony titkában –, hozza el a világnak, s benne mindannyiunknak, békéje drága ajándékát.

 


Kívánok szeretetet és áldást Karácsonyra és az Újévre!


Győző atya
 

Advent 2016

Feltöltve:  2016. november 25.



„Adventet ünneplünk és Valakit várunk!...” Majdnem mindig várakozni kell, mert az élet nagy része várakozással telik. A különbség az, hogy lehet helyesen és helytelenül várakozni. Túl gyakran feladunk célokat, ha azok nem terveink szerint valósulnak meg.

 


Isten az adventtel, most egy új lehetőséget adott kezünkbe, mégpedig azt, hogy ismét fedezzük fel annak a szépségét, hogy a Jézussal való találkozás felé haladunk.

Ez az időszak különös vonzerővel hat ránk, mert fel kell felfedeznünk, hogy mindnyájan úton vagyunk: az Egyház – hivatásával és küldetésével – az egész emberiség, mind haladnak előre az idő ösvényein.

Az adventi időszak, amelyet ma ismét megkezdünk, visszaadja nekünk a remény távlatát, annak a reménynek értékét, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten szaván, tanításán, szeretetén alapszik. Olyan remény ez, amely nem okoz soha csalódást. A sötétséget legyőzi a fény, a félelmet a bátorítás, az elesettséget a fölemelés. Hogy mindez megvalósuljon odaadó szívvel kérjük: „Rorate coeli de super – Harmatozzatok magasságos egek, és felhők küldjétek az Igazat…”

Ennek a szép időszaknak, lelki magatartásnak a tanító-példaképe, a Boldogságos Szűz Mária. Egy egyszerű, alázatos názáreti lány, aki szívében hordozza Isten minden reménységét, mert méhében testet öltött, és emberré lett a második isteni Személy: Ő Jézus Krisztus.
Hagyjuk, hogy Mária vezessen bennünket, aki Édesanya lett. Ő tudja, hogy hogyan kell várakozni, zarándokolni és vezetni minket. Hagyjuk, hogy Mária vezessen bennünket a várakozásnak és a dolgos éberségnek ebben az időszakában, és akkor vele együtt átéljük, megtapasztaljuk, hogy mennyire közel jön hozzánk az Isten.

Így gyulladjon fel az első gyertyaláng a koszorún és Isten megvilágosító fénye szívünkben!

 

2016 Mindenszentek ünnepére

Feltöltve:  2016. november 01.


„Szent Ágoston húsvéti homíliájában azt olvashatjuk:

Az igazi alleluját majd odaát énekeljük. Az lesz a beteljesedett szeretet allelujája.

Az alleluja, amit most éneklünk, a vágyódó szeretet, azaz a remény allelujája.”
(I. János Pál pápa)




Kik is azok a mindenszentek, akiknek ünnepét üljük ma? Kik azok a boldogok, akiknek Jézus a hegyi beszédben megígéri az Isten országát, az üdvösséget?

l. Az ünnep rövid története. Mai formájában is több, mint ezeréves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra.

Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődjeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni és félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr.e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes istenek tiszteletére.

A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távoltartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanú halálukban, véres életáldozatukban lettek Krisztushoz basonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken. (Péntek Jézus szenvedésének és halálának a napja!) IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére, „Sancta Maria ad Martyres” címmel. IV.Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált.

2. Testvéreink, barátaink, ismerőseink ünnepe ez, azoké, akik üdvözültek (s nemcsak a szentté avatottaké). Sőt, a saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra vágyunk, hogy egykor a mindenszentek seregében éljünk a mennyben. Mindennap kell erre gondolnunk, örök célunkra, mint Szent Cyprián írja: „…amikor lenyugszik a nap és véget ér napunk, kell, hogy újra imádkozzunk, és kérjük, hogy ismét felkeljen fölöttünk a fény, és kérjük azt is, hogy Krisztus eljövetele az örök élet kegyelmét hozza meg nekünk…” (De or. dom. c. 35. PL 4,542.)