Szeretet Istene, mennyei Atyánk, Te azt akarod, hogy a szeretet kötelékei, amelyek minket ebben az életben összefűznek, a sírnál se szakadjanak el, hanem hozzánk fűzzék az örökkévalóságba költözöttek lelkét is.

    Most, mint a küzdő, földi-egyház tagjai, a szentek egyességének vigasztaló hitében összefogunk a győzedelmes egyház üdvözültjeivel, a dicsőült szentekkel és hozzád folyamodunk a szenvedő egyház tagjaiért, a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért.

    Hallgasd meg, ó Irgalmas Atya, hallgasd meg könyörgésünket, amelyeket most eléd terjesztünk. Törölj le az elhunytak arcáról minden könnyet, enyhítsd meg kínjaikat, rövidítsd meg szenvedéseiket, amelyeket a tisztítóhelyen még el kellene viselniük, e földön elkövetett és le nem vezekelt bűneikért. Ne vond meg tőlük sokáig a mennyei boldogság örömét, amelyre mindannyiunkat teremtettél, és amit számunkra is készen tartasz.

    Alázatosan elismerjük, hogy bűneink miatt magunk is irgalmadra szorulunk, azért is a Te Szent Fiad öt szent sebére, a Boldogságos Szűzanya hét fájdalmára, s azoknak a dicsőült szenteknek érdemeire kérünk, akiknek nevét könyörgésünkben emlegettük. Hallgasd meg imádságunkat, amellyel most Hozzád fordulunk: a hívek elhunyt lelkipásztoraikért, a gyermekek szüleikért, a szülők gyermekeikért, a hitvesek hitvestársukért, mindnyájan rokonainkért, barátainkért, jótevőinkért, hősi halottainkért, az ellenünk vétkezőkért, és mindazokért, akik talán miattunk is szenvednek, vagy akikről senki sem emlékezik meg, vagy akiknek nevét, számát és sorsát csak Te tudod, Istenünk, jóságnak, irgalomnak és szeretetnek kifogyhatatlan forrása. Ámen.
 

Aki életét a Szűzanya lelkületében akarja megélni, annak a rózsafüzér életkísérője kell, hogy legyen. Jó lenne felfedezni ennek az imamódnak igazi mélységét, azt, ahogyan Isten formál, alakít ezen imádság által, amely elmélyít az élet titkaiba, bevezet az igazi mélységekbe.

A rózsafüzér Mária lelkületében akarja egészen Jézusra irányítani az életünket. Általa új életet tapasztalhatunk meg, reményvesztettségeinkben békére és megoldásra találhatunk, általa sokan örömre és megbocsátásra leltek már. Isten hatalmas ajándéka az emberiség számára, mert általa különleges kegyelmeket nyerhetünk.

XIII. Leó pápa a rózsafüzér-áhítatot nagyon kedvelte, október hónapra számos búcsút engedélyezett azoknak, akik ezt az imát ebben a hónapban minden nap elmondják, a Lorettói litániát pedig a Rózsafüzér Királynéjához szóló könyörgéssel bővítette. Így írt róla: „Ez a csodálatos imafüzér az Üdvözlégyek összeszövése az Úr imádságával és a közbeszőtt elmélkedéssel. Szerkezetével a szentolvasó az imádságnak legkiválóbb és leghatásosabb formája, hogy elnyerjük az örök életet. Imádságainak szépségén kívül erős védelmet nyújt hitünkhöz, és felséges mintája az erénynek, a szemlélődésre előtárt titkokban. Ezen kívül meggyőződésünk, hogy a szentolvasó a nép természetéhez alkalmazott könnyű vallásos áhítat.”

