Hirdetések
2015 Szentháromság vasárnap
Feltöltve: 2015. május 29.
1. A mai napon (vasárnap) 18:45 órától végezzük az utolsó májusi litániát. Köszönjük mindazok jelenlétét, akik részt vettek májusban a Szűzanyát köszöntő litániákon és az esti szentmiséken.
2. Június hónap, Jézus Szentséges Szívének van szentelve. Ezért minden pénteken a szentmise előtt 18.45 órától imádkozzuk a Jézus Szíve litániát.
3. A héten elsőpéntek lesz, gyónási lehetőség a szentmisék előtt 18.30 órától.
4. A II. félévi újság előfizetéseket szíveskedjenek befizetni a sekrestyében, vagy a plébánián, akik továbbra is igényt tartanak a katolikus kiadványokra.
5. Jövő vasárnap Úrnapja lesz, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepe. A 8.30 órakor kezdődő szentmise után tartjuk az úrnapi körmenetet. A 10 órás szentmise elmarad. Kérjük kedves mindnyájukat, hogy az úrnapi oltárok feldíszítésében és virágszirmok gyűjtésében segítségünkre legyenek. Virágszirom-hintésre az elsőáldozó leányokat kérjük. Részükre és a ministránsok részére próbát tartunk itt a templomban, pénteken 18.00 órától. Akik az úrnapi oltárok feldíszítéséhez virágokat, virág-szirmokat tudnak ajándékozni, a hét második felében szíveskedjenek elhozni. Hálásan köszönjük segítségüket.
2015 Pünkösdvasárnap
Feltöltve: 2015. május 22.
1. A mai napon (vasárnap) 18:00 órától imaórát tart a Cursillo csoport.
2. Pünkösdhétfőn is vasárnapi miserend lesz templomunkban.
3. A bérmálkozókkal próbát tartunk csütörtökön 17:00 órától. Szentgyónásukat is ezen a napon végzik el. Templomunkban a bérmálás, jövő vasárnap, de. 10 órakor kezdődő szentmisében lesz. A bérmálás szentségét Nagy József c. prépost-kanonok atya szolgáltatja ki. Kérünk, mindenkit, hogy jövő vasárnap a bérmálási szentmisén, a szülők és bérmaszülők részére fenntartott helyeket szíveskedjenek szabadon hagyni. Ezen a szentmisén csak az általunk felkért fényképész készíthet felvételeket, ezért kérjük, hogy további fényképezésekkel ne zavarják a szentmise méltóságát.
4. Pénteken közös megemlékező gyászmisét mutatunk be e hónapban elhunyt testvéreinkért.
5. Jövő vasárnap a Szentháromság Egy Isten ünnepét üli Egyházunk.
- - -
6. Görögkatolikus szent liturgiát tartanak vasárnaponként a Szent György templom egyetemi kápolnájában 17:00 órától.
7. A Szent Margit templomban jövő vasárnap szentségimádási napot tartanak. 17:30 órától gyalogos zarándoklat indul a kópházi kegytemplomhoz.
2015 Urunk mennybemenetele
Feltöltve: 2015. május 17.
1. A Szűzanya tiszteletére a szentmisék előtt 18:45 órától májusi litániát imádkozunk.
2. Szombaton a Győri Bazilikában Boldog Apor Vilmos püspök vértanú ünnepe lesz. Az ünnepi szentmise de. 11 órakor kezdődik.
3. Pénteken 17.00 órától próbát tartunk a bérmálkozók részére. Templomunkban a bérmálás, május 31-én (vasárnap), de. 10:00 órakor kezdődő szentmisében lesz.
4. Megyéspüspök úr jóváhagyta az új Plébániai Tanácsadó Testület felterjesztett tagjait. Testületi ülést, május 18-án (hétfő) az esti szentmise után tartunk. Az új Testület fogadalomtétele Pünkösdvasárnap (máj. 24.) a 10:00 órás szentmisében lesz.
2015 Húsvét 6. vasárnapja
Feltöltve: 2015. május 08.
