Az újév kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra késztet, hogy nagy bizalommal és szeretettel forduljak mindazok felé, akik Plébániánk honlapját meglátogatják. Jókívánságomat küldöm életükre, és az előttünk álló időszakra vonatkozóan, hogy azt valóban az igazságosság és a béke jellemezze.

Isten áldása legyen rajtunk az újesztendő minden napján!

Győző atya

Legyen ma templom minden ember szíve,
Melyben a lélek szárnyat bontogat!
Karácsony édes ünnepén

Legyen imádság minden gondolat.

Legyen ma templom minden ember szíve,
S legyen a templom tiszta, szent fehér.
Karácsony édes ünnepén
Istennek tetsző legyen a kenyér.

Szálljon szívünkbe áldott akarat,
Ez kösse egybe mind a kezeket.
Karácsony édes ünnepén
Te légy vendégünk: Jóság, Szeretet!

Akinek könnyet osztogat az Élet
És kín a napja, kín az éjjele,
Karácsony édes ünnepén
Ne fuss előle! Óh beszélj vele!

Testét takard be s enyhítsd sok sebét!
Óh lásd meg, tudd meg: testvér ő veled.
Karácsony édes ünnepén
A szíved szépül, őt ha öleled.

Az emberszívek örökélő őre
Tegye ma össze mind a kezeket!
Karácsony édes ünnepén
Maradj vendégünk: Jóság, Szeretet!

(Móra László: Karácsony édes ünnepén)

______________________________________________________________________________________________________

Isten, a mi életünk forrása és beteljesítője, amely ajándékért legyünk mindannyian hálásak.
Jézus Krisztus születésének ünnepén lélekben együtt ünnepelek mindnyájukkal, mely ünnephez kívánok áldást, örömet és békét!

Győző atya
 

                                A hit zarándokútján

 Arra hívjuk azokat, akik ebben az adventben velünk tartanak, hogy tudatosan lépjünk át a hit kapuján és úgy szemléljük életünket, mint egy utat, amelynek célja az üdvösség. Elmélkedéseinkhez segítségül hívjuk Szentatyánknak a hit évére kiadott apostoli levelét (PF), és a Szentírást.

Idézünk olyan gondolatokat, amelyeket a hit zarándokútján haladó, vagy már célba ért testvéreink fogalmaztak meg, hogy segítsenek bennünket hitünk elmélyítésében.

Az Úr kegyelme segítsen, Szűzanyánk és a szentek példája és közbenjárása pedig kísérjen minket adventi készületünkben.

              Áldást kívánva életükre, szeretettel,

 
                                                                                                                       Győző atya

Nagyon fontos, hogy Krisztus királyságának az értelmét pontosan, jól lássuk, mert ettől függ, hogyan tudjuk megvalósítani. A politikai pártok is nagyon nagy gondot fordítanak arra, hogy az összes párttagjaik jól megértsék a programjukat, hogy mit is akarnak. Különben nem lehet megvalósítani.

Mindenkinek, aki Krisztus országához tartozik, át kell venni Krisztus gondolatát, programját, akaratát, módszereit. Ha ezt nem vesszük át, akkor csak olyan szedett-vedett nép lehetünk. Olyan nép, amelynek nincs meg a nemzeti öntudata, amely csak teher talán egy országban. Tehát, mit is jelent Krisztus királysága?

Az Ő királysága örök királyság, nem e világról való, amint meg is mondja. Először a nép nagy lelkesen egészen úgy fogadja, mint valami földi nagyságot. Gondoljunk a kenyérszaporításra, hogy ez kell nekünk. S akkor elmenekül, elrejtőzik. Még az apostolok is hányszor értik félre. És mikor valami nagyszerű élményük van, gyógyított: ne mondjátok senkinek. Nem akar hozzájárulni semmivel, hogy félreértsék királyságát.

A legélesebben az Ő királyságát akkor engedi előtérbe lépni, mikor már a szenvedés ideje elérkezik. Nem tiltakozik, hogy a keresztre kiírják, hogy a názáreti Jézus, a zsidók királya. Megvallja Pilátus előtt, igen király vagyok, de az országom nem erről a világról való. A királyságát hozza az egyházba is, mikor egyházát megalapítja, az Ő egyházát.