XII. Piusz pápa is buzdította a népet a szentolvasó imádkozására, hogy egyre inkább elmélyüljön Jézus misztériumában. Szerinte a szentolvasó „az egész evangélium összefoglalása”. VI. Pál a következőképpen hangsúlyozza ennek az imádságnak a fontosságát: „A Boldogságos Szűz Mária szentolvasóját úgy kell tekintenünk, mint az egyik legkiválóbb és leghathatósabb közös imát, melyet csak imádkozhat a keresztény család. Örömmel gondolunk rá, és hőn kívánjuk, hogy amikor a családi együttlét imának szentelt idő, ennek a szentolvasó legyen gyakori és kedvelt kifejezése.”

Szent II. János Pál pápa is sok tanítást adott a szentolvasóról. „Az örökkévalóságban, Mária elmerülve az Atya, a Fiú és Szentlélek misztériumában, egyesül mindazok imájával, akik szeretik imádkozni a szentolvasót… Mária értünk imádkozik és velünk imádkozik. Anyai módon vezeti imádságunkat. Az egész földön egyesíti azok sorait, akiknek kedve az angyali üdvözlet: ezek vele együtt elmélkedik a megváltás misztériumát, mondják a szentolvasót. Aki elkezdi imádkozni a szentolvasót, az beiratkozik Mária iskolájába.”

Vegyük kezünkbe minél többször a szentolvasót! Legyen keresztény életünk igazi elköteleződés a Rózsafüzér Királynője mellett, hogy anyai közbenjárása által, bensőséges életet tudjunk élni Jézus Krisztussal.

Ismét oltárod köré gyűlnek, Uram, azok a gyermekek,

akiket annyira szeretsz,

s akiket földi életedben oly szívesen engedtél magadhoz.
Engedd, kérünk, hogy ne csak közelítsenek Hozzád,

hanem meg is találjanak, templomodban és az iskolában egyaránt.

Segítsd őket a tudásban, hogy elsajátítva azokat,

még alaposabban megismerjenek Téged,

mert műveidben láthatunk Urunk igazán.

Adj nekik ehhez erőt, tehetséget és szorgalmat,

tanáraiknak pedig elegendő szeretetet, igazságosságot és türelmet.


Add meg, kérünk, Istenünk,

hogy évről évre többen legyenek azokban a termekben,

ahol a hit elmélyítését és gyarapodását tudják mindjobban elsajátítani,

így váljanak példamutató felnőttekké!

Kérjük ehhez a Boldogságos Szűzanyának,

a Bölcsesség Székének,

a Keresztények Segítségének anyai közbenjárását,

hogy esdje ki a Szentlélek kegyelmét,

aki az Atyával és a Fiúval egy Isten örökkön, örökké.

Ámen.

Szent István napja ünnep hazánk, népünk és a kereszténység számára. Mégis, egész nemzedékek előtt maradt homályban első királyunk művének jelentősége. Ezért sokaknak már távolinak tűnik alakja és üzenetének időszerűsége. Fontos feladatunk, hogy segítsük a hívő és nem hívő embereket abban, hogy lelkükbe befogadják Szent István művét és közösen figyeljenek üzenetére, amely minden kornak szól, s ezért ma is időszerű.

Első szent királyunknak volt egy álma: keresztény hazát akart adni a magyaroknak és a velük élő népeknek, mert tudta, hogy annak van jövője. Látta, hogy a régi félnomád, örökös harcban álló életforma nem folytatható tovább. Látta, hogy békére és lelki közösségre van szükség a többi népekkel. Látta, hogy a kereszténység erőt és értelmet ad egyén és közösség életének.

Szent István Intelmei mindannyiunknak érvényes példát adnak a felelősségre, az igazságra, a határozottságra és az önmérsékletre, de egymás értékeinek megbecsülésére is. Türelmesek, és együtt érzők úgy tudunk lenni más népek, más közösségek iránt, ha a teremtő Isten ajándékaként megbecsüljük a kultúrák és a népek sokféleségét, ha nem sajnáljuk a fáradtságot, hogy megismerjük egymást, hogy megtanuljuk egymást tisztelni és szeretni.

Szent István nagyszerű életműve Jézus Krisztust állította a magyar nép elé. Ő igazít el minket a világban, ő az erőforrásunk, ő a jövőnk biztosítéka. Ő segít abban, hogy bölcsen és reálisan, személyes áldozatokra is készen, szeretettel éljünk a világban.