1. Ma (vasárnap) 18:00 órától imaórát tart a Cursillo-csoport.
2. A Szűzanya tiszteletére a fatimai körmenetet a megjelenés napján, szerdán tartjuk a szentmise után.
3. Jövő vasárnap Urunk mennybemenetelét ünnepeljük.
2015 Húsvét 5. vasárnapja
Feltöltve: 2015. május 01.
1. Köszönjük múlt vasárnapi adományikat, amelyet a papnevelés céljára gyűjtöttünk.
2. Ma (vasárnap) 18:00 órától imaórát tart a Rózsafüzér-társulat.
3. A májusi litániákra szeretettel hívjuk kedves testvéreinket, melyeket a szentmisék előtt 18.45 órától végzünk.
4. Jövő vasárnap elsőáldozás lesz templomunkban a de. 10 órakor kezdődő szentmisén. Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a szülők részére fenntartott helyeket szíveskedjenek szabadon hagyni. Az elsőáldozási szentmisén csak az általunk felkért fényképész működhet, ezért kérünk mindenkit, hogy további fényképezésekkel ne zavarja a szentmise méltóságát. Az elsőáldozók részére próbát tartunk csütörtökön 16.00 órától, és ekkor végzik el első szentgyónásukat is.
5. Május 8-án (péntek) 18:00 órakor ünnepeljük a bécsi úti Keresztelő Szent János templom legutóbbi felszentelésének 125 éves évfordulóját. Az ünnepi szentmisét Kozma Imre atya mutatja be Sopron papságával együtt. Ezért pénteken reggel 7:00 órakor lesz szentmise templomunkban.
6. Szeretettel és nagyrabecsüléssel köszöntjük az édesanyákat és nagyanyákat, akiket a mai napon különösen is tisztelünk. Kívánom, és ezért imádkozom, hogy az Úristen bőséges áldása kísérje mindennapi életüket. A Boldogságos Szűzanya alázatos és odaadó példája vezesse őket szép hivatásukban, melyben érezzék meg mindig az Ő anyai pártfogását.
2015 Húsvét 4. vasárnapja
Feltöltve: 2015. április 24.
1. Az elsőáldozás kettő hét múlva, május 10-én (vasárnap) de. 10:00 órakor lesz templomunkban. Az elsőáldozók részére próbát tartunk a héten, csütörtökön 17.00 órától.
2. Csütörtökön 19:00 órakor megemlékező gyászmisét mutatunk be, április hónapban elhunyt testvéreinkért.
3. Pénteken megkezdjük május hónapját, amely a Szűzanyának van szentelve. Az esti szentmisék előtt tartjuk 18.45 órától a májusi, loretói litániát, a Boldogságos Szűz Máriát köszöntve.
4. Elsőpéntek lesz, Jézus Szentséges Szívét ünnepeljük. A szentmisék előtt gyónási lehetőség van.
2015 Húsvét 3. vasárnapja
Feltöltve: 2015. április 17.
1. A Szent György templom búcsúját a héten, pénteken és jövő vasárnap tartják:
• Pénteken 18.00 órakor az ünnepi szentmisét Dr. Várszegi Imre Asztrik OSB pannonhalmi püspök-főapát mutatja be a soproni papsággal együtt;
• jövő vasárnap 17.00 órakor P. Forrai Tamás SJ jezsuita tartományfőnök úr mutat be ünnepi szentmisét. A plébániák testületének tagjait a szentmise után várják állófogadásra a Jezsuita terembe. A búcsúi plakát a hirdetőtáblákon megtalálható.
2. Ugyancsak Jövő vasárnap, Jó Pásztor ünnepe lesz, amikor hivatásokért imádkozunk. A Győri Papnevelő Intézetben három egyházmegye – győri, szombathelyi és nagyszombati – papnövendékek készülnek a papi hivatásra. A hét folyamán imáinkat ajánljuk fel papi és szerzetesi hivatásokért. Jövő vasárnapi perselyadományainkkal pedig segítsük a papnevelés nemes feladatát.
2015 Húsvét 2. vasárnapja
Feltöltve: 2015. április 10.