Az egyháza nem azonos még az Ő királyságával, országával. Csak rábízza az egyházra az Ő országát. És amikor az ellenséges király, a világ fejedelme, aki ellen Ő jött, azt hiszi, hogy most már győzött, mikor ennek a világnak a hatalmasai megijedve, megrendülve attól a hangtól, attól a különös működéstől, az Ő szavaitól, beszédétől, szereplésétől, innen el akarják távolítani, meg akarják semmisíteni. És minden összefog ellene a kereszten: ennek a világnak valóban minden ijesztő hatalma, – Isten bölcsessége akkor hajtja végre a nagy győzelmet, akkor győzi le Krisztus ezt a világot, és a világ fejedelmét. Akkor lesz hallatlan erejű királysága nyilvánvalóvá, hogy az erősebb ennek a világnak minden hatalmánál.

Ott győz a kereszten, azért ünnepeljük mi húsvétkor a keresztet. Csodálatos, ahogy ott, éppen ott, amikor megsemmisülni látszik emberi értelemben vagy világi értelemben, akkor ide a világba, erre a földre, az emberiség világába beárad Isten irgalma, igazsága, szentsége, szeretete, jósága, békéje a kereszten át, az Ő szívén át. Akkor árad ki a szívéből az a titok, amit hozott ide: az Isten országának a kincsei, ahogy a Krisztus király ünnepén hallhatjuk: országa igazság és élet, szentség és kegyelem, szeretet és béke.

Éreznünk kell, hogy ennek a Királyságnak uralma öröm és béke a Szentlélekben. Kérjük Krisztust, a Mindenség Királyát, hogy ne hagyjon magunkra életünk útjain, hanem vezessen minket az Ő örök országába.
 

 Jézus feltámadása átértelmezi halálunkat, amely immár nem reménytelen végpont, hanem az életre nyíló kapu.

A halálban érint meg minket a feltámadás új élete. Halálunknak Jézus feltámadása általi átértelmezése megszelídíti a haláltól való félelmünket, sőt az élet kellős közepén megengedi a halál igenlését. A halállal való szembenézés helyre teszi értékrendünket, megmutatja az igazán lényegest. Hisz semmit nem vihetünk magunkkal: sem sikereinket, sem vagyonunkat, sem szeretteinket. Csak megadhatjuk magunkat Istennek, üres kezünket nyújtva ölelő karjai felé. A halál közeledtével így békében tudunk élni, a dolgoktól kellő távolságot tartva: munkánk, vagyonunk, a körülöttünk lévő emberek mind-mind relativizálódnak, elnyerve valódi súlyukat.

A halál tudatával való együttélés azt is jelenti, hogy tudatosan, mindig a jelenben, a pillanatban élünk, hogy érezzük: az élet nem más, mint Istentől ajándékba kapott és neki visszaadandó, meg nem érdemelt ajándék. A tudatosan vállalt halál segít, hogy félelem nélkül éljünk, és hogy talán megértsünk valamit az életnek abból a titkából, hogy Isten ereje éppen gyengeségünkben teljesedik ki. A kegyelemnek ez a törvénye nemcsak a halálra, hanem életünk minden pillanatára igaz. Nem teljesítményünk a fontos, hanem hogy odaadjuk magunkat Istennek, hogy gyengeségeinkben és gyengeségeink által az ő ereje fejtse ki működését.

Hinni annyit jelent, mint átvenni az életnek, a halálnak és a világnak Jézus-féle értelmezését. (Anselm Grün)

Adj Uram, örök nyugodalmat meghalt testvéreinknek,

és az örök világosság fényeskedjék nekik,

szentjeid körében, Uram, mindörökre, mert jóságos vagy!

Olyan történelmi korban élünk, amikor naggyá nőtt bennünk a kísértés, hogy Isten nélkül éljük életünket. Technikai és jóléti kultúránk arra a meggyőződésre épül, hogy lényegében mindent megtehetünk. Az Isten iránti vágyakozást az emberekben ma nehéz felszítani. A keresztény hit azt a vigaszt is nyújtja, hogy Isten oly nagy, hogy kicsi lehet. A történelem eddig is bizonyította, hogy a vallás sohasem szűnik meg, mert valójában magában az emberben gyökerezik. Tapasztalat is bizonyítja, a hitetlen emberben is felvetődik Isten létének kérdése. Istenbe vetett hit esetében elegendő okunk van arra, hogy ráhagyatkozzunk. A hit az ember egész létét érinti, mindig meghaladja a tudást, a bizonyíthatóságot és ezért is van lehetőség okokat találni a hit ellen. A hit, életünkben mindig mélyebbre ereszti gyökereit, olyannyira, hogy életem egyre inkább azonossá válhat a hittel.