Szent István Király közbenjárásában bízva, imádkozzunk hazánkért, népünkért és lelki megújulásunkért!

Ez az igazság nemcsak a hit mindennapos tapasztalata, hanem összefoglalóan tartalmazza az Egyház misztériumának (titkának) lényegét. Az Egyház örömmel tapasztalja az ígéret sokféle és állandó megvalósulását: „Íme, én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,2); de az Eucharisztiában – azáltal, hogy a kenyér és a bor az Úr testévé és vérévé változik – páratlan intenzitással örvendhet e jelenlétnek. Pünkösdtől kezdve, amikor az Egyház, az Újszövetség népe elindult zarándokútján a mennyei haza felé, az Isteni Szentség folyamatosan elrendezi és bizakodó reménnyel tölti el napjait.

A II. Vatikáni Zsinat helyesen mondja, hogy az eucharisztikus Áldozat „az egész keresztény élet forrása és csúcsa”. „Az Eucharisztiában ugyanis benne van az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk. Teste a Szentlélek által élő és éltető test: életet ad az embereknek”. Ezért az Egyház szemei mindig Urára néznek, aki jelen van az Oltáriszentségben, és ebben fedezi föl az ő mérhetetlen szeretetének teljes megvalósulását.

A húsvéti misztériumból születik az Egyház. Éppen ezért az Eucharisztia, ami elsősorban a húsvéti misztérium szentsége, az egyházi élet középpontja. Ez látható az Egyház életének első perceitől kezdve, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvasható: „állhatatosan kitartottak az apostolok tanításának hallgatásában és a testvéri egységben, a kenyértörésben és az imádságban” (2,42). A „kenyértörésben” az Eucharisztiát jelenti. 2000 év múltán is ugyanezt éljük az Egyházban. S miközben ugyanazt tesszük az Eucharisztia ünneplésében, lelki szemünk a húsvéti három napra tekint vissza: arra, ami nagycsütörtök estéjén, az utolsó vacsorán és utána történt.

Akkor mutatjuk meg, hogy valóban tudatában vagyunk ezen ajándék nagyságának, ha minden szinten megadva az Eucharisztiának mindazt, ami megilleti, gondosan ügyelünk arra, hogy ne halványítsuk el sem a természetét, sem a követelményeit. A megszakítatlan hagyomány is erre késztet, mely az első századoktól kezdve olyannak látta a keresztény közösséget, hogy virrasztva őrzi ezt a „kincset”. Szeretettől indítva akarja átadni az Egyház a következő nemzedékeknek az Eucharisztikus Misztérium hitét és tanítását, anélkül, hogy egy morzsát is elveszítene belőle.

Krisztus a testévé és vérévé változtatott kenyér és bor egyszerű színei alatt velünk járja az élet útjait mint erősségünk, útravalónk, és mindenki számára a remény tanúivá tesz bennünket. S ha e misztérium színe előtt az értelem megtapasztalja is a maga korlátait, a Szentlélek kegyelmével megvilágított szív meglátja, hogyan kell viselkednie, s hogyan kell elmerülnie az imádásban és a határtalan szeretetben.

(vö. II. János Pál pápa: ECCLESIA DE EUCHARISTIA)
 

     Az ószövetségi szentírás huszonhatszor is beszél Isten szívéről. Ezek közül is különös jelentőségű Ozeás próféta tanítása, melyben a mindenség teremtő Istene arról szól, hogy „megrendül és könyörületre indul a szíve”.

