Mindenszentek ünnepe az összes szentekről és mártírokról szóló megemlékezés, amelynek legkorábbi nyomát Kr.u. 270-ben lelhetjük fel. Szír Szt. Efém 373-ban emlékezik meg róla homíliájában, Aranyszájú Szt. János (†407), pedig a 74. beszédében szól mindenszentek tiszteletéről. A keleti egyházban a szentekről és angyalokról a pünkösd utáni vasárnap emlékeztek meg. VI. Leó bizánci császár az ünnepet dec. 16-ra tette. Nyugaton IV Bonifác pápa 609-ben a katakombákból felhozatta a mártírok relikviáit és a Panteon pogány templomot keresztény templommá avatta, ezért 610 május 13-tól ünnepelték ezen a napon a templom dedikációja ünnepeként is. III. Gergely (731-741) pápa helyzete az ünnepet november 1-re. Katolikusok, anglikánok, evangélikusok, de még a Weslyanus egyház is megünnepli ezen a napon. Az Osztrák magyar monarchiában a gyertyagyújtás szokása is hozzá kapcsolódik. II. József osztrák császár óta, az ünnep visszafejlődött és gyakorlatilag a halottak napjának az előestéje lett belőle.

Az akart emlékezés és az akaratlan elmélkedés órái vesznek körül minket, amikor elzarándokolunk november elején a temetőkertbe, azok sírjához, akik szerettek minket, akik fontosak voltak számunkra, amíg környezetükben éltünk, közelünkben éltek, de mindig is fontosak maradnak számunkra. Kaptunk tőlük valamit, amit semmi nem pótolhat: szeretetből fakadó gondoskodást, biztatást az élethez. Rájuk emlékezünk.

Ha életünknek a Teremtőtől kapott idejét a szép, a jó, az igaz szolgálatába állítjuk, akkor „az erkölcsnek s észnek szenteljük”, amit Istentől zálogul kaptunk. Ilyenkor éber a lelkünk és ilyenkor szabad. „Csak a szabad és éber lélek óhajtozik feljebb a bujdosó csillag, a föld hantjától”. Ha szabad és éber a lélek, akkor az emberi értelem is bölcs és nyugodt a halál árnyékában is.

„Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat / egy rándítással elhullathatom, / saruim szíja sem marad velem. / Uram, utálni nem tudom világod, / de indulhatok, amikor kívánod, / igéd szerint: egészen meztelen.” (Áprily Lajos)

Mert tudja bölcs és nyugodt elmével, hogy Isten, aki a mezei virágokat is öltözteti, új ruhát tud adni, új testet, melyet már a halál sem kezd ki.
 

"Ó, Mária áldott rózsafüzére, édes lánc,

mely Istenhez láncolsz minket,

szeretet köteléke, mely az angyalokkal egyesítesz,

az üdvösség tornya a pokol szakadékában,

biztos kikötő az általános hajótörésben,

nem hagyunk el soha többé.

Te légy erősségünk, halálküzdelmünk óráján.

Tiéd legyen kialvó életünk utolsó csókja.

És ajkunk utolsó lehelete a te édes neved legyen,

ó Rózsafüzér Királynője, ó drága Anyánk,

ó bűnösök Menedéke, szomorúak hatalmas Vigasztalója.

Légy áldott mindenütt, ma és mindörökké, a földön és az égben. Ámen."

Ima Szent István királyhoz

Nemzetünk apostola és hatalmas pártfogója, szeretett királyunk, Szent István király!
Te őseinket a hit világosságára hoztad, megtért népednek templomokat és iskolákat emeltél, szegényeit, árváit és özvegyeit szerető atyaként tápláltad és így műveltté, boldoggá iparkodtál tenni nemzetedet.

A te tömérdek fáradozásod, kiállott küzdelmeid és mindezekkel szerzett nagy érdemeid miatt gyermeki és most is alattvalói bizalommal fordulunk hozzád, ó, apostoli szent királyunk.

Kérünk, ne vond meg hathatós pártfogásodat a te magyar népedtől, melyet annyi munkával megtérítettél.
Kérj számára buzgó apostolokat; eszközöld ki a hit egységét, az erkölcsös életet, hogy üdvösséges törvényeid és az igaz atyai szívedből fakadt intelmeid szerint, a szeretetben egyesülve az egy igaz hitben állhatatosan megmaradjunk, szent életed nyomdokait kövessük és így egykor veled együtt az örök boldogságban Urunkat, Istenünket vég nélkül áldjuk és dicsérjük. Ámen.