A hit mindig is egy út marad. Ameddig élünk, úton vagyunk, emiatt a hit mindig veszélyeztetett és szorongatott helyzetben van. A hit csak azáltal érhet be, hogy az élet minden szintjén ellenáll a hitetlenség fenyegetésének. A katolikus egyház hitében azt tudja, amit Isten nekünk a kinyilatkoztatás történetében mondott. Amit mi ebből megértünk az mindig mögötte marad annak, amit Isten valójában mondott. A hit aktusa abban áll, hogy bízom abban, Isten jelen van, kezébe helyezhetem magam. A hit - a mustármag példázata szerint - nem pusztán meghatározott tételek elfogadása, hanem az élet magja bennem. A hit megfelel értelmünknek, mivel az igazságot mondja ki, a hit értelem nélkül nem igazi keresztény hit. A hithez hozzátartozik egy életút, amelyen a hit tartalma kísérlet révén fokozatosan igazodik és egészében mély értelműnek bizonyul. A hit nem egyszerűen csak van, hanem csökken, vagy növekszik.

A hit szabadsága mindig nagyon törékeny. A hit háttérbe kerülésével a társadalom kegyetlenebb, erőszakosabb, nyugtalanabb lett. Pozitív hatására pedig jobb emberekké válnak, melegség, belső fény vezeti az embert. A hitet minden nemzedéknek újra kell élnie, és újra fel kell fedeznie. Az Egyházban meg kell kérdeznünk magunktól, és el kell gondolkodnunk azon, miért nem tudjuk úgy hirdetni a hitet, hogy az választ adjon korunk problémáira. A hit a "mi" közösségébe van ajándékozva, máshol nincs. A keresztény hit azzal az igénnyel lép fel, hogy Istenről, a világról, és magunkról mondjon nekünk valamit, mégpedig azt, ami igaz, és ami megvilágosít bennünket. A keresztény hit arról is meg van győződve, hogy bennünket még egy újabb szint vár, mégpedig a Krisztussal való találkozás által.

A Boldogságos Szűz rózsafüzére, mely a második évezredben a Szentlélek indítására fokozatosan alakult ki, olyan imádság, melyet sok szent szeretett, és a Tanítóhivatal buzdít imádkozására. A maga egyszerűségében és mélységében most, az épp megkezdődött harmadik évezredben is nagyon jelentős imaforma, s az a rendeltetése, hogy az életszentség gyümölcseit teremje. Nagyon jól beleillik annak a kereszténységnek a lelki útjába, mely 2000 év múltán sem veszített semmit a kezdeti frissességből, s érzi Isten Szentlelkének "evezz a mélyre" késztetését, hogy újra elmondja, sőt elkiáltsa a világnak, hogy Krisztus, az Úr és Üdvözítő, "az út, az igazság és az élet" (Jn 14,6), "az emberi történelem célja, az a végpont, melyre a történelem és a civilizáció vágyai irányulnak".

A rózsafüzér ugyanis – jóllehet jellegzetesen máriás imádság – lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemeinek egyszerűségében sűrítve tartalmazza az egész evangéliumi üzenet mélységét, melynek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, az ő örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el. A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezessék Krisztus arca szépségének szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el, mintegy magának a Megváltó Anyjának kezéből.

Mária, a szemlélődés mintaképe

Máriában a Krisztus-szemlélés fölülmúlhatatlan mintaképét kapjuk. A Fiú arca különös jogcímen tartozik hozzá. Az Ő szíve alatt formálódott, emberileg hasonló lett hozzá, ami kétségtelenül még nagyobb lelki bensőséget is jelent. Senki sem hasonlítható Máriához abban, ahogy állandóan szemlélte Krisztus arcát. Lelki szemei már az angyali üdvözletkor rászegeződtek, amikor a Szentlélektől foganta őt; s a következő hónapokban kezdte érezni jelenlétét, és elképzelni arcvonásait. S mikor végre Betlehemben világra hozta, testi szemeivel is megpillanthatta a Fiú arcát, miközben bepólyálta és jászolba fektette (vö. Lk 2,7).

Ettől kezdve tekintete, mely mindig imádó csodálattal volt tele, nem szakadt el tőle. Tekintete olykor kérdő volt, mint amikor a templomban megtalálta őt: "Fiam, miért tetted ezt velünk?" (Lk 2,48); tekintete mindig átható és képes olvasni Jézus bensejében, annyira, hogy fölfogja rejtett gondolatait és megérti döntéseit, mint Kánában (vö. Jn 2,5); máskor ez a tekintet nagyon fájdalmas, főként a kereszt alatt, ahol bizonyos értelemben 'a szülő' tekintete lesz, hiszen Mária nem csupán osztozik az Egyszülött szenvedésében és halálában, hanem a szeretett tanítvány személyében elfogadja a rábízott új fiút is (vö. Jn 19, 26–27); ez a tekintet Húsvét reggelén a föltámadás örömétől ragyog, és Pünkösdkor a Szentlélek kiáradásától lángol (vö. ApCsel 1,14).