     Ezt a megrendült és könyörületre indult isteni szívet, Jézusnak Szent Szívét szemléli az egyház. Benne nyilvánul meg Istennek az emberek iránti felmérhetetlen és szenvedélyes szeretete, amennyiben nem adja meg magát az emberi hálátlansággal szemben, hanem Egyszülöttjét küldi, hogy kimentse az emberi nemet a bűn rabságából. A Keresztre feszített átszúrt szívéről elmélkedve láthatjuk, hogy Jézus Szívében fejeződik ki a kereszténység lényegi magja: Krisztusban tárult fel és adatott nekünk az evangélium forradalmi újdonsága, vagyis a Szeretet, mely megvált bennünket és éltet minket immár Isten örökkévalóságában. Ezért tanítja Szent János: „Isten úgy szerette a világot, hogy saját egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Az ő isteni szíve szólítja meg a mi szívünket és arra hív, hogy kilépve önmagunkból, emberi biztonságunkból, egészen hagyatkozzunk rá. Ez a felhívás, hogy „maradjunk meg a szeretetemben”(Jn 15,9) minden megkereszteltet érint.
     „Engedjük, hogy Krisztus egészen megszerezzen magának bennünket!”
 

Mária, a szemlélődő asszony        
   
Máriában a Krisztus-szemlélés fölülmúlhatatlan mintaképét kapjuk. A Fiú arca különös jogcímen tartozik hozzá. Az ő szíve alatt formálódott, emberileg hasonló lett hozzá, ami kétségtelenül még nagyobb lelki bensőséget is jelent. Senki sem hasonlítható Máriához abban, hogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét és elképzelni arcvonásait. S mikor végre Betlehemben világra hozta, testi szemeivel is megpillanthatta a Fiú arcát, „miközben bepólyálta és jászolba fektette.”

Ettől kezdve Mária tekintete, mely mindig imádó csodálattal volt tele, nem szakadt el tőle. Tekintete olykor kérdő volt, mint amikor a templomban megtalálta őt: „Fiam, miért tetted ezt velünk?” (Lk 2,48) Tekintete mindig átható és képes olvasni Jézus bensejében, annyira, hogy fölfogja rejtett gondolatait és megérti döntéseit mint Kánában.  Máskor ez a tekintet nagyon fájdalmas, főként a kereszt alatt, ahol bizonyos értelemben „a szülő” tekintete lesz, hiszen Mária nem csupán osztozik az Egyszülött szenvedésében és halálában, hanem a szeretett tanítvány személyében elfogadja a rábízott új fiút is.  Ez az anyai tekintet húsvét reggelén a föltámadás örömétől ragyog, és pünkösdkor a Szentlélek kiáradásától lángol. 

Mária Krisztusra szegezett tekintettel élt és megjegyezte minden szavát: „Emlékezetébe véste mindezt, és szívében gyakran elgondolkodott rajtuk.” (Lk 2,19) Jézus emlékei, amelyek lelkébe vésődtek, mindenhova elkísérték, és a Fiú mellett élt életének minden helyzetében föl tudta azokat idézni. Bizonyos értelemben ezekből az emlékekből állt össze a „rózsafüzér”, amelyet ő maga földi életének napjaiban szüntelenül mondott.

Mária hálájának és dicséretének motívumai most is változatlanul ugyanazok. Ezek indítják anyai gondoskodásra a zarándok egyház iránt, melyben ő tovább fonja a maga evangéliumi „elbeszélésének” fonalát. Mária állandóan a hívők szeme elé teszi Fiának misztériumait, azzal a kívánsággal, hogy szemlélődjenek és részesülhessenek e titkok üdvözítő erejéből.

Ebben van segítségünkre a rózsafüzér imádság, amely Mária tapasztalásából kiindulva, kifejezetten szemlélődő imádság. Amikor a rózsafüzért imádkozza a keresztény közösség, összhangba kerül Mária emlékezésével és tekintetével.
Mária tekintete mindig emlékezést hoz Krisztusból. Ezt az emlékezést tudjuk megtapasztalni mi is, ha Máriától akarjuk megismerni Krisztust. Krisztus kiemelkedő értelemben „a Mester”, a kinyilatkoztató és a kinyilatkoztatás. Vele kapcsolatban nem csupán arról van szó, hogy megtanuljuk tőle azt, amit tanított, hanem Őt magát tanuljuk és ismerjük meg. „De van-e e témakörben tapasztaltabb mesternő, mint Mária?”  Ha az isteni terv szerint a Szentlélek az a benső mester, aki elvezet minket Krisztus teljes igazságára,  akkor az emberek között senki sem ismeri nála jobban Krisztust, és senki sem képes az Ő misztériumának mély megismerésére elvezetni minket, mint az Anya.