Ó, Boldogságos Szeplőtelen Szűz,
Kármelhegy ékessége és fénye,
ki különösen kegyes szemmel tekintesz arra,
aki áldott ruhádat viseli;
tekints reám is kegyesen
és fogadj oltalmad palástja alá.
Erősíts hatalmaddal,
világosítsd meg lelkem homályait bölcsességeddel
s gyarapítsd bennem a hitet, reményt és szeretetet.
Ékesítsd fel lelkemet kegyelmekkel és erényekkel,
hogy isteni Fiadnak mindenkor kedve teljék benne.
Állj mellettem életemben,
vigasztalj meg halálomban édes jelenléteddel,
és mutass be a Szentháromságnak,
mint gyermekedet és ájtatos szolgádat,
hogy a mennyországban örökké dicsérhesselek és áldhassalak.

Amen.

Június hagyományosan a Jézus Szíve tiszteletnek szentelt időszak, mely az isteni szeretet legmagasabb rendű kifejezése. A népi vallásosság nagyon megbecsüli a szimbólumokat, Jézus Szíve pedig az Isten irgalmasságának legfőbb szimbóluma; de nem képzelt szimbólum, hanem valóságos, mely a központot képviseli, a forrást, amiből az egész emberiség számára üdvösség fakad.

Az evangéliumban különféle hivatkozásokat találunk Jézus Szívére vonatkozólag. Jézus maga mondja: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, én felüdítelek benneteket. Vegyétek magatokra az igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,28-29). János evangélista tanúságot tesz Jézus haláláról a Kálvárián, mert ő látta, hogy a katona lándzsadöfése után Jézus szívéből vér és víz folyt ki (Jn 19,33-34). János ebben a jelben, mint látszólagosan esetleges mozzanatban felismeri a jövendölést: Jézusból, a kereszten feláldozott Bárányból fakad a megbocsátás és az élet, minden ember számára.

Jézus irgalmassága azonban nem csupán érzelem, hanem életet adó erő, mely feltámasztja az embert, utalva a naimi özvegyasszony fia feltámasztásának történetére (Lk 7,11-17). Jézus éppen akkor érkezik meg ebbe a galileai faluba, amikor egy temetés zajlik. Jézus tekintetét a fiát sirató özvegyre szegezi és Lukács így mondja: „Mikor az Úr meglátta, megesett rajta szíve”. Ez a „compassio”, együttérzés - az Isten szeretete az ember iránt - az az irgalom, mely Isten magatartása az emberi nyomorúság, a nélkülözés és a szenvedés iránt. A „compassio” biblikus gyökere az anyaméhre utal, hisz az anya egészen sajátos reakciót érez gyerekei fájdalma esetén.

„De mi ennek az irgalomnak a gyümölcse?” „Az élet!”. Jézus azt mondta a naimi özvegynek: „Ne sírj!”, aztán megszólította a halott fiatalembert és így felébresztette őt álmából. Gondoljunk csak bele, milyen szép ez! Isten irgalmassága életet ad az embernek, és feltámasztja a halálból. Isten irgalommal néz bennünket, irgalommal vár minket. Ne féljünk találkozni vele! Neki irgalmas a szíve! Ha megmutatjuk neki benső sebeinket, bűneinket, ő mindig megbocsát nekünk. Tiszta irgalom! Ő néz, szeret és vár bennünket. Csupa szív és csupa irgalom! Menjünk bizalommal Jézushoz!”

A lélekről nem könnyű beszélni, mert egyrészt minden szellemit azonosítanak vele, másrészt kialakult egy beszédmód, hogy az ember teste halandó a lelke örök, ennek következtében a test és a lélek állandó harcban van egymással.

A Biblia és benne az Újszövetségi szentírás azonban a Szentlélekről egészen más összefüggésben beszél. Ez a tanítás a Szentírásban igen gazdag és sokszínű, antik gondolkodási sémák hatása alatt áll. A Szentlelket úgy mutatja be az Írás, mint az Atya második énjét. Ebből a bemutatásból fejlődött ki a Szentháromság tan, és a Léleknek és Krisztusnak a kapcsolatáról szóló viták, részei a Jézus Istenségéről szóló vitáknak.

Az Írás úgy mutatja be a Szentlelket, mint a hozzánk legközelebb lévő Istent, őbenne s az ő segítségével találkozunk az Atya Istennel. Segítségével alakítja ki az ember, a szellemi, a lelki kapcsolatát az Istennel. Jézus kapcsolatát a lélekkel legjellegzetesebben mutatja be a Jordán folyónál történt megkeresztelkedése. Jézus minden tevékenységét a Lélek erejével végzi, sőt az evangélisták úgy írják le, hogy minden, amit Jézus tesz az a „Lélek műve” Jézus a „Lélek erejében” tevékenykedik. Jézusnak az Atyához fűződő kapcsolata és küldetése a Lélek segítségével történik.