A rózsafüzér szemlélődő ima

A rózsafüzér Mária tapasztalásából kiindulva kifejezetten szemlélődő imádság. Ha megfosztanánk e dimenziótól, természetét vesztené, miként VI. Pál hangsúlyozta: "Szemlélődés nélkül a rózsafüzér lélektelen test, s mondása azzal a kockázattal jár, hogy formulák mechanikus ismétlése lesz, és ellentmond Jézus intelmének: 'amikor imádkoztok, ne beszéljetek sokat, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy a bőbeszédűségükért találnak meghallgatást' (Mt 6,7). A rózsafüzér mondása természete szerint nyugodt, szinte késleltetten lassú ritmust igényel, ami elősegíti az imádkozóban az elmélkedést az Úr élete misztériumairól, melyeket annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s melyekből elmondhatatlan gazdagság fakad."

Imádság Rózsafüzér Királynőjéhez

"Ó, Mária áldott rózsafüzére, édes lánc,

mely Istenhez láncolsz minket,

szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesítesz,

az üdvösség tornya a pokol szakadékában,

biztos kikötő az általános hajótörésben,

nem hagyunk el soha többé.

Te légy erősségünk, halálküzdelmünk óráján.

Tiéd legyen kialvó életünk utolsó csókja.

És ajkunk utolsó lehelete a te édes neved legyen,

ó Rózsafüzér Királynője, ó drága Anyánk,

ó bűnösök Menedéke, szomorúak hatalmas Vigasztalója.

Légy áldott mindenütt, ma és mindörökké, a földön és az égben. Ámen."

Tűz Tamás:
Szent István király

Jól megjelölte ezt az ezredévet:
kereszttel írta rá kemény nevét,
mint halhatatlan győzelmi ék.
Alapkő lett, de kőnél súlyosabban
vetette el az épülő falakban
toronyszökkentő, férfias hitét.

Amint alázatát mindegyre inkább
úrrá emeli roppant erején,
a bércre hág s egy országon tekint át,
hol hajnalpírban reszket még a fény.
Komor felhőkből bomlik ki a kék ég
                                            s virrasztva várja népe ébredését
                                              a századok szélfútta reggelén.

Nem tétován, de biztos mozdulattal
lendül előre tervező keze,
míg port kavar és szilaj kedvvel nyargal
a forró puszták zendülő szele.
Bölcs szemmel néz a fényes távlatokba
s pillantásával féltőn átkarolja
a frissen szántott szűzi földeket.

Kegyes jobbjával törvényt ír, keményet,
hogy megkösse a rónák vad porát,
szőlő teremjen és kenyér, fehérebb
s hogy mindenki meglelje otthonát.
Áldott szigor, rendet hozó szelídség!
Arany szív, mely eltékozolja kincsét,
hogy új szívekben ragyogjon tovább!

Hát róla zengjen most a lelkes ének!
Uram, téged dicsérünk általa,
mert ő volt a te választott edényed,
apostolod; híved s a föld sava.
És ő volt ama bibliai sáfár;
kire be jó, hogy éppen rátaláltál,
midőn megvirradt napunk hajnala!

Úgy tudjuk, hogy amikor korai keresztények, Szűz Máriára, Jézus anyjára tekintettek, a megváltott ember mintáját, az egyház, a hit ősképét látták benne.

Ez a szemlélet ott van Lukács evangéliumában, tőle hallottunk az imént egy szakaszt. Lukács először is úgy mutatja be nekünk a Szent Szüzet, mint akinek erős, mély a hite. Hiszen míg Zakariás nem hisz az angyal szavának, ezért némasággal bűnhődik, addig Mária bizakodó hittel válaszol az angyal szavára. Mária az Úr szolgáló lányának tekinti magát, akivel megtörténhet, amit az Úr mond neki (Lk 1,38).

Ráhagyatkozott Isten szavára, akkor is, ha számára, egyszerű názáreti lány számára nem is igen lehetett világos, mit hoz magával akkor kimondott igenje. Emiatt, a hite miatt nevezi őt Erzsébet boldognak: „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” (Lk 1,45).