Amikor Jézus az első csodáját tette – a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn -, Mária tanítói köntösben jelenik meg előttünk, miközben buzdítja a szolgákat, hogy tegyék meg, amit Krisztus mond.  Itt már egy kis kitekintést érezhetünk Krisztus szemlélésén túl az egyházra nézve. Ugyanis látható Máriánál, hogy ő ugyanezt a feladatot végezte a tanítványok felé Jézus mennybemenetele után, amikor velük maradt a Szentlélekre várva, és bátorította őket az első küldetésben. Máriával együtt járni végig a krisztusi titkokat, - amihez hozzásegít a világosság titkaival mondott rózsafüzér – olyan, „mintha az ő iskolájában volnánk, hogy megtanuljuk Krisztust, behatoljunk a titkaiba és megértsük az ő üzenetét.” 

Mária iskolája még hatékonyabb lesz, ha meggondoljuk, hogy ő úgy tanít, hogy elnyeri számunkra a Szentlélek bőséges ajándékait, és szemünk elé állítja a „hitbeli zarándoklás” (LG 58) példáját, aminek ő páratlan tanítómestere. A Fiú mindenegyes misztériumának szemlélésekor felszólít, hogy – miként ő az angyali üdvözletkor – tegyük föl alázattal azokat a kérdéséket, melyek megnyitják a lelket a világosság előtt; s hogy mindig a hit engedelmességével fejezzük be: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint”. (Lk 1,38)

A keresztény lelkiség lényegi sajátossága, hogy a tanítványnak egyre inkább hasonlóvá kell válnia Mesteréhez.  Ezt a hasonulást tanulhatjuk meg Máriától, miközben az ő társaságában Krisztus arcának szüntelen szemlélésében élünk. Ennek az arcnak szüntelen szemlélésén alapszik a hasonlóság, ami egy barátinak nevezhető kapcsolatban valósul meg. E barátság természete szerint behatol Krisztus életébe, és az ő érzületét lélegezteti be velünk.

Örök kérdés

Én mivel köszönjem meg neked,
Hogy Kereszted által lettem gyermeked?
Hogyan köszönjem meg néked,
 hogy életem a kárhozattól félted?

Mitől lettem így megbecsülve
esendőn, vergődőn kimerülve,
Hogy szegezve feszültél értem,
s tőled azt sosem kértem?

Én úgy tekintek már e vérző fára,
hogy örökre megértsem nem történt hiába,
mert én is részesültem szeretetéből,
szeretve vagyok örökre boldog kegyelméből.

Megköszönni ezt már nem lehet,
tennem kell mindent mit ember megtehet,
de meghálálni azt úgy sem tudom,
hogy értem is meghaltál vérző Krisztusom! (MCs)

_________________________________

„Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halállal a halált,

és a sírban lévőknek életet ajándékozott.”
(Bizánci liturgiából)

Lelkünk mélyében ott kell lennie a gyökerező tudatnak, hogy hiába kínozták meg, hiába ölték meg a kereszten, hiába temették sziklasírba, az élet legyőzte a halált, és harmadnapra feltámadt a mi Urunk.

A húsvét megváltoztatja életünket, mert az új élet kegyelmét árasztja belénk. A feltámadás kegyelmi gazdagsága annyira bőséges, a feltámadás ünnepe annyira gazdag, hogy valamit mindenki vihet magával belőle.

Szívből kívánok mindenkinek áldott húsvétot, hogy a feltámadás öröme adjon elég erőt számunkra az élet küzdelmeihez. Mindannyian váljunk húsvéti emberekké, akik tudnak reménnyel tekinteni az életre, akik megértik a halál és a feltámadás valódi misztériumát. Ezért örvendjen ma a szívünk, és kérjük, hogy Isten, ajándékozó áldása kísérjen minket és maradjon mindig rajtunk!