A Szentlélek az Újszövetségben, mint ajándék jelenik meg, az Atya ajándéka számunkra. János evangélista fejti ki bővebben, hogy a Szentlélek ajándékozása az Atya kezében van. Jézus a Lélek által üresíti ki magát és ajándékozza magát teljesen az Atyának. János evangéliumában a Lélek egyben vigasztaló is. Az embernek a felépülő Isten kapcsolata mindig a lélek műve. A jövőben épülő kapcsolat is, ezért a Szentlélekről szokták mondani leggyakrabban, hogy eljön.

Az egyház is a Lélek műve, hisszük, hogy Ő hívja létre az egyházat és vezeti, hogy a kapcsolat az Istennel az idők végéig megmaradjon közte és az egyház között. A lélek adja az egyháznak a missziós jelleget. Sőt az egyes keresztény ember lelkébe is a missziós elhivatottságot a Lélek adja. Ilyen értelemben az egész egyház a lélek törvénye alatt áll. Az Apostolok Cselekedetei című könyvben a pünkösdi Lélek kiáradása teszi mássá az apostolokat, oldja fel félelmüket a világtól, világosítja meg értelmüket, hogy Jézusban felismerjék a megváltót, és az általuk alapított közösségeket a Lélek öröme hatja át. 

Az Istennel személyes kapcsolatba lépett ember és lelke hihetetlenül meg tud változni. Az elmélyült vallásosság mindig a Lélek műve, a vallási vigasz a Szentlélek vigasztalása. A lélek indítja imádságra az embert, adja meg szenvedések között is a hit örömét. Jézus előre látta a hívek megpróbáltatásait, fizikai és lelki értelemben is. Ezért ígéri meg, hogy elküldi az „igazság lelkét” a vigasztalót.

Nagy kérdés, hogy a mi lelkünket milyen erők járják át? A Szentlélek ereje, megvilágosítása, vagy más belső indulatokat vélünk a Lélek indításainak?

Szentséges szűz Mária! Istennek szent Anyja, Úrnőm és asszonyom! 

Én, méltatlan szolgád, aki teljes szívemből szeretni óhajtalak, a mindenható Istennek, szent angyalainak és dicsőült szentjeinek jelenlétében a legmélyebb hódolattal és tisztelettel borulok le előtted, és ma mint mindenkor, védőmnek, szószólómnak választalak.

Neked ajánlom föl egész valómat, testemet, lelkemet és mindenemet.

Kezeidbe helyezem szívemet, szent és áldott szeretetnek Anyja, hogy azt szent Fiadnak Jézusnak felajánljad, és megtöltsed szeretetednek szent tüzével.

E felajánlásommal egyesítem e tiszteletedre szentelt májusi hónapban minden könyörgésemet és ájtatosságomat.

Kérlek, nyerd meg számomra a kegyelmet, hogy ezt az imádságot szent Fiadnak, Jézus Krisztusnak dicsőségére, a Te magasztalásodra és lelkem üdvösségére végezzem.

Engedd, hogy hathatós szószólásod által megnyerjem a kegyelmet, amelyért most különösen is könyörgök hozzád.
Mutasd meg, hogy Anyám vagy, és nem hagyod el azokat, akik hozzád folyamodnak.

Esedezzél mindazok megtéréséért, akik e hónapban szent Fiadat, Urukat, Jézus Krisztust bűnös könnyelműséggel megbántják, és nyújtsd nekem is segítséget, hogy életem minden pillanatában szent Fiad akarata és tetszése szerint éljek és példádat kövessem, hogy így méltón nevezhesselek Téged Anyámnak, és egykoron a mennyországban boldogságodban részt vehessek.

A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki az Atyával és a Szentlélekkel él és uralkodik mindörökkön örökké. Amen.
 

Krisztus feltámadása húsvéti örömet és reménységet ajándékoz nekünk. Nem szükségszerű, hogy az emberiség élete a pénz hatalma alatt roskadozzon. A világ meghatározója minden ellenkező látszat ellenére nem a személytől elszakadó gazdaság vagy az emberi önzés, nem is a nyers erőszak, hanem a mindenható Isten szeretete. Az ő akaratának keresése és követése a legnemesebb erkölcsi mérce.