Miközben Izrael (népe), Jahve szolgája, elzárkózik az Úr igéje elől, addig Mária az Úr szolgáló leánya, az Úr rendelkezésére bocsátja magát.
Az egész nép helyett mondja ki az igent, és lehetővé teszi az új korszak indulását, a Krisztusban beköszöntő gyógyulás kezdetének idejét. Lukács evangéliumában leírja, hogy a hívő Máriát hogyan fogja szaván Isten, és hitének milyen próbát kellett kiállnia.

Mária hite az Úr igéjén meditálva erősödött meg. „Mária pedig szívébe véste a szavakat és el elgondolkodott rajtuk!” (Lk 2,19) Mária megőrizte az angyal szavait, és a szívében összerakta. Mert a hit Isten igéjét az ember fejéből a szívébe viszi, és miközben meditálva forgatja, időz mellette, megérti, így képes elfogadni. Mária átadja önmagát, testét-lelkét, teljes lényét átadja Isten Igéjének, (a méhét is) így került áldott állapotba Isten Igéjének erejéből.
Később Mária hite kiállta a csalódások és váratlan fordulatok próbáját. Már Simeon jövendölése is erre utal: „…a Te lelkedet is tőr járja át…” (Lk 2,35). És valóban Mária, ahogy halad előre hitében, fájdalmas anyává (mater dolorosa) válik.

Fia más úton jár, mint amire ő eleinte gondolhatott. Már 12 éves korában elhagyja anyját, mert Atyja házában kell lennie (Lk 2,49). Már 12 éves korában kimondja Jézus, hogy mennyei Atyjához tartozik, nem pedig a szüleihez. És végül, amikor a keresztig jut élettörténete, az anya számára ez a legnagyobb fájdalom, amit csak a hitben lehet elviselni. Mária hitét úgy mutatja be Lukács evangélista, hogy minden hívő ember példaképévé váljon.

A nap üzenete számunkra: amint Mária, úgy mi is hallgassuk Isten igéjét és meditálva forgassuk a szívünkben. Hagyatkozzunk arra, amit Isten tervez velünk, hagyjuk, hogy Isten vezessen bennünket, akkor is, ha nem is igazán értjük, hogy mi Isten tervének kimenete.

Így válunk Máriával együtt áldottakká (benedictus/benedictinus), így énekelhetjük vele együtt nap mint nap a zsolozsmában: „Magasztalja lelkem az Urat!”

Nagyboldogasszony ünnepén különösen is úgy áll előttünk a Szent Szűz, mint megváltottságunk példaképe, mintája. Márián látjuk beteljesedve, hogy Isten, Fia által, mit tesz mindannyiunkkal!

Ezen a napon ünnepeljük, amit minden vasárnap megvallunk a hiszekegyben: „…hiszem a test feltámadást és az örök életet.” Amint Máriát, úgy holtunk után minket is testestül lelkestül országába vár az Úr.
Mária mennybevételének ünnepe hittel és reménnyel tekint az ember testére. A testnek is isteni méltósága van, mert feltámasztásra szánt test. Itt és most a test szomorúságunk és örömeik forrása is egyszerre.

A Mária ünnepek a megváltott ember örömének ünnepei. Azt mutatják meg, hogy a bűnnek, (a gonoszléleknek) nincs hatalma rajtunk!
Rajtunk hatalma Isten jóságos Lelkének, Isten Szentlelkének van, aki átjárja, és saját képére formálja testünket-lelkünket.

Mária arra hív ma is bennünket, hogy hívő lelkülettel hagyatkozzunk Isten szavára és hálatelt szívvel engedjük rajtunk beteljesedni a Krisztus hozta megváltás művét.

Istenem, legalább egyszer egy évben

szeretném bezárni magam mögött a lakást,

hogy elutazzam;

szeretnék akkor kelni, amikor tetszik,

heverészni a napon, lubickolni a vízben,

homokot szórni az ujjaim között.

Legalább egyszer ott kell hagynom a várost,

hogy kiszellőztessem magam, hogy időm legyen.

Jöjj el velem, ha szabadságra megyek,

a tengerre vagy a hegyekbe.

Légy velem, bárhová is visz utam.

Nemcsak az egyhangúságtól akarok szabadulni,

szeretném a hangodat is tisztábban hallani

a csöndben, a nyugalomban.

Istenem, szeretnék

kószálni a szabadban,

szeretnék elolvasni egy könyvet,

ami nem kötelező.

Akkor talán azt is jobban megértem,

mennyire szeretsz.

Akkor talán jobban tudok majd imádkozni is.

Akkor majd megtudom,

hogy mindig van időd ránk, mindig közel vagy,

hogy nem csupán a napra vágyom, meg a szélre,

de mindenekelőtt

a Te szereteted napjára és leheletére.