1. Hétfőn a szentmise után Fatimai körmenetet tartunk.
2. Megköszönjük mindazok adományát, akik eddig már befizették egyházközségi hozzájárulásukat. Erre továbbra is lehetőség van. A héten megkezdi az egyházi adószedő – Simonfi Ferencné, Zsuzsa asszony az egyházi hozzájárulás beszedését, akinél befizethetik az éves összeget. A győri egyházmegyében a megállapított minimál összeg: keresettel rendelkezőknek éves 4 000 Ft, nyugdíjasnak, vagy GYES-en lévőknek éves 2 000 Ft. Ezen pénzösszegekből tartjuk fenn templomunkat és plébániánkat. Ezért kérjük szeretettel adományaikat. Az idei évben továbbra is lehetőség van arra, hogy sárga postai csekken történjen a befizetés, amit kérhetnek az egyházi adószedőtől ill. a templomi újságos asztalokon is megtalálhatóak.
2015 Húsvétvasárnap
Feltöltve: 2015. április 05.
1. Húsvéthétfőn vasárnapi miserend lesz templomunkban. Szeretettel várunk mindenkit, hogy közösen adjunk hálát a feltámadás ajándékáért.
2. Jövő vasárnap, az Isteni Irgalmasság ünnepét tartjuk.
3. Hálás köszönetemet fejezem ki mindazok felé, akik munkájukkal, segítségükkel, áldozatukkal és adományaikkal hozzájárultak Húsvét méltó megünnepléséhez. Szeretettel gondolok mindazokra, akik jelenlétükkel, imáikkal megélték nagyböjt szent idejét, a keresztútjárásokat és széppé tették a Szent Három Napot. Továbbá megemlékezem idős, beteg és szenvedő embertestvéreimről is, akik nehéz keresztet hordanak, váljék áldozatuk gyógyulásukra és üdvösségükre.
Kívánom, hogy adja meg a Feltámadott Úr mindnyájuknak azt a belső, lelki boldogságot, ami által új életre kelhetünk Krisztussal. Töltse el lelküket, az irgalmas szeretet, a húsvéti öröm és igaz békesség. Így kérem életükre Isten, ajándékozó áldását!
2015. Virágvasárnap
Feltöltve: 2015. március 26.
1. Szentgyónást lehet még végezni a nagyhét elején a szentmisék előtt 18:30 órától. A Szent Három Napon (Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat) már nem lesz gyóntatás.
2. A plébánia irodán, nagycsütörtökön és nagypénteken hivatali szünet lesz.
A NAGYHÉT SZERTARTÁSAI:
3. Nagycsütörtök: Az utolsó-vacsora emlékmiséje 19.00 órakor kezdődik, amikor a papság szentségére és a Szent Eucharisztia szerzésére emlékezünk. A szentmise után egy órás virrasztást tartunk az Oltáriszentség előtt.
4. Nagypéntek: Az Úr Jézus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk. 15.00 órakor keresztút, 19.00 órakor nagypénteki szertartás énekelt passióval. Nagypéntek szigorú böjti nap, 14 évtől hústilalom van, 18 évtől 60 éves korig – háromszori étkezés.
5. Nagyszombat: A szentsír látogatásának napja. Szeretettel hívunk mindenkit Jézus sírjához. A szentsír őrzési rendjét a hirdetőtáblákra kifüggesztettük.
20.00 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melynek keretében a húsvéti vigília szertartását végezzük. A szentmise után tartjuk, - jó idő esetén - a feltámadási körmenetet, amelyen hívő keresztényként vegyünk részt, énekeinkkel és imákkal köszöntsük a feltámadt Üdvözítőt.
Az ételek megáldása nagyszombaton, a feltámadási körmenet végén és húsvétvasárnap a 8.30 órás szentmise végén lesz, amikor plébániánk területén fogyasztandó ételekre kérjük Isten áldását.
6. HÚSVÉTVASÁRNAP: Krisztus feltámadásának ünnepe. A szentmisék a szokásos időben kezdődnek.