Húsvétkor az embervilágra új reménység virrad. Ez a világosság a sötétségben ragyog, az Egyház szolgálatán keresztül pedig szerteszét árad. Nagypéntek keresztje és húsvét üres sírja együtt hirdetik a mai világnak, hogy győzött a halálon az élet. Jézus feltámadásának örömhíre ajándékozza meg az embert, a családot, a közösséget, az Egyházat és a világot azzal az igazi erővel, amely alkalmas az élet értékesebbé tételére.

Tudjuk, hogy a halált legyőző élet reménységében lesz a fiatal másokat elfogadó ifjúvá, a szülő értékhordozó édesapává és édesanyává, majd megbecsült nagyszülővé; a haza így válik szeretett Szülőfölddé és benne minden ember útitárssá.

Krisztus feltámadott…, áldjuk és dicsőítsük Őt!
 

A LÉLEK ALAKULÁSÁNAK IDEJE

Nagyböjtben arra hív bennünket Isten, hogy „emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki a rá váró öröm helyett elszenvedte a keresztet…” (Zsid 12,2)

Ezért hallhatjuk újra és újra: tartsatok bűnbánatot és térjetek meg! A bűnbánatban úgy nézünk tetteinkre, ahogy Isten néz rájuk, és úgy bíráljuk el azokat, ahogy Isten elbírálja. Ő pedig a földi dolgokról való gondolkodásmódját parancsaiban fejezte ki.

A nagyböjt és a bűnbánat kegyelmi ideje megtanít minket arra, hogyan kell tetteinket Istenhez igazítani és parancsait megtartva neki tetsző életet élni. A böjttel lemondást gyakorlunk, és szabaddá válunk a jóra.

Így lesz és lehet számunkra a nagyböjt az imádság, a megtérés és a testvéri szeretet gyakorlásának időszaka, a lelki küzdelem és a Krisztushoz való nyugodt, alázatos viszonyulásunk alakulásának ideje.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves idelátogatónak áldott nagyböjtöt! Engedjük, hogy Isten igazságának és szeretetének sugarai megvilágítsák útunkat, elsősorban akkor, amikor fölöttünk összegyűlnek a fellegek.

                                                                                                        Győző atya

Február 11-én a Betegek Világnapját és a lourdesi jelenések évfordulóját ünnepeljük. Ez az ünnep talán azért közeli mindannyiunk számára, mert emberségünkről, szenvedéseinkről szól. Hinni kell, hogy Isten Fia életünk minden állapotában értelmet adott létünknek.

Ám az is igaz, hogy sokszor nehéz ezt a rejtett értelmet megtalálni, hiszen gyakran halljuk a kérdést: mi az élet értelme a betegségben, a szenvedésben, az idős korban? „Igazából nem is a betegségtől félünk önmagában, igazából a szenvedés a mi nagy gondunk. Az a szenvedés, amely tulajdonképpen a lélek fájdalmával megélt testi betegség, amelyre mindannyian keressük a gyógyírt.

A szenvedés az több mint betegség, és általában itt akadunk el, itt vannak emberi életünk nagy katasztrófái. A szenvedés a lélek fájdalmával megélt testi betegség”. A szenvedést csak és kizárólagosan a hit tudja megoldani, az, hogy szenvedéseinkben tudjuk-e járni az Istennek való teljes önátadás útját.

Napjainkban mindenki menekül a gondok, élethelyzetek és sokszor önmaga elől is, mintha ez divat lenne. Így vagyunk a betegséggel, szenvedéssel is, menekülünk előle, aztán mégis utolér, mint minden, amit a gondviselés rejt számunkra.

Hányszor menekülünk orvosokhoz, hamis ábrándokhoz, olykor még kuruzslókhoz is? Testvérek, a hívő ember nem menekül. Valahogy úgy, mint Jézus, előáll, hüvelyébe dugatja a kardot és elindul, vállalva a szenvedés kelyhét”.

Feltehetjük a kérdést: mi van azokkal, akiket a Szűzanya közbenjárására sem Fatimában, sem Lourdes-ban, sem más kegyhelyen nem gyógyított meg az Úr Jézus, pedig hittel mentek hozzá?

A válasz talán ez lehet: Isten nemcsak meggyógyítja a gyöngeségeket, hanem még nagyobbat is ad akkor, amikor nem gyógyítja meg, hanem átalakítja a szenvedést úgy, hogy az a másokhoz vezető legmélyebb utunk, és az istenismeret, az Istennel való egyesülés útja lesz.

Kérjük, égi édesanyánkat, Máriát, hogy imájával esdje ki Szent Fiától, hogyha nem is tudjuk megérteni, de valamiképpen tudjuk megsejteni a szenvedés, a gyengeség, a betegség misztériumát”!