Szeretettel, Győző atya

Rejtőző istenség, hittel áldalak,
Ki elrejteztél itt bor s kenyér alatt.
Szívem te előtted megalázkodik,
Mert ha téged szemlél, megfogyatkozik. 

Sebeid Tamással, nem szemlélhetem,
Te vagy mégis, vallom, Uram, Istenem.
Add, hogy egyre jobban higgyek teneked
Tebenned reméljek és szeresselek.

„A Nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, Húsvéthoz, amikor Krisztus győzedelmeskedik a halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk a megtérésre. A keresztény ember arra kap meghívást, hogy „teljes szívével” (vö. Jo 2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen meg a középszerű élettel, hanem növekedjen az Úr barátságában”. (Ferenc pápa)

Az egyház egyik legnagyobb hittudósa, Aquinói Szent Tamás egy időben sokat foglalkozott a szenvedés – különösen is az ártatlanok szenvedésének – problémájával. Úgy írják az életrajz írói, hogy töprengései közben egy alkalommal, amint rápillantott a golgotai jelenetet ábrázoló képre, hirtelen az a gondolat jutott eszébe, hogy a három kereszt: az Úr Jézusé, aztán a jobb és a bal lator keresztje lényegében feleletet is ad az ő töprengéseire. Mert a három keresztről ezt a feleletet olvasta le: a kereszt a bűnösöknek büntetés, a megtérőknek elégtétel, az igazaknak pedig engesztelés.

Nekünk is érdemes átgondolnunk ezt a jelenetet. Mert azt többnyire mi is természetesnek tartjuk, hogy a szenvedés a bűnösöknek büntetés, akárcsak a bal lator számára a kereszt. Aki lopott vagy csalt, vagy éppen mások életét elvette vagy megkeserítette, méltányosnak tartjuk, hogy bűnhődjék érte.

A bűnbánó jobb lator keresztjét sem nehéz megértenünk. Úgy látszik, ezt ő maga is megértette, mert amikor Jézushoz fordult, nem azt kérte, hogy szabadítsa meg a kereszt rettenetes szenvedésétől, hanem csak ennyit: „Uram, emlékezzél meg rólam, ha országodba érkezel.” Fölismerte, hogy számára a kereszt rettenetes kínja a megtérés és az elégtétel eszköze lett.

Amit nehezebben értünk meg, az Jézus szenvedése, és vele együtt Mária szenvedése, valamint az a megszámlálhatatlan sok kereszt, amit az ártatlanul szenvedők viselnek.

Ebben csak Jézus magatartása és szava tud eligazítani bennünket. Hiszen Ő így beszélt, tanított a keresztjéről: „Ha majd fölemeltetem a földről, mindeneket magamhoz vonzok.” Vagy: „Ha a földbe esett búzaszem el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” Jézusnak ezek a mondatai világítanak rá az isteni logikára: a rosszat csak egy nagyobb jóval lehet legyőzni! A kereszt ezt a nagyobb jót hozta meg számunkra.

Az idei év nagyböjtjének szimbóluma a Szent István templomban, ez a három kereszt lesz, amely segít minket a bűnbánatban, eligazít a Krisztus-keresésben, és megerősít a megtérés útján. Legyen előttünk a Szent 40 napban e három gondolat:

-    a kereszt a bűnösöknek büntetés,
-    a megtérőknek elégtétel,
-    az igazaknak engesztelés.

Így tekintsünk mindig a Szent Keresztre, mert ezen a keresztfán nyilvánult ki Isten végtelen szeretete, amely a rosszat a nagyobb jóval győzte le. Ő arra hív bennünket, - megtérni és engesztelni akaró krisztuskövetőket-, hogy ezt az isteni szeretetet követve tudjuk elfogadni, és Vele együtt hordozni a magunk keresztjeit is.